Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-02-01 / 1. szám
40 FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 1. sz. 2005. alkalmazzák ezt a megközelítésmódot [2, 10, 35], és a legtöbb egyházban valamilyen formában meglévő böjti gyakorlat (ami tágan értelmezve nem csak az étkezés, hanem az egyéb magatartástípusok vagy gondolatok szabályozását is jelenti) ugyancsak egyfajta viselkedésterápiás „eljárásnak” fogható fel [33]. Mint a fentiekből láthatjuk, a legfontosabb pszichoterápiás iskolák szemlélete, módszertana számos lehetőséget ad a pasztorál-pszichológiai, lelki gondozói alkalmazásra. A lényegi különbség a profán és a pasztorális alkalmazás között abban van, hogy a pasztorális megközelítés a pszichoterápia irányzatait megismeri, elismeri, de kritikusan fogadja be [35]; azokat nem pszichoterápiás, hanem lelki gondozói keretek között alkalmazza, és a lehető legmélyebben beágyazza a páciens hitének keretei közé. A pasztorál-pszichológia például alkalmazhatja a pszichoanalízis álomértelmezési módszerét, de ez nem azt jelenti, hogy az álmok üzenetében az álommunka és a másodlagos álomfeldolgozás [22] folyamatai mellett alkalmasint ne láthatná meg Isten üzeneteit is, ha nem is mindjárt olyan prófétai-történelmi távlatokban, mint azt például az Ószövetségben [Ter 40,1-23, 41,1-36; 1Sám 3,1-18; Dán 7,1-28, 8,1-27], vagy Szent János apostol jelenéseiben látjuk [Jel 4-22], de az adott személy és Isten kapcsolatára vonatkoztatva igen. Vagy hasonló módon, például az analitikus pszichológia fogalmainak pasztorális alkalmazásakor a beteg személyiségszerkezetének legmélyén feltételezett (megtapasztalt) „önvalót” azonosítjuk a bennünk lakó, belénk lehelt “isteni Lélek” (Ruah) fogalmával [Ter 2,6-7; Zsolt 104,29-30; Jób 34,14-15, Ez 36,25-28] a bennünk élő Szentlélekkel [Iz 63,10-11 ; Zsolt 51,13; Ján 2,19-21; 1Kor 3,16, 6,16-17; Gál 4,4- 7], és ezzel a jungi analitikus rendszert a beteg hitének keretei közé ágyazzuk be. A pasztorál-pszichológia és a mentálhigiénés szemléletű orvoslás A pasztorál-pszichológia, lelki gondozás és a pszichoterápia kapcsolatával az előbbiekben már foglalkoztunk. Fontosnak tartjuk azonban, hogy szóljunk néhány szót a pasztorál-pszichológia és a nagy gyakorlati jelentőségű mentálhigiénés szemléletű gyógyítás kapcsolatáról is. A mentálhigiénés szemlélet és tevékenység jelentőségét az a fogászati klinikumban is gyakori tapasztalat adja, miszerint nemritkán lelki eredetű tényezők válnak a gyógyulás akadályává, és fordítva, a lelki problémákkal való törődés testi javuláshoz is vezethet. Ilyen helyzetben a lelki egészség javítását, illetve megőrzését is célul tűző, mentálhigiénés szemléletű (jobb esetben végzettségű) orvos rendkívül sokat tehet a beteg gyógyulása érdekében, mivel az orvos-beteg kapcsolat minden elemét professzionális szinten gyakorolja. A mentálhigiénés szakember ilyenkor nem önálló gyakorlati tudományterületet művel (mint pl. a pszichoterapeuta), hanem a mentálhigiénés szemléletű pedagógushoz, lelkészhez hasonlóan ilyen szemléletben végzi (eredeti) orvosi hivatását. Munkáját a humán területekről kiemelt és ötvözött háttértudással, holisztikus szemlélettől vezettetve végzi [2, 50], melynek hatására a nehéz élethelyzetben lévő betegek esetén lényegesen nagyobb hatásfokkal tud majd gyógyítani, anélkül, hogy szakterületének kereteit át kellene lépnie. Ehhez hasonlóan a pasztorál-pszichológiai, lelki gondozói tevékenység szintén végezhető kizárólag a teológiai alapvégzettségre építve, de össze is kapcsolható a pszichológiai, szociológiai, pedagógiai és egyéb embertudományok ismereteit ötvöző mentálhigiénés szemlélettel (vagy végzettséggel) [9], Ehhez akár a fogorvos, akár a pasztorál-pszichológus, lelki gondozó többéves posztgraduális mentálhigiénés szakemberképzésen szerezheti meg a szükséges ismereteket (és végzettséget) [49, 50]. A pasztorál-pszichoterápiás gyógyító munka specifikumai A pasztorál-pszichoterápia terápiás alkalmazásnak alapfeltétele, hogy a páciens hívő, vagy legalábbis elkötelezett „Isten-kereső” legyen, akinek vannak már bizonyos meglévő vallásos „lelki struktúrái”. A pasztorál-pszichológia gyógyászati alkalmazása ugyanis nem válhat a „hittérítés” eszközévé. A terapeuta tekintetében szintén jogosan várható el, hogy kellő mélységben ismerje betege vallásának teológiai, filozófiai és gyakorlati hitéleti hátterét, realitásait, és az is fontos, hogy ezekkel azonosulni is tudjon. A pasztorál-pszichológia ugyanis nem válhat a hitről való letérítés, vagy más hitre való áttérítés eszközévé sem [1]. Nagyon jellegzetes a pasztorál-pszichoterápia viszonya az élet szenvedéseihez. A zsidó-keresztény kultúrában a szenvedésnek, betegségnek sajátos mondanivalója, jelentése van [Jób 1-42; Fii 3,10-11; 1 Pét 4,12—19], így a lelki gondozás során sok esetben nem az a fő kérdés, hogy hogyan lehet megszüntetni a szenvedést, a betegséget, hanem hogy hogyan élheti meg emberhez méltóan mindezeket az, aki (rövidebb vagy hosszabb távon kényszerűen) konfliktusban van, vagy éppen betegségtől szenved [35]. Szintén sajátosan jellemző a pasztorál-pszichológiai megközelítésre, hogy támaszkodik az egyházi közösségek megtartó erejére, hisz az imádság és az egyházi kultuszok gyakorlása során létrejövő Istennel való találkozás gyógyító-személyiségformáló erejében. Ezért tudatosan törekszik arra, hogy ezek a hatások lehetőleg minél intenzívebben érvényesüljenek már a gyógyító munka során, és azt követően is, a személyiség egyensúlyának kialakítása és megtartása érdekében. Végül megemlíthetjük még mint specifikumot, hogy az elmélyült pasztorál-terápiás kapcsolatban a Szentlélek jelenléte [Mt 18,19-20; Mt 28,20] szinte „kitapintható”. A terápiás üléseknek sajátos légköre van, amely ilyen formában más terápiás kapcsolatban nem jelenik meg. Ezzel nem kívánjuk a profán gyógyítást e tekintet
