Fogorvosi szemle, 2004 (97. évfolyam, 1-6. szám)
2004-04-01 / 2. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 97. évf. 2. sz. 2004. 59-67. Semmelweis Egyetem, Parodontológiai Klinika, Budapest A destruktív fogágybetegség rizikótényezői és rizikóindikátorai II. Genetikai rizikótényezők (irodalmi áttekintés ) DR. GERA ISTVÁN A második rész áttekinti az alap genetikai ismereteket, majd részletesen tárgyalja a PMN-leukocita funkciókat érintő kromoszómabetegségeket, monogenikus és poligenikus szindrómákat a Down-kórtól a Papillon-Lefevre-szindrómán keresztül a különböző leukocita adhézió zavaráig. Majd tárgyalja a csontanyagcserét és ezen keresztül a parodontium fejlődését is súlyosan érintő hypophosphatasia betegséget. Továbbiakban részletesen foglalkozik a gyulladásos citokinek és a fehérvérsejtek Fc-receptorai genetikai polimorfizmusának legújabb kutatási eredményeivel. Végezetül az etnikai tényezők szerepét tekinti át a destruktív parodontitis kóroktanában. Kulcsszavak: genetikai polimorfizmus, kromoszóma, monogenikus, poligenikus A 60-as években a parodontológia általában nem tulajdonított komolyabb jelentőséget az örökletes tényezőknek a fogágybetegség kialakulásában. Idővel egyre több irodalmi adat utalt a juvenilis parodontitis családi halmozott előfordulására. A követéses epidemiológiai vizsgálatok pedig igazolták, hogy mindenkiben akkor sem alakul ki súlyos tapadásveszteséggel járó fogágybetegség, ha a lokális irritatív tényezők tömegesen jelen vannak [4, 58). Egy, az USA-ban 1994-ben végzett epidemiológiai vizsgálat szerint a juvenilis parodontitis prevalenciája 0,16 és 2,4% között mozgott, ugyanakkor bizonyos családokon belül az előfordulási gyakorisága elérte a 40-50%-ot is [59], Több családfavizsgálat és ikervizsgálatok megerősítették a fiatalkori agresszív parodontitis családi halmozott előfordulási jellegét, és egyre nagyobb szerepet tulajdonítanak a genetikai tényezőknek [8], Ikervizsgálatok szerint a krónikus parodontitis manifesztálódásáért is legalább 50%-ban genetikai tényezők tehetők felelőssé [37, 71], A genetika az elmúlt évtizedben hatalmasat fejlődött; elkészült az ember géntérképe. Minden fehérjemolekula (enzim, receptor, immunglobulin stb.) szerkezete és szintézise a genom egy bizonyos szegmentjében kódolt. Összesen 23 pár kromoszóma hordozza a genetikai információt. Az egyik kromoszóma-sorozatot apai, míg a másikat anyai ágon örököljük. Mai ismereteink szerint az emberi genom hozzávetőlegesen 30-35 000 génből áll. Egy-egy gén sokszor több ezer nukleotid párból épül fel. A haploid 22 szomatikus és egy szexuális kromoszóma 3, 3x109 bázispárból épül fel [56]. Egyegy aminosavat három bázispár kódol. Ezt nevezzük nukleotid tripletnek vagy kodonnak. Egy gén két részből épül fel. Egyik fele a fehérje szintéziskódoló szakasza, a másik pedig az ún. promoter szakasz, amely a transzkripciót (a genetikai kódok átírását) irányítja, de maga nem vesz részt az aminosav-szekvencia meghatározásában. A kódoló szakaszt is megszakítják nem kódoló bázispárok. Ezeket a „néma szakaszokat” intronnak nevezzük. A kódoló szakasz aktív tripletjeit exonnak nevezzük Egy adott nukleotid bázispár helyét a kérdéses génben lokusznak nevezzük. A kódoló szakaszban a nukleotid helyét balról jobbra olvasva úgy adjuk meg, hogy milyen távol van attól a ponttól, ahol a sejt az adott fehérjeszintézis transzkripciós kódját kezdi leolvasni. Ez az ún. transzkripciós kiindulási pont. így, amennyiben azt olvassuk, hogy pl. az IL-1 b génjének +3954-es lokuszán lévő bázispár tehető felelőssé bizonyos eltérésekért, ez azt jelenti, hogy a transzkripciós kiindulási ponttól jobbra elhelyezkedő 3954. bázispárról van szó. A promoter szakasz bázisainak helyét pedig úgy adjuk meg, hogy jobbról balra haladva milyen távol vannak a transzkripciós kiindulási ponttól. így a-511 lokusz azt jelenti, hogy a transzkripciós kiindulási pont előtti 511. bázis-párról beszélünk. A promoter szakasz nukleotid bázispárjai nem rendeződnek tripletekbe [56], Minden ember alapvetően azonos génkészlettel bír. Azonban egy meghatározott lokuszon nem minden ember génje hordozza ugyanazt a nukleotid szekvenciát. Egy adott lokuszon fellelhető eltérő génszekvenciát allélnek nevezzük. Az adott faj egyedeinek többségében fellelhető, normál funkcióval társuló alléi a Normál alléi (N-allél). Az ettől eltérő bázisszekvenciát mutató, a Érkezett: 2004. január 12. Elfogadva: 2004. március 1.
