Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1983-04-01 / 4. szám
8. ábra. French mechanikus őrlője 9. ábra. Meyer son mechanikus őrlője ftmvténé Sím 10. ábra. Hardy-féle fémszalagos akrilát őrlők 12. ábra. Fém blokkmolárisok (Bader) 11. ábra. Keresztlapos fémőrlők (Sosin) Huszár [18] rámutatott arra is, hogy a műfoggarnitúrákban nemcsak az őrlőfogakat, hanem a frontfogakat is „abráziós jelleggel” kellene tervezni. Javasolta, hogy az ilyen műfoggarnitlírákat nevezzük gerodens fogaknak. Az anatómikus rágófelszínt elutasító szerzők másik csoportja olyan őrlőfogakat tervez, amelyek már nem is hasonlítanak a természetes fogakra, ezért ezeket mesterséges vagy mechanikus őrlőknek nevezzük (8, 11. ábra). A mechanikus őrlők tervezői hangsúlyozzák, hogy az őrlőfogak tájékán fontosabbak a stabilizációs, a statikai, a mechanikai szempontok, mint az esztétikai igények. A protézisnek ezért csak a látható részeken kell hasonlítania a természeteshez, tehát kompromisszumot kell kötni a funkció és az esztétikai hatás között, ahol lehet a funkció javára. Többen felismerték azt is, hogy teljes protéziseken már nem egyes fogakban, hanem rágófelszínben kell gondolkozni, ezért sokan a kis- és nagyőrlőket egyesítő blokkmolárisokat terveznek (10, 12, 13. 14. ábra). Az egyik legkorábbi mechanikus őrlőt French [13] tervezte (8. ábra). Hamarosan ismertté váltak a napjainkban is reklámozott Meyerson-lé\e fogak (9. ábra). Sears [37], majd Hardy [16] és Moses [31] fémvágóélű akrilát blokkmolárisai (10. ábra), Bader [3] fémből öntött blokkmolárisai (12. ábra), Sosin [39] keresztlapos fémőrlői (11. ábra) már valóban nem az esztétikai igényeket, hanem a protetikai feladatokat, mindenekelőtt a jobb rágóképességet szolgálják. 102
