Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1997-06-01 / 6. szám
gált a fájdalomviselkedésnek. A modelltanulás, szociális tanulás, a szociokulturális hatások egyaránt szerepet kapnak a fájdalomviselkedés kialakulásában. A betegségbe menekülés, a szociális kapcsolatok elégtelensége, a partnerkonfliktus azok a leggyakoribb okok, amelyek a szervi eltéréssel nem, vagy alig megalapozott fájdalomszindrómákat krónikusan fenntartják [4]. A kontrollvesztettség szubjektív átélése pl. negatív életesemény kapcsán sokszor vezet inaktivitáshoz, depresszióhoz, ami tovább növeli a fájdalomérzékenységet [42]. A kognitív kontroll, a gondolatok, elképzelések, beállítódás mind szerepet játszanak a fájdalomészlelésben is. Pl. az elterelő gondolatok, fantáziák, pozitív imagináció és az információelhárító stratégiák éppúgy hasznosak lehetnek, mint az információbővítést jelentő stratégiák (pl. átértékelés, kínos helyzetekkel való szembenézés stb.). Ezért a fájdalomszindrómák terápiájában - bár a pszichoterápiás kezelés nem hozza meg mindig a kívánt eredményt - az operáns módszerek, pl. szociális kapcsolatok helyreállítása, a megoldhatatlan hátrányos helyzetek elfogadtatása, az aktivitásnövelés sporttal, a fájdalomcsillapítók redukálása, relaxációs tréning és meditáció, hipnózis, kognitív önkontroll fokozása, biofeedback, szociális tréning mind hasznos lehet. A pszichoszomatikus táplálkozászavarok sztomatológiai vonatkozásai A pszichoszomatikus eredetű táplálkozási zavarok közül az anorexia nervosa és bulimia nervosa követelnek fokozott figyelmet a gyakorló fogorvos részéről. A hosszan tartó szándékos koplalás, az ismétlődő falási rohamok a bulimiás betegeknél, a diétázás, a testsúlycsökkentés érdekében alkalmazott módszerek (hashajtó- és vízhajtószedés, kalóriaszegény táplálkozás, önhánytatás, étvágycsökkentő gyógyszerek szedése) súlyos egészségkárosító következményekkel, esetleg halállal járnak, így a cardiovascularis, gastrointestinalis, pulmonológiai, hematológiai, renális, nőgyógyászati, endokrinológiai, idegrendszeri és sztomatológiai következmények egyaránt gyakoriak. Az anorexia nervosa felismerése a jelentős testsúlyvesztés miatt viszonylag könnyű, de nehezebb a helyzet a bulimia nervosa esetében, mert az akaratlagosan provokált hányás (vízhajtó- és hashajtószedés) ellenére sem jár a falási rohamok miatt feltétlen testsúlycsökkenéssel a kórkép. Mindkét betegség lényegi sajátosságai közé tartozik a tünethez való makacs ragaszkodás a beteg részéről, a betegségbelátás hiánya, a tünet titkolása. Mindkét kórkép közös ismérve a testi megjelenéssel való fokozott törődés, ezért az esztétikailag legfontosabb és legkínzóbb testi szövődmények kezelése érdekében sokszor fordulnak különféle szakorvosokhoz, miközben az alapbetegséggel kapcsolatos kezelésüket illetően elutasítóak. A fogász szakorvosnak fontos szerepe lehet e betegségek felismerésében, mert e két pszichiátriai kórkép sokszor speciális sztomatoló-173
