Fogorvosi szemle, 1992 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
lénia elhanyagolható jelentőségű. Ugyanígy elhanyagolható az akriláthoz adott egyéb, a feldolgozást segítő anyagok okozta kémiai irritáció jelentősége, feltéve ha a különböző gyártmányokat és anyagféleségeket nem keverik és előírásosan alkalmazzák. Gyakorlati szempontból fontosabbak a korábbiakban már részletesen tárgyalt elektrokémiai korrózióval összefüggő jelenségek. Ezeknek kiiktatása elsődlegesen anyagtani és technológiai kérdés: az alkalmazandó ötvözetek fajtájával és a fémek előírás szerinti feldolgozásával függ össze. A bár nem túl gyakori, de mégis előforduló elektrokémiai irritációban az ötvözetek korróziós potenciálja bír jelentőséggel, és e tekintetben az ötvözet esetleges alumíniumtartalmának a fogművek alapanyagaként széles körben használatos nemes- és nem nemesfém ötvözetekkel szembeni előnytelen hatása hangsúlyozandó. Törekedni kell az egy szájban lehetőség szerint azonos típusú ötvözetek alkalmazására, és főleg arra, hogy a felhasznált fémek homogén, stabil szerkezetűek legyenek. Elektrokémiai korrózió szempontjából a fogművek részeinek forrasztással történő egymáshoz rögzítése, vagy hibás öntvények forrasztással történő javítása hátrányosnak minősíthető. Összeforrasztott fémek esetében amellett, hogy a forrasztás helyi elemet képez, rövid idő után az ún. réskorrózió is megindulhat. A fogniű és a hordozó alap közötti kapcsolatban jelentkező statikai („biostatikai”) problémák általános profilaktikai szempontjait a korábbiakban már vázoltam. A különböző fogpótlásfajták csoportjaiban jelentkező különös problémák az alábbiak szerint foglalhatók össze. Rögzített pótlások esetén a pillérekre ható többletterhelés nagysága akkor marad a tolerálható határon belül, ha a fogművet hordozó fogak gyökérhártya felületének összegzett nagysága megközelítően egyenlő a híddal pótolt fogak gyökérhártya felszínének összegzett nagyságával. Szabad végű, vagy más néven lengőtagos híd esetén a kompenzáló merevítést kell alkalmazni; az erőhatásra fellépő forgatónyomaték nagyságában meghatározó szerepet játszó erőkar hosszának rövidebbnek kell lenni, mint a kompenzáló merevítést biztosító hídrész hosszának. Ebből értelemszerűen következik, hogy egyetlen pillér felhasználásával híd nem horgonyozható el. Ugyancsak elengedhetetlen kompenzáló horgony rögzítésbe való bevonása azokban az esetekben, ahol a hídtest görbült ívben elhelyezkedő fogakat pótol (általában frontfogak pótlásakor áll fenn ez az eset). Többszörös („többrekeszes”) sorközi foghiány esetén a közti pillérre ható billentő erők elkerülésére a csúsztató alkalmazása szóba jöhet. Ilyenkor a csúsztatót a fogak fiziológiás mobilitásának nagyságára és irányára figyelemmel a közti pillér distalis felszínén kell kialakítani. A rögzített fogpótlások rágófelszínének kialakításakor a fiziológiáshoz hasonló relief kialakítása révén az antagonistával való szabályos többpontos érintkezésre kell törekedni; kerülni kell a síkfelszínek, különösen a fog tengelyéhez viszonyított ferde felszínek centrális okklúzióban való érintkezését. Részleges lemezes fogpótlás esetén törekedni kell a fogmű dentalis megtámasztására és a támfogakat a fogmű terheletlen állapotában nem terhelő merev elhorgonyzásra. A foghiány típusát figyelembe vevő megtámasztással és az elhorgonyzás módjának kiválasztásával minimális szinten kell tartani a protézis terhelésekor a támfogakra ható forgatónyomaték nagyságát. Törekedni kell a protézis szájba helyezésekor és kivételekor a támfogak rongálását és billentését minimális szinten tartó elhorgonyzásra. Sorvégi vagy hosszú (3—4 fognyi) sorközi foghiány esetén az alaplemez hordozására alkalmas nyálkahártyával borított és a rágófelszínnel megközelítően párhuzamos felszínű fo76
