Fogorvosi szemle, 2002 (95. évfolyam, 1-6. szám)
2002-08-01 / 4. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 95. évf. 4. sz. 2002. 149-154. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Általános Orvostudományi Kar, Fogorvostudományi Intézet, Debrecen A hepatitis C vírus infekció és fogászati vonatkozásai DR. KELENTEY BARNA, DR. BALOGH FLÓRA Sok millió ember szenved a világon krónikus HCV infekcióban; egyes becslések szerint négyszer annyian, mint HÍV infekcióban. A vírus természete miatt sokakban csak akkor tudatosul fertőzöttségük, amikor már a súlyos májkárosodás tünetei jelentkeznek. A fertőzöttek 70-80%-a krónikus hordozóvá válik és 20%-ban 5 éven belül májcirrhosis fejlődik ki, akiknek 10%-ában hepatocelluláris carcinoma alakul ki. Az infekció jelentőségét a fogorvosok számára az a tény adja, hogy a vérrel terjedő betegségek, így a HCV fertőzés tekintetében is nagyobb kockázattal számolhatnak az átlag populációnál, bár a különbséget nagyon alacsonynak ítélik. Óvatosságra int azonban a vakcina hiánya, a krónikus infekció magas aránya és a ma ismert legalkalmasabb terápia korlátozott hatásossága is. A mediterrán országokban számos tanulmány szerint egyértelmű összefüggést fedeztek fel a szájüregi lichen planus és a HCV előfordulása között, bár pathogenezisét még nem sikerült tisztázni. Több kutatót a vírus más szájüregi betegségekkel (Sjögren sy., szájüregi laphámsejtes carcinoma) való együttes előfordulása összefüggésre engedett következtetni. A HCV egyes szájüregi megbetegedésekkel való halmozott előfordulásának ismerete segítséget nyújthatna a HCV fertőzés korábbi diagnosztizálásához, és így a terápia időben való megkezdéséhez. Ennek jelentősége nemcsak abban áll, hogy nagyobb arányban várható gyógyulási hajlam, ami az életminőség nagyfokú javulását eredményezi, de abban is, hogy a már májkárosodással járó betegek kezelése az egészségügyi finanszírozás részéről jelentős kiadásokat kíván, és a veszélyeztetett csoportok rutinszerű szűrése anyagi megtakarításhoz vezethetne. Kulcsszavak: hepatitis C, fogászat, szájbetegségek, epidemiológia, transzmisszió, klinikai kép, prevenció Az elmúlt két évtized alatt számos tudósításban figyelmeztették a fogorvosokat és más fogászati dolgozókat a vérrel terjedő betegségekkel való fertőződés potenciális kockázatára. Például mielőtt a hepatitis B vakcina rendelkezésre állt 1982 előtt, több tanulmány irányult a hepatitis B vírus (HBV) fertőződés fogorvosok és szájsebészek körében tapasztalt magasabb prevalenciájának bemutatására mind más egészségügyi dolgozókkal, mind pedig az átlag populációval összevetve. 1981-ben azonosították az első szerzett immunhiányos betegségben (AIDS) szenvedő eseteket, és 1988-ban már regisztráltak egy olyan HIV-vel fertőzött fogorvost, aki semmilyen ismert kockázati tényezővel nem rendelkezett, foglalkozásától eltekintve. A hepatitis C vírust (HCV) 1989-ben izolálták először egy, a vírussal szenynyezett humán Vlll-as faktor koncentrátum által krónikusan fertőzött csimpánzból [6]. A Flaviviridae családba tartozó, pozitív egyszálú RNS vírust ma az előzőleg nem-A nem-B vírusos hepatitisként diagnosztizált betegségcsoport egyik legfőbb kórokozójaként tartják számon. Bár a fertőződés kockázata az egészségügyi dolgozók körében alacsonyabb, mint a HBV esetében volt, létezik néhány egyértelműen bizonyított eset, amikor a transzmisszió a foglalkozással kapcsolatosan jött létre. Effektiv vakcina hiányában, a krónikus infekció nagy aránya és a terápia korlátozott hatásossága miatt a HCV-re Érkezett: 2002. április 30. Elfogadva: 2002. július 9. vonatkozó ismeretek nagy jelentőséggel bírhatnak a vérrel a mindennapi gyakorlatban érintkező fogorvosok számára. A krónikus májbetegségek magukkal vonhatják a májfunkciók megváltozását, amely fokozott odafigyelést és speciális ellátást tehet szükségessé a fogászati kezelés során. Közleményünkben áttekintést kívánunk nyújtani a HCV infekció epidemiológiájáról, transzmissziójáról, klinikai képéről, és említést teszünk a vírus és egyes szájbetegségek lehetséges kapcsolatáról. Epidemiológia A HCV infekció világszerte egészségügyi problémát jelent. Bár a véradók körében mért értékek nem tükrözik a HCV prevalenciát az átlag populációban, mert a vérrel terjedő betegségek tekintetében egy erősen szelektált csoportot alkotnak, de útmutatást nyújthatnak a földrajzi megoszlás arányaira, és a rendszeres szűrések adatokat szolgáltatnak egy pontos nyilvántartás létrehozásához (I. táblázat). így az önkéntes véradók HCV szeropozitivitásának aránya az Egyesült Államokban 0,1% és 0,7% között változik, míg Európában az északi országokban, mint amilyen Nagy-Britannia, 0,04%, vagy Norvégia 0,1%. A mediterrán országokban és Ke
