Fogorvosi szemle, 2004 (97. évfolyam, 1-6. szám)
2004-04-01 / 2. szám
88 FOGORVOSI SZEMLE 97. évf. 2. sz. 2004. hogy a beteg nem akarja „nyíltan” a fogorvosokat kritizálni. Biztosat csak további vizsgálatok hozhatnak ebben a kérdésben. A II. táblázat adataiból fontos kiemelni, hogy a fájdalmas beavatkozás a hazai populáción a fogászati félelem leggyakoribb, és leginkább szorongáskeltő, „fő” okának látszik. A betegek (a három már említett kivételtől eltekintve) nem is részletezik, hogy mivel kapcsolatban éreztek fájdalmat, ami szintén arra utal, hogy ha egy bizonyos erősségű fájdalom megjelenik, akkor a betegek annak megélésében már nem „struktúrálják” az „élményt”, vagyis a fájdalom - eredetétől függetlenül - a legerősebben negatív megélési kategóriába kerül, és hosszú távon szorongást képes okozni. A fájdalmas kezelés mint elsődleges ok szerepének kiemelése azért fontos, mert a mi vizsgálatunkhoz jellegében hasonló, de amerikai populáción elvégzett mérések [15] az ottani populáción a fájdalmas kezelést csak második leggyakoribbnak találták a szorongáskiváltó okok között. A megkérdezettek az első helyre a környezet negatív elvárásait helyezték, tehát egy olyan okot, ami a hazai populáción (legalábbis ebben a vizsgálatban) meg sem jelent. Az említett mérésben a nálunk második leggyakrabban említett nem megfelelő orvosi viselkedés a „tengeren túlon” csak a hatodik helyre került [15]. Mindezek az adatok arra utalnak, hogy lényeges különbségek lehetnek a magyar fogászati kezelések légköre és az észak-amerikai kezelés légköre között. Ennek számos, a hazai lehetőségekből adódó nyilvánvaló oka is van, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a különbségek részben a magyar populáció sajátos „lelkületéből” is adódhatnak. A II. táblázat figyelemre méltó adata, hogy a nem megfelelő orvosi viselkedés, a többihez képest „enyhébb” szorongást okoz. Ez érthető is, ha a nem megfelelő orvosi viselkedést a fájdalmas kezelések, vagy az elrontott kezelések szorongáskeltő voltához hasonlítjuk. Emellett azt is látnunk kell, hogy a nem megfelelő orvosi viselkedés a második leggyakrabban megnevezett félelem kiváltó tényező. így joggal feltételezhetjük, hogy a „nem válaszolók” csoportjában (mely csoport fogászati szorongása szintén magasabb az orvosi viselkedést hibáztatókénál) számos olyan beteg lehet, aki vagy nem meri nyíltan felvállalni az orvosokkal szembeni kritikáját (főleg nem fogászati kezelésre várva!) vagy az orvos-beteg kapcsolatnak számos olyan szorongáskeltő aspektusát éli meg, amelyet nem tud megfogalmazni. Erre utal többek között az is, hogy a III. táblázatban látható „minősítések” elég árnyalatlan, sokszor szélsőséges véleményt tükröznek a fogorvosi viselkedésről, a finomabb aspektusok nem jelennek meg. Téves lenne tehát azt a következtetést levonni, hogy a szorongás szempontjából közömbös a fogorvos viselkedése. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a fogorvos-beteg viszony tekintetében lényegesen árnyaltabb képet adó további vizsgálatokra lesz szükség. A II. táblázatból, mint már említettük, az is látható, hogy a fájdalmas kezelésre, és az „egyéb okokra” hivatkozók, illetve a nem válaszolók általános szorongás értékei (STAI-S, STAI-T) magasabbak a többi csoportnál. Bár az eltérés matematikailag nem szignifikáns, mégsem kizárt, hogy ezekben a csoportokban felmerülhet az általános szorongás szerepe a fogorvosi kezelés megítélése tekintetében. (A fájdalomra panaszkodók esetén például ennek közvetlen következménye lehet a betegek csökkent fájdalom toleranciája r24].) A III. és IV. táblázat adataival kapcsolatban fontosnak látszik megemlíteni, hogy a felmérés egy sajátos betegpopuláción készült, így nem reprezentálja sem a hazai átlagos populációt, sem a hazai fogorvosok színvonalát. Említettük már azt is, hogy a III. táblázat „minősítései” kevéssé árnyaltak, elsősorban elfogult, „indulatos” véleményeket tükröznek. Ugyanakkor fontos információt nyújtanak arról, hogy vannak (nem is kis számban) olyan betegpopulációk, ahol a kezelő fogorvosnak szembe kell néznie egy ilyen erősen negatív fogorvos képpel, és annak megváltoztatását bele kell építse terápiás stratégiájába. Eredményeinket összegezve elmondhatjuk, hogy a hazai populáció nemzetközi összehasonlításban magas fogászati szorongásának hátterében a nem kellően hatékony érzéstelenítési technika szerepel vezető okként. Ugyancsak gyakori ok a fogorvos nem megfelelő bánásmódja a beteggel. Ez utóbbi faktor pontosabb megragadását, a fogorvos-beteg interakcióban megjelenő, leginkább szorongást keltő hibákat csak további, részletesebb vizsgálatok alapján lehet majd kimutatni. Irodalom 1. Alberth M, Gál N, Nemes J, Töviskes M, Máth J: 12-14 éves gyermekek „fogászati félelmének és szorongásának” hatása a fogazat állapotának alakulására. Fogorv Szle 2002; 95:113-117. 2. Berggren U, Carlsson S, Hakeberg M, HÄgglin K, Samsonowitz V: Assessment of patients with phobic dental anxiety. Acta Odontol Scand 1997; 55:217-222. 3. Corah NL: Development of a dental anxiety scale. J Dent Res 1969; 48: 596. 4. Fábián TK: Hipnózis a fogászatban I. 45 fogászati hipnózis összehasonlító értékelése. Fogorv Szle 1995; 88:111-115. 5. Fábián TK: Hipnózis a fogászatban II. Amnézia, analgézia, időérzékvesztés: spontán pszichés jelenségek fogászati hipnóziskezelések kapcsán. Fogorv Szle 1995; 88: 237-242. 6. Fábián TK, Fábián G: Stress of Life, Stress of Death: Anxiety in Dentistry from the Viewpoint of Hypnotherapy. Ann NY Acad Sei 1998; 851:495-500. 7. Fábián G, Fejérdy b, Fábián CS, Kaán B, Gáspár J, Fábián TK: Fogászati szorongás-epidemiológiai vizsgálatok általános-iskolás (18-15 éves) korcsoportban. Fogorv Szle közlés alatt. 8. Fábián TK, Handa T, Szabó M, Kelemen P, Kaán B, Fábián G: A Dental Fear Survey („Fogászati félelem kérdőív") magyar fordítása, hazai populáción végzett mérések eredményei. Fogorv Szle 1999; 92: 307-315. 9. Fábián TK, Kelemen P, Fábián G: A Dental Anxiety Scale („Fogászati szorongás skála") hazai bevezetése. Magyar populáción végzett szorongás-epidemiológiai vizsgálatok. Fogorv Szle 1998; 91: 43-52. 10. Fábián TK, Vértes G, Tóth ZS: A pszichogén tünetképzés néhány mélylélektani vonatkozása az oro-faciális régióban. Fogorv Szle 2000; 93: 262-267.
