Fogorvosi szemle, 2004 (97. évfolyam, 1-6. szám)

2004-08-01 / 4. szám

174 FOGORVOSI SZEMLE ■ 97. évf. 4. sz. 2004. A FOGÁSZATI SZŰRŐVIZSGÁLAT AKÁR ÉLETET IS MENTHET! SZEPTEMBERBEN ÚJRA COLGATE SZÁJÁPOLÁSI HÓNAP Budapest, 2004. július 14. - 800 magyar fogorvos közremű­ködésével az idén szeptemberben is megrendezik a Colga­te Szájápolási Hónapot. Az egy hónapos kampány a fogmeg­tartó kezelések és a rendszeres fogászati szűrővizsgálat fon­tosságára hívja fel a figyelmet, hiszen köztudott, hogy hazánk fogápolás tekintetében az európai rangsorvégén kullog. Fel­mérések szerint Magyarország a szájüregi rákok által okozott halálozás tekintetében is első helyen áll Európában. A Magyar Fogorvosok Egyesületének és a Magyar Orvosi Kamara Fog­orvosi Tagozatának támogatásával hatodik éve megrende­zésre kerülő felnőtt prevenciós program az ország több mint 150 településének 250 kijelölt fogorvosi rendelőjének közre­működésével zajlik. A Szájápolási Hónap eddigi eredménye­inek elismerését is mutatja, hogy az Egészségügyi, Szociá­lis és Családügyi Minisztérium idén már második alkalommal vállalta a program szakmai támogatását. Az 1999 óta hagyományosan megrendezett Colgate Száj­ápolási Hónap keretében eddig több mint 250 ezren keresték fel a kijelölt fogorvosi rendelőket, hogy meggyőződjenek fogaik épségéről. A rendezők abban reménykednek, hogy ez a szám jelentősen növekszik az idei kampány során is. A program célja ismételten felhívni a lakosság figyelmét a szájhigiéné fontosságára, illetve arra, hogy a fogak épsége az általános egészség igen fontos része. Bár 2001. november óta ismét ingyenesek a fogmegtartó kezelések, a szakemberek sze­rint a korábbiakhoz képest alig nőtt a páciensek száma és a száj­higiénés mutatók még mindig komoly problémákról tanúskod­nak: 12 éves korban a magyar gyerekeknek általánosan már négy rossz foguk van. A középkorúak fogainak fele szuvas, hiányzik vagy tömött, míg a nyugdíjasoknak alig van ép foguk. Az immár hagyományosnak mondható Szájápolási Hónap eddigi eredményeinek elismerését is mutatja, hogy az Egész­ségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium idén második alkalommal vállalta a program szakmai támogatását. A minisz­térium a tervek szerint tevékenyen részt vállal a prevenciós hónap eseményein, ezzel is elősegítve minél nagyobb töme­gek mozgósítását a szűrővizsgálaton való részvételre. Rendszeres fogászati szűréssel megelőzhetők, illetve gyó­gyíthatók lennének a szájüregi betegségek is. Magyarország a szájüregi rákok által okozott halálozás tekintetében férfiak és nők esetében egyaránt első helyen áll Európában. Évente közel kétezer ember hal meg a szájüreg rosszindulatú daga­nata miatt, az esetek túlnyomó részében férfiak. Ami azonban még megdöbbentőbb, hogy 1975 óta a szájüregi rákos halálo­zás ijesztően nagymértékben, körülbelül ötszörösére növeke­dett mindkét nemben. A rendszeres fogászati szűrővizsgálat mellett a megfelelő életvitel - dohányzás, mértéktelen alko­hol fogyasztás elhagyása - is sokat segíthet a szájbetegsé­gek megelőzésében. Felmérések szerint a nőknek sokkal jobbak a fogápolási szokásaik, mint a férfiaknak. A nők jobban odafigyelnek foga­ik épségére, és naprakészebbek a szájápolással kapcsolatos információk terén, így döntő szerepük lehet a szokások meg­változtatásában is. A Colgate Szájápolási Hónap során az érdeklődők újra igénybe vehetik majd a Colgate információs vonalat, amely az otthonunkhoz legközelebb eső, a programban résztvevő rendelők címéről és telefonszámáról, valamint szájápolással kapcsolatosan ad tájékoztatást a kampány időtartama alatt. A Colgate szeptember elején teszi közzé azon rendelők listá­ját, amelyek közreműködnek a hatodik. Colgate Szájápolási Hónapban. A szűrővizsgálatra jelentkező páciensek ezekben a rendelőkben ingyenes fogkrémmintát is kapnak ajándékba. A rendezők idén is számos érdekes programmal jelentkeznek majd, hogy ezekkel is ösztönözzék a lakosságot a szűrővizs­gálatokon való megjelenésre. További információ: Rózsa Gyöngyi ügyfélkapcsolati igazgató, Noguchi Communications Tel: 312-7289 A Colgate tippjei a szájegészség megőrzésére 1. Ápolja rendszeresen fogait! • Naponta legalább kétszer mosson fogat, és a nyelvét sem hagyja ki! • Ebből az egyik fogmosást lefekvés előtt végezze, ily módon eltávolíthatja a fogszuvasodást és az ínysorva­dást okozó baktériumokat és lepedéket. • A fogselyemről se feledkezzen meg! 2. Ügyeljen az egészséges étkezésre! • Az egészséges ételek nemcsak a testnek, de a fogaknak is jót tesznek. • A helyes étkezésből származó tápanyagok segítenek a fogszuvasodás és ínysorvadás legyőzéséhez. • A fogászati problémák okozói között első helyen a túlzott cukorfogyasztás áll. 3. Ellenőrizze rendszeresen az ínyét! • Figyelje az ínyét, és forduljon fogorvoshoz, ha ínye vörös és duzzadt, fogmosáskor vérzik és nem múló rossz lehe­leté van. Ezek az ínysorvadás tünetei lehetnek. • Az ínysorvadás a leggyakoribb oka a fogak elvesztésének. 4. Ne dohányozzon! • A dohányzás rákot, szívproblémákat és agyvérzést okoz­hat, de emellett a fogak elvesztéséhez is nagymértékben hozzájárulhat. • A dohányzás a szájrák kialakulásának kockázatát is jelentősen megnöveli. 5. Járjon rendszeresen fogászati szűrésre! • A rendszeres fogászati szűrés megelőzi a problémákat vagy azok súlyosbodását. • Fogorvosa szaktudásával és eszközeivel segít megőriz­ni az Ön ragyogó mosolyát megillető egészséget.

Next

/
Thumbnails
Contents