Fogorvosi szemle, 2003 (96. évfolyam, 1-6. szám)
2003-04-01 / 2. szám
58 FOGORVOSI SZEMLE ■ 96. évf. 2. sz. 2003. gés, nincsenek egyértelmű tudományos eredmények [14,15], A fogérintkezések megváltozása (amit gyakran a beteg jelez a fogorvosnak) azonban egyértelműen utalhat a háttérben lévő kórképekre. ízületi traumát követően kialakuló ödéma vagy bevérzés kiemeli a condylust az ízületi vápából, és ennek következtében megváltozik a fogak érintkezése. A frontfogak érintkeznek, a hátsó fogak területén pedig az eset súlyosságától függő résképződés, inokklúzió figyelhető meg. Ezzel ellentétesen változik a fogérintkezés az ízületi fejecset destruáló kórképekben. Rheumatoid arthritis esetén a mandibula ízületi felszínét érintő csontdestrukció következtében is megváltozik az okklúzió. Ilyenkor a hátsó fogak érintkeznek, elől nyitott harapás alakul ki. A betegek mintegy 30%-nál alakulnak ki következményes okklúziós elváltozások [7], A nyitott harapás mértéke arányos a csontdestrukció kiterjedésével. Rágóizom-elváltozások szintén hatással vannak a fogak érintkezésére. Izomspazmus következtében megváltozik a mandibula pozíciója, és ennek következtében a fogak érintkezésének a mintázata is. A pozícióváltozás attól függ, hogy az érintett izomnak milyen funkciója van, és hogyan helyezkedik el a rágóízülethez viszonyítva. A m. masseter laterálisán van az ízülettől, spazmusa ipsilaterális mandibula eltolódással jár, a m. pterygoideus med. az ízület mediális oldalán van, így contralaterális eltolódást eredményezhet spazmusa. Az ízületi porckorong diszlokációja szintén jellegzetes változást eredményez a fogak érintkezésében. A diszlokáció következtében az érintett oldalon csökken a fejecs és az ízületi vápa közötti távolság, és ennek következtében ezen az oldalon szorosabban érintkeznek a fogak. A másik oldalon ezzel ellentétes okklúziós változást tapasztalhatunk. Mivel ezek a kórkép relatíve ritkán fordulnak elő, statisztikailag értékelhető klinikai vizsgálatok nincsenek a témában. A mindennapi gyakorlatban a fogorvosok a fenti példáknál sokkal gyakrabban találkoznak a rágófelszíni érintkezések vizsgálatával a fogtömések, fogpótlások készítése, orthodontiai kezelések során [4], Ezeknek a restaurációknak a rágófelszínét úgy kell kialakítani, hogy harmonizáljon az antagonista fogak kontúrjával és a mandibula mozgásaival. A nem megfelelően kialakított rágófelszínű fogmű káros hatással lehet a periodontális és a temporomandibuláris szövetekre [1], A magas fogpótlás izomspazmust válthat ki, ami hypoxiához és következményes myalgiát okoz. A myalgia fokozza a spazmust, és így kialakul egy circulus viciosus, amely beavatkozás nélkül krónikus orofacialis fájdalomhoz vezethet. Amint az a fentiekből kiderült a temporomandibuláris rendszer elemeinek kórképei hatással vannak a fogak érintkezésére. Nem rendelkezünk viszont információval arra vonatkozóan, hogy fiziológiás körülmények között is érvényesülő erőhatások (pl. a fogív egy adott területére történő elhúzódó ráharapás) okozhatnak-e a fogak érintkezési mintázatán is detektálható átmeneti változást. A fenti kérdést klinikai körülmények között tudjuk tanulmányozni. Amennyiben extraoralisan, artikulátorban végzünk okklúziós elemzést, hiba forrása, hogy a fogak merev gipszmintáin hiányoznak azok a jellemzők, amelyek az okklúziót dinamikussá teszik (pl. a periodontális szövetek és az állcsontok rugalmas deformálhatósága és összenyomhatósága). A merev gipszminták érintkezése egy statikus állapot, a fogak viszont az alveolusban úgy rögzülnek, hogy a rájuk zárt helyzetben ható átlagos rágóerő következtében is megváltozik a viszonyuk a szomszédos és az antagonista fogakhoz. Miura és misai vizsgálták az alsó-felső első molárisok elmozdulását maximális szorítóerő hatására. Eredményeik szerint a felsők fel és palatinal felé (40—136(a), az alsók le és lingual felé (29-65|x) mozdulnak el [9]. Rágás során az elmozdulás kb. fele olyan mértékű. Ezek az erőhatások okozhatják az alsó és a felső fogak egymáshoz viszonyított elmozdulását, valamint a mandibula és a rágóizületi képletek átmeneti deformálódását is, ami megnyilvánulhat a fogérintkezések megváltozásában. Ezért is tartottuk indokoltnak az okklúzióval kapcsolatos vizsgálatok végzését. Jelen vizsgálattal azt kívántuk tisztázni, hogy okoz-e átmeneti jellegű változást a fogérintkezések számában és eloszlásában, ha a fogív egy adott területére tartósan ráharaptatjuk a beteget. Anyag és módszer A kísérlet főbb lépései az alábbi pontokban foglalható össze:-Okklúziós fóliával megfestődő érintkezési pontok számának és eloszlásának meghatározása maximális szorítóerőt követően;-Az érintkezési pontok számának és eloszlásának újraértékelése, miután 2 percig a metszőfogak közé helyezett gnatodinamométerre haraptattuk a betegek. Részletes leírás: 16 önként jelentkezőn végeztünk vizsgálatokat, életkoruk 19 és 26 év között volt. A foghiány a bölcsességfogakat bele nem értve, rendellenes helyzetű fogak, fogpótlás, diastema, kifejezett attritio, temporomandibuláris kórképek kizáró tényezői voltak a vizsgálatban való részvételnek. 3 személynek volt (nem több mint 3) okklúzális felszíni fogtömése. A vizsgálatot a páciens ülő helyzetében, kényelmesen megtámasztott fejtartás mellett végeztük. A fogakat leszárítottuk, és a fogívek közé csipesszel mindkét színű, 12pm vastag okklúziós fóliát helyeztünk (Hanel GHM, Németország). Ezt követően maximális rágóerővel ráharaptatjuk a fóliákra (1. ábra). Az alkalmazott fólia egyik felszíne volt festett, amelyet az alsó fogak felé tartottunk. Szájnyitást követően tehát az alsó fogak rágófelszínén megjelentek az érintkezési pontokat jelző piros festéknyomok (2. ábra). Az érintkezési pontokat a moláris, premoláris fogak és a szemfogak esetén számoltuk meg, minden csücsök felszínére vonatkoztatva. A metszőfogakat nem vontuk be a vizsgálatba, mivel nagyon gyakran nem pontszerűen, hanem vonalszerűén, a teljes metszőéire
