Fogorvosi szemle, 1989 (82. évfolyam, 1-12. szám)

1989-03-01 / 3. szám

nek látszott a fogszuvasodás kórokát is tápdeficienciában keresni. Az akkori kísérleti eredmények sajnálatos — de mai nézőpontból már sokszor könnyen értelmezhető — ellentmondásai nemigen hoztak jelentős eredményeket. A kísérleti állatokban ui. a vizsgálni kívánt körfolyamatot, a fogszuvasodást, csak durva szemcsés, kemény darabokat tartalmazó gabonaőrleménnyel tudták biztosan megindítani. A caries iniciációjában fontosnak ezért a fissuralis inpakciót tartották, ami a táp (darabok) valamiféle fogfelszíni megtapadását jelentette. A fogszuvasodás eredetét az „inpakció”-t követő helyi mikrobiális fermentációval és a zománc savi feloldódásával magyarázták [27]. Kár az, hogy számos, az akkori időkben előremutató kísérlet eredményét, amelyek a kalcium, a foszfátok, sőt a szaharóz, glukóz, maltóz és laktóz posteruptív hatására vonatkoztak, a gabonapartikulum etiológia alapján nem ismerték el [7]. Az állatkísérletes kutatás ilyen bizonytalansága vezetett arra az akkoriban nem megalapozatlan következtetésre, hogy az experimentális patkánycaries, amit gabonamaggal váltanak ki, traumás (fractura dentis) eredetű és „nem analóg az emberi fogszuvasodással” [10]. A caries állatkísérletes — a táplálkozás-élettan területén megindult — korai kutatása ilyen módon háttérbe szorult. A párhuzamosan nagy sikereket felmutató, a fluoridok kariológiai hatásait vizsgáló részterületről ezt a nézetet közvetve kétségbe vonták, annak alapján, hogy „a fluoridok preventív hatása a patkánycariesre önmagában cáfolja, hogy ezen tápok kariogén hatásának mechanikai tényező lenne az esszenciális oka”, így ezek a kutatók mór akkor „etiológiájában a patkánycariest az emberi szuvasodáshoz viszonyíthatónak” tartották [39]. Végül a tápdarabok méretére és keménységére vonatkozó vizsgálatokat azzal a napjainkban is érvényes megállapítással zárhatjuk [15], hogy „a táppartikulum mérete és keménysége a kavitás méretét befolyásoló tényező lehet azáltal, hogy az alávájt struktúrák (le)töréséhez vezet, de ez legfeljebb szekunder fracturának tekinthető”.

Az állatkísérletes caries emberi revelanciája körüli táplálkozás-élettani vita fékező hatása ellenére, a 40-es évek végére mégis állatkísérletekben körvonalazódott a szénhidrátok meghatározó szerepe a fugszuvasodás genezisében [24, 53, 59]. Intubációs táplálással bizonyították [32], hogy a táplálék közvetlen szájüregi jelenléte nélkül caries nem jön létre. A kutatók többsége az ideig azon az állásponton volt, hogy inkább a durva szemcsés keményítőt tartalmazó tápokkal hozható létre fogszuvasodás rágcsálókban — s bár a szaharóz jelentőségét a fogszuvasodás kísérletes körfolyamatában egyre nehezebb volt vitatni —, mégis a caries iniciációjában továbbra is a tápszemcsék méretének jelentőségét hangsúlyozták, mert a szaharóz szerepét az üregképződés sebességének befolyásában látták [11]. A tápdarabok fissuralis inpakció elmélete nem volt tovább tartható, amikor az antagonista molárisok extrakciója révén (a rágási effektus kikapcsolásával) nem volt eltérés a kontralateralis oldalon fejlődött szuvasodás mértékétől [54], és amikor az ugyanilyen magas szaharóztartalmú, de por alakú tápban a szaharóz kicserélése durva szemcsés vagy finomra őrölt dextrinre, egyaránt a fogszuvasodás hasonló mértékű redukciójával járt [53]. Ezen meghatározó eredmények nyomán az 50-es évek végére javasolt [59] magas szaharóztartalmú, félszintetikus por alakú tápok terjedtek el az állatkísérletes kutatásban.

Ezzel párhuzamosan felfigyeltek arra a jelenségre is, hogy ha a tápfelvétel lehetőségét korlátozzák, csökken a fogszuvasodás kiterjedtségének mértéke az állatokban [41, 55]. Az intubációs kísérletek alapján ezt úgy értelmezték, hogy a tápláléknak bizonyos ideig jelen kell lennie a szájüregben ahhoz, hogy a fogszuvasodás kifejlődhessen [32]. A caries megjelenését és kiterjedésének mértékét kísérletesen — a korlátozott táplálkozási periódusok alapján — a „táp ingestio” frekvenciájához és mennyiségéhez egyaránt kapcsolták [23, 41]. Az értelmezés akkor vált világossá, amikor felismerték, hogy a különböző szénhidrátösszetételű tápok adagolásakor, a tápfelvétel gyakoriságának és ezen belül időtartamának csökkentése a fogszuvasodás csökkenésével jár, tehát elsősorban a kariogén táp felvételi frekvenciája és a felvétel időtartama által szabályozott, nem pedig a tápfelvétel összmennyiségétől függ [37]. A kísérleti patkánytörzsek tápfelvételi habitusának meghatározására ezért különleges figyelmet fordítottak [20, 33]. Az állatok szabályozott frekvenciájú etetését az összehasonlíthatósághoz nélkülözhetetlen standardizálás érdekében, végül automatikus gépi berendezésekkel oldották meg [34, 57].

A 60-as évek elején a „caries aktív” mikroorganizmusok szerepének megismerése és komplex értelmezése a fogszuvasodás genezisében [31], a dietetikai kutatásokban is visszatükröződött. A folyamatos vizsgálatok ugyan számos tápösszetevő hatását tisztázták a fogszuvasodás körfolyamatának kialakulásában preresorptív [42] és postresorptív [43] vonatkozásban egyaránt, de a dietetikai megítélést egy-egy

73