Fogorvosi szemle, 1982 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1982-06-01 / 6. szám
A napi öblítéssel nem értek el jobb eredményt, mint a kéthetenkéntivel. A fogak ecsetelésének hatásossága fluorid oldatokkal számos kísérlet célkitűzését képezte. Ecsetelésre a már említett fluoros szájöblítő szereket alkalmazták [11]. A F-koncentráció azonban nagyobb — 2%-os NaF, 8%-os SnF2 — volt. A fogakat az ecsetelés előtt alaposan meg kell tisztítani, ami időigényes feladat, hiszen a lepedék eltávolítása nem könnyű . Ezért olyan készítmények előállítására törekedtek, amelyeket ritkábban kell alkalmazni. Előrelépést jelentett az Elmex folyadék, mert ezt 2—3 havonként kell a fogakra felvinni. Még jobb megoldás az anorganikus fluoridot tartalmazó Duraphat lakk [50], amely, ha az eesetelés után a fogakon megszáradt, fél évig is védőhatást fejt ki. A különböző fluorid oldatok applikálására közönséges lenyomatkanalakat lehet használni, ezeket célszerű vattával, gézzel, műanyag szivaccsal kitölteni, és ezt átitatni az alkalmazandó oldattal; az alsó és felső fogsor egyszerre is kezelhető. A fluorid oldatok felvitelére gyári kanalakat is szerkesztettek. A fog felszínére juttatott oldatokból a F a zománcba kerül és a savakkal szemben ellenállóbb fluorapatit képződik [30]; a zománc F-tartalmára vonatkozó irodalmi adatok elég ellentmondóak, többek szerint a zománc ezt a többletet hamar el is veszíti. A legmélyebben itatja át a zománcot az aminfluorid, valószínű ez az oka annak, hogy hatásosabb, mint a többi ecsetelő szerek. Az aminfluoridnál is hatásosabbnak tűnik a poliuretán lakkban levő szilánkötésű fluorid (Fluor Protector), mert az ebből felszabadult F ion stabilabban kötődik és mélyebbre hatol a zománcba [1, 50]. A fogakon tapadó lepedék (plakk) megszüntetésére kísérletet tettek antiszeptikumokkái (kiemelhető a klórhexidin), antibiotikumokkal, enzimgátlókkal és vakcinációval. Az eddig végzett vizsgálatok nem hoztak kielégítő eredményt, mert a mellékhatások (nyálkahártya égés, a baktériumok alkalmazkodóképessége, antibiotikum túlérzékenység kifejlődése) súlyosabbak, amint azt várták [12, 23, 25, 37]. Ebben a tekintetben is csak a fluoridoknak kielégítő a hatásuk [14, 23]. Természetesen a jó fogkefe (ritka csomózás, lekerekített vég) és annak helyes használata (minden fogfelületre elegendő időt kell szánni), vagyis a mechanikus tisztítás a lepedék eltávolítás legjobb módszere. A fogkefe helyes használatát az iskolafogászatokon tanítani kell; a motivációt elősegítik a plakk-festő eljárások (eritrozin, neutrál vörös stb.). Még eredményesebb a mechanikus tisztítás, ha a fogkefére hetenként, kéthetenként F-tartalmú zselét helyezünk, pl. Elmex [11, 40]. A fisszurazárókról csupán azért emlékezem meg, mert ezeket külföldön többen alkalmazzák sikeresen [55]. Elterjedésükre azonban drágaságuk és időigényességük miatt nem lehet számítani. A tejfluorozást többen, nyilván tapasztalat hiányában a kollektív megelőző eljárások között említik meg. Ez tévedés. Szegeden például 1980-ban 16 576 gyermek járt általános iskolába; ezek közül mindössze 753 személy vett részt az iskolatej akcióban, de a személyi összetétel hónapról hónapra változott. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy közvéleménykutatásunk szerint a különböző iskolákban a tejet nem szeretők aránya 2—22% között ingadozott. A tej tehát, mint vivőanyag, a tömegmegelőzésben nem jelent megoldást. Jól alátámasztja ezt a megállapítást Stephen és mtsai [57] vizsgálati eredménye; ők nyílt kísérletet végeztek önként jelentkezőkön; a kísérletet 94 gyermekkel kezdték, négy év múlva a kísérleti csoportban már csak 49 gyermek maradt; az eredmények egyébként — amint az várható is volt — igen jók, a cariescsökkenés azokon a hatosokon, amelyek a kísérlet kezdetekor még nem törtek át, 33,8 % volt. A tej F koncentrációjának megállapításakor természetesen 165
