Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-12-01 / 6. szám
249 FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 6. sz. 2005. 5. ábra. A hidrogén-peroxid koncentrációjának hatása a zománcban található szabad tiol-csoportok számára. A temetett tiol-csoportok számát a 6,4 M guanidin klorid jelenlétében és hiányában mért értékek különbségeként kaphatjuk meg. A szabad tiol-csoportok a peroxidok jelenlétében teljesen eltűntek. A temetett tiol-csoportokra nem volt hatással a 10%-os hidrogén-peroxid oldat, míg a 20 és 30%-os oldatok esetében szignifikáns csökkenés volt tapasztalható Peroxidokat felhasználva a legtöbb fogelszíneződés eredményesen kezelhető, de számos mellékhatással kell számolnunk. Ennek a fogfehérítési technikának számos formája ismeretes. Napjainkban az egyik legelterjedtebb módszer az otthon végzett kezelés, melynek során leggyakrabban 10%-os karbamid-peroxidot tartalmazó készítményt használunk. Ezt a módszert 1989- ben írták le először [13], Az elmúlt egy évtizedben számos vizsgálatot végeztek a peroxidok fogfehérítésben betöltött szerepének tisztázása érdekében, de a pontos hatásmechanizmus nem ismeretes. A hidrogén-peroxidból keletkező szabad gyökök (szuperoxid, hidroxil) oxidálják a fogban lévő többszörösen telítetlen szénláncú és aromás molekulákat, amelyek színtelenné válnak. Ez az oxidáció azonban nem specifikus, és a fog szöveteire is hatással van vagy lehet. A legtöbb vizsgálat a fog kemény szöveteire, ezek közül is a fogzománcra irányult. Az irodalmi adatok alapján a fogzománcban felületi és belső változások is bekövetkeznek a fogfehérítések hatására [2-4, 14, 16, 21, 25,27], Ezek a változások érintik a zománcnak mind az organikus és az anorganikus állományát is. Mindenképpen fontos a zománcot mint egységes szövetet vizsgálni, mert ezzel jobban közelíthetünk az in vivo állapothoz. Bármilyen változást is eredményez a peroxidos fogfehérítés, ez főként a peroxid penetrációjának tulajdonítható. Nem szabad azonban a peroxid mechanikai tisztító hatásáról sem elfelejtkezni, hiszen ez is hozzájárulhat a felületi morfológia megváltozásához. A hidrogén-peroxid zománccal való érintkezésekor először a felülettel, majd a mélyebb struktúrákkal lép reakcióba. A fognak a fogívben való elhelyezkedése, illetve egy fogon belül a felülettől (pl. proximalis, buccalis) függően a zománcon ún. aprizmatikus réteg található, még a maradó fogakon is. Ennek a prizmáktól mentes rétegnek eltér az összetétele a prizmatikus zománcétól. Nagyobb arányban tartalmaz organikus összetevőket, és az apatit kristályok mérete kisebb, ill. az elrendeződésük sem olyan szabályos, mint a prizmatikus zománcban. A hidrogén-peroxid ebbe a struktúrába vélhetően könnyebben penetrálhat, és gyorsabban degradálhatja az organikus állományt, megbontva ezzel az organikus és az anorganikus állomány közötti kapcsolatot. A felület későbbi mechanikus tisztítása pedig könnyebben okozhatja az apatit kristályok leválását, és így a felületi morfológia megváltozását. Feltehetően hasonló reakciók zajlanak le a prizmatikus zománc felületén is, bár ebben az esetben a folyamathoz vagy több idő, vagy nagyobb koncentráció szükséges. Ezt a folyamatot bizonyítja az a penetrációs vizsgálat is, melyet Arwill[3] végzett el. A 22Na izotópok penetrációja a zománcba fokozódott a hidrogén-peroxidok hatására. A felületi morfológia fontos információt ad a peroxid és a fogzománc között végbement folyamatról. A zománc felülete fényes volt, ami arra utal, hogy a peroxidok nem marták meg a felületet. Ezt támasztja alá az is, hogy nem láttunk azt atomerő-mikroszkópos felvételeken a zománcot súlyosan destruáló, az adhezív töméstechnika során alkalmazott foszforsavas kondicionálásra jellemző struktúrát, illetve a prizmáknak a természetes fogfelszínen a végződéseit. Hasonló zománcfelületet írt le S/'ffer[7] is elektronmikroszkópos tanulmányában. A barázdák feltehetően a fogfejlődés során alakultak ki, hiszen az irányuk változatos, és a kevéssé valószínű, hogy külső abrazív hatás révén alakultak volna ki. A barázdák mélységében bekövetkező változások igen jelentősek. A nem kezelt, kontrollcsoporthoz képest a 30%-os hidrogén-peroxiddal végzett kezelések után a barázdák mélysége és szélessége három-négyszeresére nőtt. Ezt a változást okozhatja a peroxidoknak az apatitra kifejtett hatása, illetve az organikus állomány degradációja, ami a fehérjék harmadlagos, negyedleges szerkezetét változtatja meg. Ezt a lehetőséget támasztják alá azok a vizsgálatok is, amelyekben a zománc oldékonyságának növekedését vagy a mikrokeménység csökkenését írták le [4,16, 21], Az SH-csoportok elvesztése arányos volt az alkalmazott hidrogén-peroxid koncentrációjával. A hidrogén-peroxidok azonnal reakcióba léptek a zománcban található tiol-csoportokkal, már a legkisebb (10%-os) koncentrációban is. A 20%-os koncentráció mellett a mély, temetett tiolok degradálódását is megfigyeltük. A koncentráció emelése azonban nem okozta a temetett tiolok további csökkenését. Az eredmények általánosítását nehezítheti az a tényező, hogy a zománc proteinekben nem a cisztein a leggyakoribb aminosav, de amint azt az Ellman-rekció eredményei mutatják, fontos markere lehet az érett zománcban végbemenő oxidativ folyamatoknak. Elmondhatjuk, hogy az általunk alkalmazott két, egymástól független vizsgálati módszer egyaránt változásokat mutatott ki a fogzománcban, melyek koncentráció függőek voltak. A változások érintették a zománc felületét és a mélyebb szerkezetét is. Eredményeink egyik gyakorlati következménye lehet a baktériumok fokozott adhéziója a fogzománc felületéhez, amit Goldberg és
