Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1997-10-01 / 10. szám
néző oldalán, mintsem a kötőszöveti rostok megerősödhetnének és beágyazódhatnának a cement-, ill. csontmatrixba. A parodontális kezelések alkalmával két különböző alapelvet tarthatunk szem előtt. Az egyik elv szerint eleve lemondunk az elpusztult parodontábs szövetek újraképződéséről. Megelégszünk azzal, hogy a marginális parodontium ott gyógyuljon be, ahol az aktuális preoperatív kötószövetes tapadás legkoronálisabb nívója húzódik. Ez sokszor nagyfokú ínyrecessziót és a klinikai korona megnyúlását eredményezi (2. ábra). Ezeknek az ún. reszektív parodontális műtéteknek az előnye, hogy a tasak megszüntetése után a szabaddá vált gyökérfelszínek jól tisztíthatok, és mind az egyéni, mind pedig a professzionális szájhigiénia feltételei jók lesznek. Hátrányuk a nagyfokú fognyaki denudáció, az ezzel járó esztétikai zavar, az esetleges fognyaki érzékenység és a fogak csökkent értékű elhorgonyzottsága. Jelentős parodontális tapadásveszteség után, főleg vertikális csontpusztulás kíséretében a tasakmegszüntető reszektív műtétek indikációja korlátozott, hiszen csak jelentős parodontális csontszövet feláldozása árán lehetne tökéletesen megszüntetni a tasakokat. A reszektív műtéttechnikák közé sorolható a gingivectomia, a különböző apicalisan elcsúszott parodontális lebenytechnikák. A parodontális regenerációt, azaz új parodontális kötőszövetes tapadás kialakítását több klasszikus és újabb keletű parodontális kezelési eljárás és műtét tűzi ki céljául. Nagyon szűk azoknak a beavatkozásoknak a köre, melyek valóban új parodontális kötőszövetes tapadást és csontrege-2. ábra: a) és b) Apicalisan elcsúsztatott lebenytechnikával megoperált felső frontfogak, c) A műtét után nagyfokú inyrecesszió marad vissza, amely jól tisztítható 289
