Fogorvosi szemle, 2003 (96. évfolyam, 1-6. szám)

2003-08-01 / 4. szám

145 FOGORVOSI SZEMLE ■ 96. évf. 4. sz. 2003. mentalis gingivitis vizsgálatsorozat és ennek eredmé­nyei [21]. Ezek a vizsgálatok bizonyították először, hogy a plakk-akkumuláció ínygyulladáshoz vezet, és a plakk­­ban speciális mennyiségi és minőségi változások zaj­lanak le a gyulladás manifesztációja előtt. A következő jelentős szemléletbeli változást azok a vizsgálatok hoz­ták, amelyek rámutattak arra, hogy az akkor még paro­­dontosisnak nevezett klinikai állapotok igen specifikus patogén törzsekkel asszociálódnak, és ilyen betegség­ben szenvedők PMN leukocytái csökkent értéktű funkciót látnak el [26, 27], így lényegében a 1977-78-as évekre tehető az ún. „host-parasite interactios"paradigma kez­dete. Ezek alapján javasolta Page és Schroeder 1982- ben a nómenklatúra-módosítást [26], és fogadta el ezt 1986-ban az Amerikai Parodontologus Társaság (AAP) [30]. Ennek értelmében megkülönböztettek: 1. gingivi­tis, 2. felnőttkori parodontitis, 3. fiatalkori parodonti­tis, 4. szisztémás betegségekkel társuló parodontitis, 5. necrotizáló ulcerativparodontitis és 6. terápia refrak­tér parodontitis. Bár ez a klasszifikáció lényegében az infectios/gyulladásos elveket tükrözte, de jelentős mér­tékben függött egyéb változóktól is, mint pl. életkor [6] és a progresszió sebessége. Nagyon sok esetben átfe­dések fordultak elő, mert pl. a szisztémás betegségek­hez társuló parodontitis nagyon gyakran juvenilis korcso­portba, vagy a terápia refrakter kategóriába esett [3j. Ezt némiképpen módosította az 1989-es World Workshop in Clinical Periodontics [2] által megfogalmazott hivata­los klasszifikáció [30, 31]. Parodontitis I. Felnőttkori parodontitis II. Korai (early onset) parodontitis a. Praepubertalis parodontitis 1. generalizált 2. lokalizált b. Juvenilis parodontitis 1. generalizált 3. lokalizált c. Rapidan progrediáló parodontitis III. Szisztémás betegségekkel társuló parodontitis IV. Necrotizáló ulcerativ parodontitis V. Terápia retracter parodontitis Már a bevezetésekor sokan kritizálták azt, hogy miért kapott helyet a „terápia refarkter” kategória a klasszifi­­kációs sorban [31]. Ez ugyanis arra utal, hogy a keze­lés eredménytelen, és nem arra, hogy milyen tényezők okozzák a kórt. Ez a diagnózis elsősorban olyan esetis­mertetéseken alapult, amelyek arról számoltak be, hogy konvencionális kezelésre nem, vagy csak nagyon rosz­­szul reagáltak esetek. Ilyenkor a parodontális tasak­­ban mindig nagy mennyiségben fordultak elő különbö­ző parodontopatogén kórokozók (Prevotella intermedia, Porphyromonas gingivalis, Streptococcus intermedius stb.). Azonban a kezelésre rosszul reagáló klinikai ese­tek nem képeznek homogén csoportot, ebben ugyanúgy előfordulhat krónikus parodontitis, fiatal- vagy felnőtt­kori gyorsan progrediáló parodontitis is. Később meg­kérdőjelezték a prepubertáskori parodontitis diagnózist is, mivel egyre több adat szólt a mellett, hogy ilyen fiatal korban előforduló súlyos parodontitises esetek hátteré­ben leggyakrabban vagy hypophosphatasia [29], leuko­­cyta adhéziós zavar [22], vagy egyéb immun- és rezis­­tenciahiányos állapot húzódott meg [17], Ilyen értelem­ben nyugodtan besorolhatók a szisztémás kórképekkel társuló kategóriába. Továbbiakban a „rapidan progredi­áló parodontitis” diagnózis sem állta meg a helyét, tekin­tettel arra, hogy sokszor nem lehetett felmérni a prog­resszió sebességét, valamint fiatal korban a generalizált juvenilis parodontitis hasonló módon gyorsan progre­­diál. Valójában, bármelyik klinikai forma képes lassan vagy éppen nagyon rapid módon progrediálni [18]. Ezt genetikai, mikrobiológiai és nem utolsósorban szerzett immunológiai faktorok határozzák meg. Követéses vizs­gálatok igazolták, hogy a krónikus, felnőttkori parodonti­­tisnek minősített esetek is képesek hirtelen, rapid prog­resszióra [18]. Végül nem állta meg a helyét az életkor, vagy a betegség kezdete alapján történő klasszifiká­­lás sem. A juvenilis (prepubertális, juvenilis, postjuve­­nilis vagy rapidan progrediáló parodontitis) és felnőtt­kori parodontitis közötti határt önkényesen a 35. élet­évnél húzták meg. Azonban ezt nagyban befolyásolta az a tény, hogy mikor került a beteg először specialis­tához, és mikor állították fel a diagnózist. Tény, hogy az életkor fontos tényező. Nem ugyanúgy kell értékelni egy nagyon súlyos tapadásveszteséget mutató 15 éves vagy egy 60 éves pácienst. Ha azonban ezt csak az életkor alapján tesszük meg, hibát követünk el. Hogyan érté­keljünk egy olyan, nagyon fiatal korban kezdődő esetet, amely áthúzódik idősebb korba? így elvileg egy „prepu­bertáskori parodontitis’,’amennyiben az illető nem veszí­ti el összes fogát, átnőhet a „juvenilis parodontitis” kor­ba, majd tovább a „Rapidan progrediáló parodontitis” korosztályát is elérheti. Ilyenformán ma egyre inkább valószínűsíthető, hogy a három betegség lényegében ugyanannak a szervezeti hajlamosító tényezők és helyi körülmények hatására kifejődő betegségnek különböző életkorban történő manifesztálódása [5,17,19], Az utób­bi években végzett epidemiológiai és követéses vizsgá­latok rámutattak arra, hogy serdülőkorban is kifejlődik olyan típusú parodontitis, amely teljesen megfelel a fel­nőttkori parodontitis klinikai jegyeinek [28]. Ugyanakkor a „rapidan progrediáló” megjelölést is sokan kritizálták, azon az alapon, hogy progresszió sebessége legtöbb­ször a természetes rezisztencia vagy szerzett immuni­tás egyik vagy másik tényezőjének vagy tényezőinek tulajdonítható. A további hiányossága volt az 1989-es klasszifikációnak, hogy a gingivitist egyáltalán nem vet­te figyelembe [5], A fogágybetegség legújabb klasszifikációja A legutóbbi beosztás alapját az Amerikai Parodontolo­gus Társaság (AAP) 1999-es International Workshop for

Next

/
Thumbnails
Contents