Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1983-04-01 / 4. szám
bucca stabilizálás szempontjából előnyös individuális, funkcionális kialakítását. (A blokkmolárisok készítéséről és felállítási szabályairól másik közleményben számolok be.) A blokkmolárisok fémből (13/a, b, c, Ml a. ábraés akrilátból (13/d. ábra) egyaránt elkészíthetők, alakjuk készítési módjuk következményeként egyénenként és oldalanként is eltérő individualitást mutat (13—14. ábra). A fém blokkmolárisokkal előnyösen megnövelhetjük az alsó teljes akrilátprotézisek csekély súlyát, s biztosíthatjuk a rágófelszín formájának tartósságát. „Ha tehát funkcionális módszerrel alakítjuk ki a jó artikulációt, biológiai elveket szolgálunk, a fundementumot, a fogművet tartó alveoláris csontot kíméljük. . .” [29]. A mechanikus őrlők tervezésének és használatának szükségességét még a kö~ vetkezőkkel támasztom alá. A szervezetben mindenütt a funkció uralja az anyagot és határozza meg a formát. Nem kétséges, hogy az ép organon dentaleban a rágás, őrlés szempontjából legmegfelelőbb forma a természetes fogak anatomikus rágófelszíne az egyénenként, életkoronként s harapási formánként változó csücskökkel, csücsöklejtőkkel. Ahhoz, hogy az anatomikus forma eredményesen működjön, betölthesse élettani szerepét, mindenekelőtt a természetes fogazat kiváló rögzítettsége szükséges. Műszaki nyelven szólva ennek a formának működése „erős befogást” és nagy erőt kíván. „Az interdigitáló anatomikus csücskök akkor megfelelőek, ha a fogak szilárdan, csontba vannak ágyazva... a műfogsorok azonban csupán a nyálkahártyán fekszenek” [13]. A parodontium fájdalominger-küszöbe lehetővé teszi a nagy erők kifejtését, ez Black [6] szerint 150—170 kp, Augsburg er [2\&г.&с'1гА 175 font, azaz 79,4 kp. Schröder [35] szerint a kenyérhéj szétharapásához 174—-265 kp szükséges, míg a marhahús rágásához 64—104 kp. A fájdalom, mint élettani reflex csak akkor szabályozza, fékezi a rágóizmok erőkifejtését, működését, ha a fiziológiás mozgathatóságot, terhelhetőséget meghaladó erőhatások érik a fogakat. Az anatomikus rágófelszín hatásos működéséhez szükséges erők tehát fájdalomérzést — ép parodontium esetén — nem keltenek. A teljes lemezes fogpótlások rögzítettsége azonban sokkal rosszabb, mint a természetes fogaké, ezért a természetes fogazat szempontjából optimális nagyságú rágónyomás az anatomikus rágófelszínű műfogsorok elmozdulását, funkcióképtelenségét eredményezi. Sears [37] szerint 2,2—22,7 kp is kibillentheti a teljes protéziseket. Jelentős részben ennek is tulajdonítható, hogy a teljes lemezes fogpótlásokkal kifejthető rágónyomás a természetes fogazatéval összehasonlítva igen csekély, Black [7] szerint 25—35 kp, Molnár, Schranz, Huszár [30] szerint 15—20 kp. A nyálkahártya-csontalapzatnak nem élettani feladata a teherviselés, a fájdalominger-küszöbe is alacsonyabb, mint a parodontiumé és ezért már kis megterhelés fájdalomérzést okoz. Levin [25] szerint optimális esetben 20—30 kp a fájdalomtűrés felső határa. Ezért a rágóizomzat erőkifejtésének csökkenése, alkalmazkodása a mucoperiosteum fájdalominger-küszöbéhez és a protézisek stabilitásához a megszokási folyamatnak fontos tényezője. A nagy erőtartományokban jól működő anatomikus formájú rágófelszín a maximum 20—30 kp rágónyomás mellett csak igen rossz hatásfokkal működhet. Manly [26], Kapur és Soman [20] hasonló rágáshatékonyságot mérő teszteket alkalmazva arra a következtetésre jutottak, hogy a műfogsorok rágóképessége a természetes fogazat rágóképességének csupán egy hatod része. A gyenge rögzítettség miatt káros hatásúvá válnak az anatomikus csücskökön keletkező olyan erőhatások is, amelyeknek a természetes fogazatban a kiváló rögzítettség miatt nem volt jelentőségük. 104
