Fogorvosi szemle, 2004 (97. évfolyam, 1-6. szám)
2004-08-01 / 4. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 97. évf. 4. sz. 2004. HALÁLOZÁS In memoriam dr. Rajmon János... Életének 79. évében elhunyt dr. Rajmon János a Fejér megyei Szent György Kórház Szájsebészeti Osztályának volt osztályvezető főorvosa, Fejér megye volt főstomatologusa. 2004. május 17-én Budapesten érte a halál. 1951-ben végezte el az Orvostudományi Egyetemet, majd Miskolcon volt segédorvos, mígnem 1952 májusában a Fejér megyei Központi Kórház Traumatológiai Osztályára került, ott később főorvosi státusban dolgozott 1971 -ig, amikor is a megszerzett szakvizsgák birtokában kinevezést nyert a Szájsebészeti Osztály vezető főorvosi helyére. 1972-1985-ig Fejér megye főstomatologusa volt nyugdíjba vonulásáig. Számos publikációja, tanulmánya jelent meg, több helyen tartott tudományos előadást, kongresszusok, konferenciák, szakmai programok megszervezése, lebonyolítása kapcsolódik nevéhez több mint 10 éven keresztül. Elhíresült anekdotázása, széles tudásismeret, kiváló életfelfogása és bölcs tanácsai mind-mind azt jelentették, hogy mi, akik vele dolgozhattunk, örömmel vettünk minden időt, ami a Vele való találkozást jelentette. Emlékként marad a derűs történethalmaz, a sokoldalú műveltség átadás, és nagy sikerként könyvelhetjük el, hogy nyugdíjba vonulása után is folyamatosan számos vele együtt dolgozó kollégájával élő kapcsolatot tartott fenn, sőt kereste is a találkozások lehetőségét. Felesége halála után megroppant egészsége, s ez kizökkentette a megszokott életritmusából - és egyre tisztábban látszott, hogy felkészült a Nagy Útra! Most amikor a földi találkozásoknak vége lett, tudjuk, hogy a másik dimenzióban a hétköznapi gyarlóságok helyett egy boldogabb hely lett osztályrésze. A szeretve tisztelt főnök végső nyughelyére a szoros kapcsolatot tartó kollégái nevében dr. Ágoston Béla volt utód főstomatológus búcsúzott mindannyiunk nevében. Különös szeretettel és tisztelettel fogjuk megőrizni és ápolni emlékét. Békés nyugalmat János bácsi! Dr. Támadi Lajos Dr. Bodnár László fogszakorvos, főorvos 2004. február 19-én hosszan tartó súlyos betegségben 63 éves korában elhunyt. Fogorvosi diplomáját 1966-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvos-tudományi Karán nyerte el. Három évtizeden keresztül a Soproni Rendelőintézet Fogászati Osztályán dolgozott. Csoportvezető főorvosként irányította és felügyelte a városi és járási fogászati rendelők szakmai munkáját. Egyenes jelleme és barátságos közvetlensége miatt népszerű volt mind a kollégái, mind a betegek körében. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Dr. Léva Csaba