Fogorvosi szemle, 2000 (93. évfolyam, 1-12. szám)
2000-07-01 / 7. szám
fiás vizsgálatot emeljük ki, amelyek kirajzolják a fény-hang stimuláció egy lehetséges hatásmechanizmusát. Mindemellett hangsúlyozni kell, hogy a tényleges lélektani hatásokért nyilvánvalóan sokkal öszszetettebb (akár teljesen más eredetű) hatások is felelősek lehetnek. A fénystimuláció EEG-re való hatásáról Berger [2] már 1930-ban kimutatta, hogy a vizuális stimuláció az alfa-hullámok amplitúdójának csökkenéséhez (illetve a hullámok teljes eltűnéséhez) (alfa-blokk) vezet. (Ezzel ellentétben Morrell [8] 1966-ban fénystimuláció alkalmazásával az alfa-aktivitás fokozódását érte el, ami a kérdés megítélésében óvatosságra int.) Kawabata [7] csukott szemen keresztül alkalmazott 10/sec frekvenciával felvillanó fény hatására, illetve 2 sec időtartamú folyamatos fény hatására egyaránt az occipitalis alfa-denzitás (alfa-hullámarány) csökkenését találta, és ugyancsak megfigyelte ezt a hosszabb ideig tartó folyamatos fényhatás kikapcsolásakor. Az előbbit „light on”, az utóbbit „light off’ hatásnak nevezte el. Később az is kiderült, hogy az „on” és ,,off’ hatás közötti időszakban az ingerlés tartama alatt fellépő alfa-aktivitás csökkenésének (eventrelated desynchronisation) nagysága pozitív korrelációban áll az „on” válasz nagyságával [10]. Nogawa és mtsai [9] azt is kimutatták, hogy az „on” és ,,off’ hatást (kb. 100-300 msec a stimulus után) később egy alfaaktivitás-fokozódás követi (csúcspontja 600-800 msec körül van a stimulus után). Aranibar és Pfurtscheller [1] összehasonlító vizsgálatával megerősítette, hogy az „on” effektus szenzoros modalitás specifikus olyan értelemben, hogy fényeffektusok esetén az occipitalis régióban, hangimpulzusok esetén pedig a centrális régióban volt nagyobb az „on” effektus. A fényimpulzusokra nézve azt is kimutatták, hogy az occipitalis régióban az „on” hatás erősebb mint az ,,off’ hatás, míg a centrális régióban a két hatás egyforma, valamint azt találták, hogy az „on” hatás az ingerfény intenzitásával párhuzamosan növekszik (nyitott szemhéj esetén fokozottabb). Cigánek és Ingvar [4] kimutatták, hogy a monokromatikus fényimpulzusok hatása alapjaiban ugyan azonos a fehér fényével, mégis van néhány szembetűnő különbség, mint például az, hogy alacsony intenzitásnál a latenciaidő változott (közepes a zöld-sárga, 514-576 m között), hosszabb a kék tartományban, és leghosszabb a spektrum vörös végén. Az intenzitás fokozásával a látencia csökkent, és a színek okozta különbségek eltűntek. Ugyancsak megfigyelhető volt, hogy három színtartományban (453-475, 551 és 615 m) az amplitúdóesés kisebb. A fenti néhány közlemény adatait elemezve levonható néhány olyan következtetés, amely a fény-hang készülékkel szerzett gyakorlati tapasztalat alapján is igazolódni látszik: A) A fény-hang stimuláció jelentős, a központi idegrendszer nagy részére kiterjedő hatású. B) A hatás annál intenzívebb, minél több „on” és „off” effektus kerül kiváltásra. 196
