Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-02-01 / 2. szám

vagy másképpen kifejezve intercuspidatiós pozíciójának (/nterCuspi­­datiós Pozíció) a mandibulának ebben a retrudált kontakt helyzeté­ben (Petrudált .Kontakt Pozíció) kell megvalósulnia, vagyis ICP= RKP („point centric”). A napjainkban sokkal szélesebb körben elfogadott álláspont szerint az a fiziológiás mandibulahelyzet tekintendő centrális relációnak, amelyben az ízületi fej az árokban központi hátsó és legfelső helyzetet foglal el (a két oldalon szimmetrikusan), külső kényszerítés nélkül. Ez egyes - mondhatni kivételes - esetekben megegyezhet a leghátsó „retrudált” helyzettel, leggyakrabban azonban a fej centrális reláció­ban ennél előrébb van, sőt centrális okklúzióban - am. pterygoideus lateralis aktivitása révén - az egyéni alkati (habituális) ízületi morfo­lógiai adottságoktól függően némileg még előbbre is kerülhet, hogy létrejöjjön az előbbiekben leírt tuberculum articulare—discus articu­laris—caput mandibulae viszony (habituális centrális okklúziós hely­zet). A retrudált, a centrális relációs és a centrális okklúziós ízületi­­fej-helyzet azonban csak sagittalis irányú postero-anterior eltérést jelenthet, oldalirányú elcsúszás nélkül és mértékét tekintve, a condyluspont postero-anterior irányú előremozdulására vonatkoztat­va, 1 milliméter körüli érték lehet („freedom in centric”). Vertikális dimenzió: Az arc középvonalán az orralap és az áll­­csúcs közelében tetszőlegesen kiválasztott egy-egy pont függőlegesen mért távolsága. Amennyiben ezt az állkapocs centrális okklúziós helyzetében adjuk meg, akkor a centrális okklúzió vertikális dimen­zióját, vagy másképpen a fizikai harapási magasságot jelenti (fizikai, mert meghatározásában „fizikai tényező”, az alsó és felső fogak rágó­felszínének „egymásba ütközése” játssza a döntő szerepet). A mandibula nyugalmi helyzete: A mandibulának a maxillához viszonyított azon helyzete, amelyet az állkapocs álló vagy ülő test­helyzetben, „egyenes” fejtartás mellett (a Frankfurti-horizontális pár­huzamos a Föld-vízszintessel) vesz fel, a mandibulát mozgató izmok ellazult, de tónusos, ún. szimmetrikus alapaktivitása esetén. Tehát nem rágóizomaktivitás-mentes állapot, hisz a gravitációs hatásokat ellensúlyozni kell. Fenntartásáért az arc lágy részei, de döntően a testhelyzetfenntartó (posturalis) reflexek a felelősek. Vagyis ha az ébrenléti „normális” neuromuckularis aktivitás hiányzik (pl. alvás közben), vagy azt valami befolyásolja (pl. gyógyszer vagy pszichogén hatás, mint stressz), továbbá ha az „egyenestől” eltérő a test és/vagy a fejhelyzet, akkor nem beszélhetünk a mandibula gnatológiai érte­lemben vett nyugalmi helyzetéről. A mandibula nyugalmi helyzetét (posturalis helyzetét) jellemzi a rágóizmok legalacsonyabb szintű, de meglévő (elektromiográffal kimutatható) szimmetrikus alapaktivitá­sa és az alsó és a felső állcsont centrális relációs viszonya. Ebben a helyzetben a vertikális dimenzió néhány milliméterrel nagyobb, mint centrális okklúzióban, és megjelölésére a fiziológiai harapási magas­ság kifejezést használjuk, utalva ezzel a helyzetet fenntartó, az előző­től eltérő tényezők (nem fizikai, hanem fiziológiai) meghatározó sze­45

Next

/
Thumbnails
Contents