Fogorvosi szemle, 1996 (89. évfolyam, 1-12. szám)

1996-02-01 / 2. szám

függetlenül a biológiai valóságtól, amelyben ez viszont nem a jellemző, hanem a kivételes.

A centrális okklúziós helyzet és a centrális okklúzió terminus technicusokkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a kettőt - a köznapi szóhasználatban és a szakirodalomban egyaránt - gyakran azonos fogalomként, szinonimaként használják. Ennek legfőbb oka az, hogy az angolszász szakirodalomban, amint azt korábban már említettük, sokkal szélesebb értelemben is használják, a szó konkrét jelentésénél. Ez bizonyos esetekben félreértéshez vezethet. Ezért, ha világossá és egyértelművé akarjuk tenni mondandónkat, akkor a centrális okklúzióhoz helyes hozzátenni, hogy a fogak centrális okklúziós viszonyára gondolunk, a centrális okklúziós helyzethez (szinonima: intercuspidatiós pozíció) pedig, hogy a mandibulának a maxillához (vagy a két állcsontnak egymáshoz) viszonyított, a fogak centrális okklúziós viszonyban elfoglalt centrális okklúziós helyzetére gondolunk. A gyakoribb egyébként az, hogy a centrális okklúzió megjelölésbe nemcsak az antagonista fogívek rágófelszínének jellegzetes összezáródását, hanem az ezzel együtt az alsó-felső állcsont között létrejövő vagy fennálló térbeli viszonyt is beleértik.

Centrális reláció (CR): kifejezést többféleképpen értelmezik a szakirodalomban. Az egyik értelmezés szerint ez a mandibulának a maxillához viszonyított azon helyzete, amely (a fogatlan száj vagy a centrális okklúziós helyzet meghatározásához elégtelen maradék fogazat esetén) annak a centrális okklúziós helyzetnek felel meg, amit a természetes fogak határoznának meg ép fogazat meglétekor. Ezt a korszerű szakirodalom már nem fogadja el adekvát definícióként. A másik szerint a centrális reláció a mandibulának a maxillához viszonyított leghátsó helyzete, amikor az ízületi fejek (a két oldalon szimmetrikusan) a fossában olyan leghátsó feszülésmentes helyzetet foglalnak el, amelyben a mandibula oldalmozgásának a lehetősége is adott (terminális zsanérhelyzet) (Academy of Denture Prosthetics 1977). A harmadik szerint a centrális reláció a mandibulának a maxillához viszonyított azon helyzete, amelyben a fossában a caput mandibulae a legfelső helyzetben van és a discus articularis teherviselő ízületi felszínei egyrészt a fej ízfelszínére, másrészt a tuberculum articularéra illeszkednek. Ez lehet a mandibula leghátsó helyzete, de lehet annál elülsőbb is, függően az egyed individuális anatómiai adottságaitól. Ebben a helyzetben a két oldalon a ligamentum lateralék lehetnek megfeszült állapotban („ligamentaris retrudált határhelyzet”), de egyeseken, ahol ez nem így van, a mandibula hátrább nyomható („kényszeríthető”), amíg a ligamentumok teljesen megfeszülnek. Miután anatómiai és mozgásélettani okok miatt ennél hátsóbb helyzet nem lehetséges, egyes szakirodalmi álláspontok szerint csak ez a biztonságosan reprodukálható centrális relációs helyzet. Végső soron ez az oka annak, hogy az „ortodox” gnatológia képviselői szerint - minden bizonytalanság kizárása érdekében - a fogazat centrális okklúziójának és ezzel együtt a mandibula centrális okklúziós,

44