Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-09-01 / Supplementum
26 FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. Supplementum, 2005. I. táblázat A fogorvosképzés története [1] Független fogorvosképzés Stomatológus-képzés Fogorvosi iskola Év Ország Év Baltimore 1840 Portugália 1878] Cincinnati 1845 Spanyolország 1880 M980* London 1859 Olaszország 1880 Párizs 1879 Magyarország 1840-1955,1952* Genf 1881 Ausztria 1840-1999, 1999* Skandináv országok 1880-1882 (Zágráb) 1948-1961* Horvátország [8] Oroszország 1891 (Rijeka) 1961-1973* * áttérés az önálló (függelten) fogorvosképzésre val: 1992 januárjában lett a koppenhágai egyetem szerves része (I. táblázat). „Stomatológus”-képzés A képzés másik útja az orvosi diplomán alapuló fogorvosképzés volt. Ez a képzési forma az orális medicinát ekvivalensnek tekinti bármely más orvosi szakágazattal. Portugáliában, Spanyol- és Olaszországban az 1980- as évekig orvosi végzettség kellett a fogászati képzéshez. Portugáliában 1878-ban végeztek először orvosi egyetemen tanult fogorvosok. Hasonlóak voltak a kívánalmak Ausztriában is 1999-ig, és ez volt a helyzet Magyarországon is 1952-ig, a fogorvosképzés önállóvá válásáig (I. táblázat). A kétféle fogorvosképzési rendszer összefüggése a fogászati betegségek alakulásával és a fogászati ellátással „Stomatológus”-képzés Azokban az országokban, ahol általános orvosi diplomán alapuló fogorvosképzés folyt a legutolsó évtizedig, erősen fejlődött az általános patológiai-orvosi szemléleten alapuló orális medicina és a szájsebészet. A szájsebészeti működéshez a legtöbb, önálló fogorvosképzéssel rendelkező országban ma is megkívánják az általános orvosi diplomát. A fogorvos-stomatológusok szakmai presztízse a medicinában magasabb volt, mint azokban az országokban, ahol független fogorvosi egyetemekenfőiskolákon képzett fogorvosok működtek. Ezekben az országokban viszont a 20. századra a caries és parodontopathiák elterjedtsége elérte a 100%-ot, a magas cariesintenzitás és következményei beláthatatlan és elláthatatlan tömeges fogazatkárosodáshoz vezettek. Marthaler [11] adatai szerint a 12éves gyermekek DMFTindexét 32 európai országban vizsgálva Olaszország a 13., Portugália a 21., Spanyolország a 23., Ausztria a 25., Magyarország a 29. helyen áll. Spanyolországban Moreno [12] adatai szerint 1967-1988 között a DMF-indexnövekedés 11,9% volt, szemben az ez időszak alatt az önálló fogorvosképzéssel rendelkező nyugati országokban tapasztalt 50-60%-os csökkenéssel. A DMF-indexen belül vizsgálva az ellátatlan és tömött fogak arányát, 21 európai ország között - Marthaler[^] adatai szerint - a legrosszabb arányt ugyancsak Spanyolországban és Portugáliában találjuk. Ennek oka abban kereshető, hogy a „stomatológusok” kevésbé foglalkoztak fogászati egészségügyi neveléssel és prevencióval, ezért a fogászati egészségügy nívója messze alatta maradt azoknak az országokénak, ahol nem orvosi diplomával rendelkező fogorvosok dolgoztak. „Független” önálló fogorvosképzés A régebbi időkben a fogorvosképzést a fogorvosi beavatkozások „művészete” jellemezte. Ez a fogászati művészet (fogművesség) páciens-orientált volt, és magas nívójú technikai tudást nyújtott. A legtöbb országban az 1960-as évekig ez a szemlélet jellemezte a fogorvosképzést. Az 1970-es évek elejétől viszont, a skandináv országok kezdeményezésére, a fogászati népbetegségek: caries és parodontopathiák prevalenciájának csökkentése céljából a prevenció komplex módszereit kiterjedten és következetesen alkalmazták. A társadalombiztosítás az eddigi konzerváló-protetikai díjazás szemlélettel szemben átállt a preventív tevékenységek honorálására, ami a fogorvosok anyagi érdekeit is a prevenció szolgálatába állította. A fogorvosképzésben pedig bevezették a preventív szemléletre való törekvést és növelték a primaer prevencióval foglalkozó tárgyak arányát, ami az iparilag és fogászatilag fejlett országok jellemzője.
