Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-02-01 / 2. szám

lása egy hosszabb terápia eredményeként lenne várható, amire a fogászati kezelések keretében nem vállalkozhattunk.)

A terápiás módszer minél pontosabb bemutatására a továbbiakban közöljük az egyes kezelések rövid, vázlatos leírását.

1. kezelés: A beteget megvizsgáltuk, rögzítettük általános és fogászati anamnézisét, fogazati statusát. Ezután egy próbahipnózist végeztünk a betegen, a páciens hipnózisfogékonyságának megbecslésére. Ebben a hipnózisülésben egyúttal elvégeztünk egy biztosan nem fájdalmas beavatkozást (jobb alsó gangrénás szemfog gyökércsatornájának feltágítása és tisztítása). Erre elsősorban pszichés okból került sor, hogy a szorongó páciens már az első kezelésről is egyfajta sikerélménnyel távozhasson. A pácienst a próbahipnózis alapján legalább közepes hipnabilitásúnak ítéltük, így a következő ülésben hipnoanesztézia létrehozásának megkísérlését terveztük.

2. kezelés: Sikertelen próbálkozás a kellő hipnoanesztézia kiváltására. Ennek alapján a következő alkalomra hipnózisban kivitelezett lokálanesztéziás kezelést terveztünk. Ebben a hipnózis szerepe az esetlegesen kialakuló roham tüneteinek csökkentésében, és a további rohamok pszichés úton való gátlásában foglalható össze.

3. kezelés: Ebben az ülésben a bal alsó szemfog trepanációját terveztük a fent vázolt módon. A hipnotikus állapot kialakítása után próbaképpen a vestibulumba injiciáltunk 0,5 ml. Ultracain-DS-fortét. (A vezetéses, Szokolóczy-féle érzéstelenítés alkalmazása még hipnózisban sem tanácsos egy olyan betegnél, akinek rohama egyik fő tünete a fulladás, mert a páciens az ilyen technikával végzett szúrást [injekciót] „torkon szúrás’’-пак élheti meg. Különösen kerülni tanácsos az ilyen technikát addig, amíg az orvos csak a beteg beszámolójából ismeri, de saját maga még nem „tapasztalta meg” a beteg rohamának jellegét és súlyosságát.) Az injekció beadását követően kb. 2-3 perc múlva a betegen nyugtalanság jelei kezdtek mutatkozni, majd kialakult a kapkodó légzés, a palpitáció és a végtagok remegése. Az ijesztő roham az ezt követő kb. 10. percben tetőzött, a páciens arca vértelenné vált, és a beteg feltehetően kollabált. További 8-10 perc múlva a páciens állapota rendeződött. A roham alatt a páciensnek nyugtató és énerősítő instrukciókat adtunk, hideg vizes borogatást tettünk a homlokára és a nyakára, kollapszusa után fekvő testhelyzetbe hoztuk.

A beteg az egész roham alatt és utána is hipnózisban maradt, és ami nagyon fontos: a hipnózisból való felébresztés után nem emlékezett rosszullétére. Ennek jelentőségére még a megbeszélésben visszatérünk. A roham után további 2 alkalommal egyenként 0,75 ml Ultracaint adtunk a vestibulumba, amire a beteg már nem reagált rosszulléttel. Mivel ez a mennyiség sem volt elegendő a tökéletes analgézia eléréséhez, a beteget elláttuk a megfelelő pszichés jutalmazással, énerősítéssel és poszthipnotikus instrukciókkal, majd kihoztuk a hipnózisból. A páciens hipnózisélményeiről elmondta, hogy egy

59