Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-03-01 / 3. szám

3. ábra. Az ujjszopás (mint rossz szokás) egyidejűleg pszichés alapokra vezethető viszsza, amely végül is maradandó formai változást (nyitott harapást) okoz.

4. ábra. 13 éves fiú prognathiás en face képe. A rendellenesség feltűnik, de annak előnytelen karaktere profilból kifejezettebb.

Az ujjszopás valójában nem értelmezhető másképp mint az életfontosságú szopási reflex kicsúszása, parafunkcióvá válása [3, 4]. Az introvertálódó gyermek így igyekszik kompenzálni az őt érő negatív környezeti hatásokat; valójában értelmezhető menekülési reflexként is.

Schlomer vizsgálatai szerint a fentebb említett anomáliák (habits) anamnesztikus hátterével 75%-ban manifesztálódnak, s így a pszichoszomatikus kauzalisztikához sorolandók [5]. A jelenség „patológiás” megbélyegzésénél azonban óvatosságra int e nagymértékű elterjedtség. Önkéntelenül felvetődnek a kérdések: miért ennyire elterjedt ez a jelenség, miért szopja az egyik gyermek tovább az ujját mint a másik, miért szoknak le oly nehezen róla, miért hajlamosak a habits megszüntetése után egy szimptómaeltolódás jegyében enuresisre, enkopresisre, ticre, dadogásra vagy körömrágásra?

Ha tehát a pszichoszomatika ténye bizonyított, úgy vitathatatlanul léteznie kell egy inverz kapcsolatnak is, amely a dysgnathiák és anomáliák kihatása a pszichére. Hogy a fogazat helybeli, méretbeli, alaki rendellenességei - az ajkak nyitásánál - kifejezetten negatívan befolyásolhatják az esztétikát s ezen keresztül a környezet reakcióját, arra többek között Sergl és szociálpszichológiai kutatásai mutattak

86