Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-02-01 / 2. szám

vagy másképpen kifejezve intercuspidatiós pozíciójának (/nterCuspidatiós Pozíció) a mandibulának ebben a retrudált kontakt helyzetében (Petrudált .Kontakt Pozíció) kell megvalósulnia, vagyis ICP= RKP („point centric”).

A napjainkban sokkal szélesebb körben elfogadott álláspont szerint az a fiziológiás mandibulahelyzet tekintendő centrális relációnak, amelyben az ízületi fej az árokban központi hátsó és legfelső helyzetet foglal el (a két oldalon szimmetrikusan), külső kényszerítés nélkül. Ez egyes - mondhatni kivételes - esetekben megegyezhet a leghátsó „retrudált” helyzettel, leggyakrabban azonban a fej centrális relációban ennél előrébb van, sőt centrális okklúzióban - am. pterygoideus lateralis aktivitása révén - az egyéni alkati (habituális) ízületi morfológiai adottságoktól függően némileg még előbbre is kerülhet, hogy létrejöjjön az előbbiekben leírt tuberculum articulare—discus articularis—caput mandibulae viszony (habituális centrális okklúziós helyzet). A retrudált, a centrális relációs és a centrális okklúziós ízületifej-helyzet azonban csak sagittalis irányú postero-anterior eltérést jelenthet, oldalirányú elcsúszás nélkül és mértékét tekintve, a condyluspont postero-anterior irányú előremozdulására vonatkoztatva, 1 milliméter körüli érték lehet („freedom in centric”).

Vertikális dimenzió: Az arc középvonalán az orralap és az állcsúcs közelében tetszőlegesen kiválasztott egy-egy pont függőlegesen mért távolsága. Amennyiben ezt az állkapocs centrális okklúziós helyzetében adjuk meg, akkor a centrális okklúzió vertikális dimenzióját, vagy másképpen a fizikai harapási magasságot jelenti (fizikai, mert meghatározásában „fizikai tényező”, az alsó és felső fogak rágófelszínének „egymásba ütközése” játssza a döntő szerepet).

A mandibula nyugalmi helyzete: A mandibulának a maxillához viszonyított azon helyzete, amelyet az állkapocs álló vagy ülő testhelyzetben, „egyenes” fejtartás mellett (a Frankfurti-horizontális párhuzamos a Föld-vízszintessel) vesz fel, a mandibulát mozgató izmok ellazult, de tónusos, ún. szimmetrikus alapaktivitása esetén. Tehát nem rágóizomaktivitás-mentes állapot, hisz a gravitációs hatásokat ellensúlyozni kell. Fenntartásáért az arc lágy részei, de döntően a testhelyzetfenntartó (posturalis) reflexek a felelősek. Vagyis ha az ébrenléti „normális” neuromuckularis aktivitás hiányzik (pl. alvás közben), vagy azt valami befolyásolja (pl. gyógyszer vagy pszichogén hatás, mint stressz), továbbá ha az „egyenestől” eltérő a test és/vagy a fejhelyzet, akkor nem beszélhetünk a mandibula gnatológiai értelemben vett nyugalmi helyzetéről. A mandibula nyugalmi helyzetét (posturalis helyzetét) jellemzi a rágóizmok legalacsonyabb szintű, de meglévő (elektromiográffal kimutatható) szimmetrikus alapaktivitása és az alsó és a felső állcsont centrális relációs viszonya. Ebben a helyzetben a vertikális dimenzió néhány milliméterrel nagyobb, mint centrális okklúzióban, és megjelölésére a fiziológiai harapási magasság kifejezést használjuk, utalva ezzel a helyzetet fenntartó, az előzőtől eltérő tényezők (nem fizikai, hanem fiziológiai) meghatározó sze45