Fogorvosi szemle, 1980 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
52 ÜJ PROTÉZIS ÚJRAKÉSZÍTÉSE Fogorvosi Szemle T3. 5*—34. 1980. Debreceni Orvostudományi Egyetem, Stomatologiai Klinika (igazgató: Adler Péter dr. egyetemi tanár) Mikor és miért kellett új protézist újra készíteni?* ALBERTH MÁRTA dr. Érkezett: 1979. április 20. Elfogadva: 1979. áprilie 23. A mindennapos fogorvosi gyakorlat a teljes fogpótlás készítésekor általában elegendőnek tartja a sztatikus, anatómiai lenyomatot. Ha az állcsontgerinc sorvadt, az izmok, lágyrészek könnyen kibillentik az elkészült fogmúvet szájnyitáskor, rágás, beszéd közben. Ilyenkor funkciós lenyomatot veszünk, amely a fogatlan állcsontot körülvevő lágyrészek mozgásait, helyzetváltozásait is rögzíti. A jó funkciós lenyomattal pontosan mintázhatjuk az anatómiai képleteket, a mozgó részek élettani működés közben létrejövő maximális hely változását; így azok az alaplemezt az eltűrhető mértéken túl nem mozdítják el. Hogy jó funkciós lenyomatot tudjuk venni, a kanál szélének éppen nem szabad elérnie a mozgó és a nem mozgó nyálkahártya határát. Ha így vett lenyomatra készül, a protézis alaplemeze a lágyszáj pad, az ajak, pofa, szájfenék és nyelv szokványos mozgásai során csak az alkalmazkodóképesség határain belül mozdul el. Erre a legutóbbi időben mások mellett Rasche (1978) mutatott rá. A lenyomatvételhez egyéni kanalat használunk; ez akrilátból készüljön, mely elég szilárd, s kielégítően tapad, szemben a megszokott sellaklemezzel. A kanalat gondosan a száj képletekhez kell igazítanunk, széleit be kell csiszolnunk, hátsó határát a lágyszájpad felé pontosan meg kell határoznunk. A lenyomatanyag választásakor szem előtt kell tartani, hogy viszonylag hosszabb időn át képlékeny maradjon, lassan kössön, s így elegendő idő álljon rendelkezésünkre a beteggel a funkciós mozgások elvégeztetésére, mint szájnyitás, csücsörítés, nyelés, nyelvmozgatás, mosolygás (Koran és mtsai, 1977). Előnyös, ha egyidejűleg határozzuk meg a harapási magasságot és a centrális relációt. Ennek előnyeire legutóbb Ember és mtsai (1979) mutattak rá. Akrilátlemezre állítják viaszba a harapási próbára elkészített fogmüvet, ez megkönnyíti a szélek és a záródás gondos ellenőrzését. A kész fogmű száj bah elyezésekor figyelnünk kell mind a rágófelszínek érintkezésére, mind a lemezek kóros mozgathatóságára. Ezen ismeretekkel a jól képzett fogorvosnak rendelkeznie kell; mégis előfordul, hogy a felsorolt szempontokat figyelmen kívül hagyva készül fogmű rendelőintézetben is; ezt azután a beteg érthetően nem tudja viselni. К. E. 48 éves nőbeteget azért utalták klinikánkra, mert újabban készült fogművét viselni nem tudta; ezért a beteg „nehéz természetét” okolták. Erre alapot adott, hogy degeneratio pigmentosa retinae miatt rokkanttá nyilvánították, csökkent látása folytán nehezen közlekedett (s ez okból igyekezett minél kevesebbszer elmenni a fogorvoshoz), gerinc-bántalmaival és ízületi megbetegedéssel ismételten kórházban, szanatóriumban kezelték. Első részleges lemezes fogművét 1958-ban kapta, ezt 8 évig használta. Közben maradékfogainak többségét elvesztette, ezért régi protézisét tovább viselni nem tudta. A felkeresett szakrendelésen a maxillából az utolsóként megmaradt 23-at extrahálták, s rutinszerűen anatómiai lenyomat alapján teljes felső, s egyetlen maradék fogán [44] kapoccsal elhorgonyzott részleges alsó fogművet készítettek. Az elkészült protézist a beteg viselni nem tudta; így újra jelentkezett ugyanabban a rendelőintézetben. Itt a lenyomatot megismételték, új pótlást készítettek, ezt ismételt lenyomat alapján „átpréselték”, de a beteget ez sem elégítette ki. Ezen előzmények után küldték klinikánkra. A beteg egyetlen fogát [44] megtartásra érdemesnek találtuk, de koronáját mintegy 3 mm-rel rövidítettük. Fogművét még arra sem találtuk alkalmasnak, hogy egyéni kanálként használjuk. így gipsszel anatómiai lenyomatot vettünk, * Az Egészségügyi Ifjúsági Napok Sztomatológiai Tudományos Ankétján (1979. szept. 14., Miskolc) tartott bemutatás nyomán
