Fogorvosi szemle, 1985 (78. évfolyam, 1-12. szám)

1985-02-01 / 2. szám

kárieszes csoportban a molárisok esetén volt a lagnagyobb. azokat követték a frontfogak, és a legkisebb értéket a premolárisoknál találtuk; míg a paro-*■ dontális diagnózis csoportban a frontfogak vesztesége volt a legnagyobb, majd ezt követték a molárisok és végül a premolárisok. Természetesen mindhárom fogcsoport esetén jelentős különbség volt a parodontális csoport rovására.

i.£.u Parodontális csoport

1. ábra

Az 1. ábrán tüntettük fel a plakk és a gyökérhártyarostok tapadásának átlagos távolságát diagnózis szerint, fogcsoportonként és felszínenként, az utolsó oszloppár pedig az összátlagot ábrázolja. Egy kivétellel (premoláris meziáiig felszíne), minden esetben kisebbnek találtuk a tapadás-plakk távolságot a parodontális csoportban, mint a kárieszes csoportban. A tapadás és plakkfront távolsága a molárisok esetén mindkét diagnózis csoportban a legnagyobb a disztális felszínen, a legkisebb a parodontális csoportban a meziális felszínen, a kárieszes csoportban pedig az orális felszínen volt. A premolárisok esetén mindkét diagnózis csoportban a meziális felszínen mértük a legnagyobb távolságot. Legközelebb volt a plakk a tapadáshoz a parodontális csoportban a disztális felszínen, a kárieszes csoportban viszont a bukkális felszín esetén. A frontfogak vonatkozásában — mindkét diagnózis csoportban az orális felszínen közelítette meg legjobban a tapadást, a legtávolabb pedig mindkétí csoportban a meziális felszín esetén volt. Meg kell említeni, hogy a kárieszes csoportban 48 felszínen, a parodontális csoportban pedig 69 felszínen érintette a plakkfront a tapadást.

Megbeszélés

A TV mérésére többen dolgoztak ki módszert [3, 13, 24], ezek közül a legismertebb és a legelterjedtebben használt Ramfjord [13] módszere. Ezt az eljárást a TV klinikai meghatározására használják. A módszer csak megközelítően pontos, mivel — mint azt többen is leírták — a mérőszonda hegye a gyulladás fokától függően behatol a hámtapadásba, ezért gyulladás esetén a szövettanilag meghatározható értéknél mindig nagyobb TV-t mérünk [1], míg fibrotikus jellegű ínyváltozás esetén kisebbet is mérhetünk [4, 8, 9, 18, 19, 21, 22]. Ráadásul ezt a módszert rendkívül nehéz kivitelezni, mivel a vérzés gyakran gátolja a jó látást, vagy a fogkő megakadályozza a szonda bevezetését. Ezért követtük Waerhaug [24, 25] eljárását, mely úgy tűnik, egyszerű és megbízható módszer a TV mérésére.

54