Fogorvosi szemle, 1997 (90. évfolyam, 1-12. szám)

1997-06-01 / 6. szám

ingerületben, a lelki szenvedés miatt mégis fájdalmat érzékel a beteg, mint a hisztériás vagy konverziós fájdalom esetében is.

Az az orvos, aki nem ismeri fel a különbséget a krónikus és akut fájdalom között, és nem találja az állandó fájdalom okát, sokszor a beteget hibáztatja, vagy üj és új, szükségtelen és elhibázott terápiás megoldást keres (pl. szükségtelen fogeltávolítások), vagy a beteg fordul új és új orvosokhoz, és ezzel párhuzamosan e betegeknél a fájdalomcsillapítók értelmetlen szedése nyomán könnyen alakul ki gyógyszerfüggőség, hiszen nem létezik krónikus fájdalmat csökkentő orvosság, legfeljebb csak a tabletta placebohatása révén [4]. Fontos, hogy az orvos beszéljen betegével, mert lehet, hogy nem a testi probléma a hibás abban, hogy nem javul a beteg kellőképpen a beavatkozástól [4, 36].

A szájban jelentkező égő érzés (oropyrosis) vagy fájdalom (stomatodynia) [37] néha csak a nyelvre lokalizálódik. A betegek legtöbbször középkorú vagy idősebb nők, a kórkép a leggyakoribb a menopauza után. A helyi okok, neurológiai és egyéb szóba jöhető eredet kizárása után egyéb pozitív pszichés tünetek jelenléte esetében legtöbbször depresszió áll a tünet mögött.

A centrális aktivációs változás és a fájdalomlegyőzés. Alvásban, a tudati éberség csökkenésekor, pl. mély relaxációban vagy meditációban csökken a tudati éberség. A legtöbb vizsgálat a fájdalomküszöb emelkedését mutatja meditativ állapotokban, corticalis théta-aktivitás mellett, ezért e technikákra sokszor jól reagálnak e betegek [38, 39]. Ezt mutatják a fájdalomművészekkel végzett vizsgálatok is [40]. Feltételezik, hogy ezeknél a már ismert ingerekre vonatkozóan kialakult a sikeres megküzdési stratégia, és a fájdalominger a csökkent tudatállapottal tanulás útján asszociálódott.

A fájdalomviselkedés megtanulható és áttanulható. A krónikus fájdalomszindrómákban a tanulási folyamatok döntőbb szerepet játszanak, mint az akut fájdalomreakciókban, és a tanulási folyamatok közül főleg az operáns (instrumentális) kondicionálás szerepét hangsúlyozzák. A szociális odafordulás gátolhatja is, és serkentheti is a fájdalomérzést. Az idői kontingencia, valamint az a magyarázat, amelyet a beteg a fokozott figyelemmel kapcsolatban önmagában ad, döntően megszabja annak hatását. A szociális odafordulás, együttérzés, vigasztaló gondosság nemcsak gyermekeknél csökkenti a fájdalomreakciókat. A szociális elfordulás bizonytalanságot, letörtséget eredményez, ami inkább a fájdalomérzés fokozódásához vezet. Ha a beteg világosan fel tudja ismerni, hogy az odafordulás nem a fájdalom kinyilvánításának, nem a panaszkodásnak szól, hanem a megküzdési törekvések megerősítését szolgálja (pl. a fokozottabb aktivitásra való törekvésének, humorának, gyógyulási törekvéseinek stb.), akkor ez nem vezet kondicionált fájdalomnövekedéshez. Wooley és mtsai [41] vizsgálatai szerint a krónikus fájdalombetegek hozzátartozói, orvosai részéről a megerősítés szinte sohasem a megküzdési törekvéseknek, hanem a betegszerepnek szólt, és ezzel mintegy megerősítéséül szol172