Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-12-01 / 6. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 6. sz. 2005. 245-150. Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Fogorvostudományi Kar, Fogpótlástani Tanszék* Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet** Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet*** Debreceni Egyetem, Fizikai Kémiai Intézet**** 10-30%-os hidrogén-peroxid humán fogzománcra gyakorolt hatásának in vitro vizsgálata DR. BISTEY TAMÁS*, DR. JENEI ATTILA**, DR. SZONDY ZSUZSA***, DR. NAGY P ISTVÁN****, DR. HEGEDŰS CSABA* A fogászati gyakorlatban széles körben alkalmaznak fogfehérítési módszereket a különböző elszíneződések kezelésére. Ezek az anyagok hidrogén- vagy karbamid-peroxidot tartalmaznak, melyek oxidativ tulajdonságuk révén fejtik ki hatásukat. A fogfehérítések során számos mellékhatással kell számolni, melyek hatással lehetnek a nyálkahártyára és a fogak kemény szöveteire. Jelen munka célja, hogy szerzők megvizsgálják a 10-30%-os koncentrációjú hidrogén-peroxid oldatok hatással vannak-e a fogzománc felületi morfológiájára és az organikus állományra. Vizsgálatukban 10-20-30%-os hidrogén-peroxid oldattal, egy óráig kezeltek 29 emberi fogat. A külső felszín vizsgálatához atomerő-mikroszkópot alkalmaztak. A belső szerkezeti változások értékelésére, Ellman-reakcióval, az anorganikus állomány SH csoportjain végbemenő változások kimutatását választották. Az atomerő-mikroszkópos felvételeken a zománc felületének határozott változása volt megfigyelhető, mind a három alkalmazott koncentráció (10-20-30%) esetében. Az Ellman-reakcióval három különböző típusú tiol-csoportot tudtak megkülönböztetni, melyekhez a hidrogén-peroxid könnyen, közepesen vagy nehezen fért hozzá, utalva azok elhelyezkedésére. A két vizsgálat egyaránt változásokat mutatott ki a zománc felületén és az organikus állományban. Az eredmények rámutatnak a fogfehérítéshez használt peroxidok nem szelektív oxidativ hatására, illetve azok lehetséges mellékhatásaira. Kulcsszavak: fogfehérítés, hidrogén-peroxid, atomerő-mikroszkópia, organikus állomány, anorganikus állomány Bevezetés Az elmúlt több mint egy évtized alatt a fogfehérítés napjaink egyik általános fogászati kezelésévé vált. Ez a módszer egyre népszerűbbé vált mind a betegek, mind a fogorvosok körében. A klinikai gyakorlatban számos eljárás ismeretes, melyek segítségével az elszíneződött fogakat nem restauratív módszerekkel fehérebbé, világosabbá lehet tenni. A fogfehérítés első alkalmazását már a 18. században leírták [15], de a napjainkban leginkább használt 10%os karbamid-peroxid alkalmazásáig sok egyéb kémiai anyagot is kipróbáltak [13], Haywood és Heymann [13] 1989-ben írták le először ezt a módszert, melynek számos előnyös tulajdonsága mellett mellékhatásai is vannak. Habár a peroxid-tartalmú fogfehérítők hatásait nagyszámú klinikai és in vitro vizsgálattal próbálták elemezni, az oxidativ hatásmechanizmus minden részletét nem ismerjük pontosan. Feltételezések szerint a kis molekulaméretű oxidativ gyökök a fog kemény szöveteibe penetrálva egy ún. nem szelektív oxidációban fejtik ki a hatásukat. Minden szerves és szervetlen struktúrát oxidálnak, miközben feltételezések szerint, azok a molekulák, amelyek kettős kötéseket vagy aromás gyűrűket tartalmaznak, szerkezetileg megváltoznak, és elvesztik színes tulajdonságukat. Ez a folyamat a zománcban és a dentinben játszódik le, vagyis az oxidáció a fog szöveteire is hatással van. A legtöbb tanulmány [11,18, 28] eredménye azt mutatja, hogy a változások nem jelentősek vagy klinikailag nem szignifikánsak. Az anorganikus állományban [6, 8, 10, 22, 31] több vizsgálat is változásokat mutatott ki. Rotstein [21] és McCracken [16] tanulmányaikban szignifikáns Ca2+csökkenést, illetve a Ca/P arány változását mutatták ki 7 napos fogfehérítési kezelés után. Arwill és mtsai [3] a fog kemény szöveteinek tanulmányozása során a zománc megnövekedett porozitását mutatták ki 30%os hidrogén-peroxiddal végzett, 6 órás kezelés után. Attin és mtsai [4] a fehérített zománc keménységét tanulmányozták, és a mikrokeménységi mutatók szignifikáns csökkenését írták le. Seghiés Denry[25] tanulmányukban nem tudtak kimutatni csökkenést a zománc keménységében, de a törési paraméterek szignifikánsan csökkentek. Shannon és mtsai [26] felületi elváltozásokat mutattak ki kéthetes fogfehérítés után, de a keménység változása ebben az esetben sem volt szig-Érkezett: 2005. február 14. Elfogadva: 2005. augusztus 2.
