Fogorvosi szemle, 1989 (82. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
vesebb acélból, több alumíniumból és műanyagból, tökéletesített vezérlési arányokkal” [1]. Az élelmiszeripari cégnek ilyen elgondolás alapján kell előállítani a termékeit, s ha ennek érdemleges jelentősége van akár édesítőszerek felhasználásával. Gyártástechnológiailag a legegyszerűbb megoldásnak — feltehetően a terméken belül a tömegarányok megtartása miatt — a szaharóznak egy éppen rendelkezésre álló cukorpótló anyaggal történő kicserélése látszik. Az édesítőszer volumenre számított édes ízérzetet keltő képessége viszont nagyságrendekkel haladja meg a szaharózét, s azzal kb. egy tartományban lévő cukorpótlókét. Ez a hatáskülönbség a cukorpótlót az édesítőszertől megkülönbözteti. Élelmiszeriparilag ezért, az édesítőszereket nem helyettesítő, hanem adalékanyagként tartják számon. Ebből a szempontból, értelemszerűen, inkább a cukorpótlók, mint az édesítőszerek szaporíthatják a civilizált emberi környezet mind jobban előrehaladó kemizálódásával kapcsolatos problémák újabb lehetséges forrásait. Említést érdemel az a nem kis számú vizsgálati adat, amelyek szerint a cukorpótlásra szánt vegyületek némelyikének kariológiailag „kedvező” lokális hatása is lehet a szájüregben (pl. a plakk mennyisége és mikrobális összetétele vonatkozásában, a zománc de- és remineralizációs folyamataival kapcsolatban stb.). Ismert viszont, hogy más nem cukorpótló típusú anyagoknak is vannak hasonló hatásaik. A cukorpótló vegyületek helyi prevenciós és/vagy terápiás célú alkalmazásának lehetőségeit ez utóbbi anyagokkal történő öszszehasonlítás alapján kell mérlegelni a jövőben. Sokszor lokálisan „kedvező” hatásnak tüntetik fel viszont a nyálmirigyfunkcióra (nyál mennyisége, összetétele, enzimei stb.) gyakorolt hatásokat is. Ez a jelenség azonban értelemszerűen inkább csak szisztémás úton jöhet létre, még akkor is, ha egyes változások kariológiai szempontból, helyileg a szájüregben éppen előnyösnek tűnnek. A nyálmirigyek szekréciós tevékenységének megváltozása valamely cukorpótló vegyület fogyasztásának hatására mindenképpen az általános (mellék)hatás egyik (rész)bizonyítéka, legfőbbképpen a fogorvos számára. A cukorpótlókkal kapcsolatos kérdést tehát alaposan meg kell fontolni. A kariológiai dietetika megváltozott koncepcióját taglaló kongresszuson ezt már mintegy öt éve megtették: az állandó kérdőjelek ezen vegyületek tartós metabolizmusának bizonytalanságával kapcsolatban, korlátlan és túlzott felhasználásuk „a cukorpótlók elterjedt alkalmazásának borús jövőjét vetíti elénk” [1]. Mindezeket összegezve szomorúan tapasztaljuk, hogy hazánkban a fogászati prevenció anakronisztikus helyzetbe került: miközben egy nagyon is problémás, gazdaságossági szempontból indokolatlan [6], prevenciós módszer „értékelésére” kell kényszerülni, tudománytörténetileg időtálló hazai szellemi-gyakorlati alkotásaink [64] csak nagy nehézségek árán tudnak utat törni. Irodalmi összefoglalónk ezért tudatosítani kívánja és nyomatékosan hangsúlyozni, hogy — más fontos tényezők mellett — a civilizált társadalmakban a táplálkozásélettani jelenségeknek van a leginkább meghatározó szerepük a caries létrejöttében és körfolyamatában. Az alapvetően a dentális tényezők strukturkémiai befolyásolásán alapuló (pl. fluorid profilaxis) „automatikus” megelőzési eljárásokkal ellentétben nagyon valószínű, hogy a profilaxis dietetikai területén nincs ilyen „önmagában hatékony”, vagy automatikus módszer, még akkor sem, ha a cukorpótlást ilyennek „hirdetik”. Az ismert egyéb lehetőségek és a táplálkozásélettani célkitűzések egyaránt megkövetelik a szakma valamennyi művelőjének, a gyakorló fogorvosoknak, valamint az egészségnevelő és felvilágosító hálózatban működő kollégáknak is az aktív tevékenységét, mert e nélkül még az automatikus módszerek sem vezethetnek a fogszuvasodás népbetegségének teljes felszámolásához. Ezen szellemben fogalmazta meg 76
