Fogorvosi szemle, 1982 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1982-06-01 / 6. szám
plakkban zajló anyagcsere folyamatokat. Az ivóvíz F dúsítása azonban csak ott valósítható meg. ahol központi vízvezeték-rendszert építettek ki. Ott olcsó, ahol kevés vízművel nagy létszámú populációs csoportokat láthatnak el fluorozott vízzel. Ezeknek a hátrányoknak kiküszöbölésére tehát más, de hasonlóan hatásos és veszélytelen módszer keresése indokolt volt. A háztartási (lakossági) só fluorozás gondolatát Wespi vetette fel [41]. Svájcban már 1955 óta lehet kapni az üzletekben fluorozott sót. Az optimális só fluorkoncentráció megállapítására jól tervezett kísérleteket végeztek Svájcon kívül Kolumbiában, Spanyolországban és Magyarországon. Az említett országokban végzett klinikai kísérletek eredményei azt igazolták, hogy — a helyi adottságokat figyelembe véve — egy kilogramm háztartási sóban kb. 250—300 mg F tekinthető optimálisnak. Az elérhető hatás azonos a fluoriddal dúsított ivóvizet fogyasztókéval, tehát a fogszuvasodáscsökkenés ezzel a módszerrel is kb. 50—60%. Ezt a hatást azonban csak akkor lehet elérni, ha a fogyasztás folyamatos, tehát minden étkezéshez fluorozott sót használunk. Érdemes kiemelni, hogy nemcsak a maradófogazatot védhetjük ezzel az eljárással, hanem a tejfogazatot is. Ez utóbbit ugyanis, csupán elméleti megfontolás alapján sokan kétségbe vonták. Nagy előnye a módszernek, hogy a só mindenhová könnyen eljuttatható és a fluordúsítás nagyon olcsó. 2.2. Egyéni módszerek Ezeknek a módszereknek hatásossága egyértelműen attól függ, miként sikerül az egyének érdekeltségét és közreműködési készségét biztosítani. Nem elegendő annak a vágynak a kifejezése, hogy gyermekünk fogazata jobb legyen, hanem ennek érdekében a nagyszülőknek, szülőknek, pedagógusnak, a társadalomnak és magának a gyermeknek is sokat kell tenni. A fogorvosoknak legfontosabb feladata a rendszeres felvilágosító munka, az egészségügyi kultúra növelése. Irreális és hiú ábránd lenne azonban azt hinni, hogy az emberek gondolkodásmódját és magatartását könnyen meg lehet változtatni, vagy őket rossz szokásaikról hamar le lehet szoktatni. Ezért törekednek olyan eljárások kidolgozására, amelyek kevésbé munkaigényesek, a beavatkozások hatása hosszabb időre terjed. A táplálkozás jelentőségére már az etiológia tárgyalásakor rámutattam. Azt gondolhatnánk tehát, ha ennyire ismert az összefüggés a táplálkozás és a fogszuvasodás keletkezése között, miért nem tudunk ezen a téren eredményeket elérni? Ennek több oka is van. Az emberiség táplálkozása az idők folyamán napjainkig jelentősen megváltozott, a változás napjainkban is tart, a jövőben pedig ez folytatódni fog. A változás két leglényegesebb eleme: a) a nem cukorszerű, de organikus sav keletkezéséhez vezető erjedésre képes poliszacharidok (liszt, tésztafélék, burgonya, rizs stb.) mind nagyobb mértékben veszik ki részüket az energiát szolgáltató napi tápanyagokból [21]; ezek olcsóbbak is, mint az állati fehérjék, emellett a cukorszerű diszacharidokkal (nád- és répacukor) készített tésztafélék közkedveltek; az ilyen ételek maradékai jól tapadnak a fogakon; Ъ) jelentősen megnőtt a diszacharidok fogyasztása és ez a növekedés fokozódóban van. A táplálkozási és a rossz szokások megváltoztatásáról kell tehát meggyőznünk embertömegeket. Ennek a feladatnak teljesítését és ilyen módon eredmény elérését Horowitz [27] irreálisnak tartja. Yudkin [59] szerint mégsem mondhatunk le a folyamatos egészségnevelésről, motivációról, bár lehetőségünk nagyon korlátozott. Több tanulmány is igazolja [43], hogy az étkezések közötti cukros tésztafélék fogyasztása [10], vagy éppen cukor-cukorkák (nád- és répa) szopogatása a legveszélyesebb cariest előidéző tényezők közé tartozik. Az egészségnevelő, motiváló munka eredménye nem nagy [26], de azt sem lehet kimondani, hogy nincs jelentősége. Erre a célra orvosok alkalmazása túl drága, helyesebb lenne a védőnő mintájára fogorvosi gondozónővér kiképzése [58]. Az utóbbi évtizedben nagy érdeklődést váltottak 163
