Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-01 / 4. szám

Kemény [22] 24 évvel később élettapasztalatát összefoglalva ezt írja: ,,a legjobb fogfelállító készülék az okkludor, és a legjobb ízületes artikulátor a páciens — izmok által irányított — állkapocsízülete”.

Az anatómikus őrlőkkel szerzett tapasztalatok, valamint az artikulátorok alkalmazásának nehézségei és sikertelenségei már Gysi kortársai közül is a haladó gondolkozást! szerzőket pl. Balters [5], French [13], Molnár [28, 20], De Van [10], Sears [38], van der Ven [40] arra késztették, hogy az anatómikus formától eltérő rágófelületű, a teljes protézisek stabilitását elősegítő, kisebb erővel nagyobb rágóképességet biztosító, tehát a speciális protetikai céloknak jobban megfelelő rágófelszínformákat, műőrlőket tervezzenek, melyek alkalmazásához nem szükségesek az artikulátorok.

E gondolatok legismertebb képviselője Hanau [15], hangsúlyozta, hogy „a természetes fogak anatómiai feladatai és a műfogak protetikai funkciói között jelentős különbségek vannak, s ezek fel nem ismerése súlyos problémához vezet”. ,,Haladó fogorvosok azok voltak, akik a természetes őrlők és a műőrlők rendeltetése közötti számos különbségfigyelembevételével módosították az anatómikus műőrlők rágófelszínét” [19].

Az anatómikus rágófelszínt elutasító protetikusok, gnatológusok két úton haladtak tovább. Az egyik irányzat hívei olyan műőrlőket terveznek, amelyeknek rágófelszíne már nem anatómikus, de a vesztibuláris, orális, valamint az approximális oldalaik még az anatómikus formákra emlékeztetnek. Az ilyen őrlőfogakat — mivel csupán a rágófelszínük mesterséges, mechanikus megoldású —- részben mechanikus vagy mechanikus rágófelszínű őrlőknek nevezzük. A részben mechanikus őrlők igen sok típusa készült (1, 2, 3, 4, 5, 6/a, b. ábra). Felületesen szemlélve jellemzőjük a csücsöknélküliség, ezért abráziós őrlőknek is nevezik e műfogakat (pl.: Kemény [21, 22]). Az anatómikus formájú, de mechanikus rágófelszínű műfogak tervezői azonban csak igen ritkán tekintették mintának a természetes fogak abráziós rágófelszínét, mert tudták azt, hogy nemcsak az ép, hanem a kopott anatómikus rágófelszínforma sem alkalmas a speciális protetikai feladatok megoldására. Molnár a mechanikus rágófelszínű őrlőinek (5. ábra) tervezésekor figyelembe vette azt, hogy a természetes abráziós rágófelszín működőképességét annak köszönheti, hogy különböző keménységű anyagból — zománcból, dentinből — van felépítve. A puhább dentin gyorsabban kopik, így éles zománc peremekkel körül vett homorulatok képződnek. Ennek analógiájára tervezte a Fogpótlástani Klinikán előállított és sikeresen alkalmazott fémbetétes akrilát műőrlőket.

Ezt a gondolatot használtam fel az akrilátbetétes üreges fémőrlők tervezésekor, amelyeknél a zománcéleket a fémkeret, a dentint az akrilátbetét helyettesítette. Az akril átbetétet az egyéni rágómozgásoknak megfelelően bekoptatott inlayviaszból készített mintázat alapján préseltük (7j a, b, c. ábra).

a.) b.) c.)

7/a, b. c. ábra. Akrilátbetétes üreges fémőrlők (Kaán) a) üreges fémőrlők, b) a szájban inlayviaszból kialakított rágófelszín, c) a viaszmintázat alapján elkészített akrilát rágófelszín

101