Fogorvosi szemle, 1978 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
14 A SZERKESZTŐ OLDALA Fogorvosi Szemle 71. 14—15. 1978. A szerkesztő oldala Minden más sajtótermékkel analog módon a szaklapnak, a tudományos tömegkommunikáció e mindeddig legjobban bevált eszközének is van politikai irányvonala; ezt az a társadalom determinálja, melynek talaján él. Tudományos jellegéből fakadóan más módszerekkel juttatja ezt érvényre mint a közkézen forgó sajtótermékek. Módszereit különleges feladatának teljesítése érdekében kell megválasztania. Gyakorlati-klinikai orvosi szakma folyóiratának kettó's a feladata. Az egyik a szakágazat művelőinek tájékoztatása, tudásszintjük fenntartása, bővítése, fejlesztése; e feladat közvetlenül érinti aktuális szakmai életünket, s közvetve egész társadalmunkat, mert ez az egyik útja a ma munkában álló fogorvos tevékenysége javításának. A szaklap másik, nem kevésbé fontos feladata azok igyekezetének támogatása, akik a mindennapi rutinmunkán túl, tudományosan is dolgoznak, kísérleteket végeznek, ezek eredményeiről, szakmai munkájukban gyűjtött értékes tapasztalataikról kartársaikat tájékoztatják. Az ilyen beszámolók közlése a jelennek nyújtott szolgálat mellett egyben a jövőt is építi. Szakmánk érdemi, jelentős haladása ugyanis csak a tudományos kutatástól, a tudományos kutatás eredményeinek gyakorlati értékesítésétől várható. A szakfolyóirat elsősorban olvasóiért van; legfontosabb feladata tehát az olvasó igényének kielégítése. Hogy e feladatának tudományos szinten tehessen eleget, szerzői gárdájának is kell lennie; ők írják a lapot. Olvasó és író — ha úgy akarom, a szakmát művelők két végletének képviselője — részben személyében is azonos, szükségszerűen egymás szövetségese (mert egymás nélkül nem létezhetnének), bár érdeklődésükből folyó pillanatnyi érdekük egyszer-másszor ellentétesnek tűnik. A szerző elsősorban eredeti írásának mielőbbi közlését várja, az olvasó viszont általában azokat a közleményeket helyezi előnybe, melyek tartalmát szakmai tevékenységében közvetlenül tudja hasznosítani. A szerkesztés feladata, hogy ezt a valóban meglevő, de mégis inkább felszínes ellentétet kiegyenlítse. A megoldandó feladat a továbbképző és az önálló kutatásról szóló közlemények olyan arányának megállapítása, amely mind az olvasót, mind az írót kielégíti. Ezt megvalósítandó, a szakfolyóiratnak irányítania kell minden olvasóját, hogy fenntartás nélkül elfogadja, számára hosszabb időre előretekintve az is hasznos lehet, ami ma csupán kísérletes eredmény, munkáját előbb-utóbb mérhetően befolyásolhatja, mert tervezését-szervezését javíthatja, az az epidemiológiai felmérés, amely mindennapos tevékenységétől látszólag távol áll, diagnosztikai készségét fejleszti, gyógyító tevékenységében segítheti egy vagy több érdekes, a szokottól eltérő - avagy akár megszokott - észlelésről, próbálkozásról szóló kazuisztikai közlés. Irányitania, segítenie kell azonban ugyanakkor azokat is, akik a folyóiratban megjelenő közleményeket írják. A szerzőnek az olvasó számára érthetően kell írnia. Lapunkban anyanyelvén ir, s anyanyelvét annak szabályai szerint kell használnia. Lehetőleg tömören kell írnia — olyan röviden, hogy a leírtak érthetősége még zavartalan legyen, s nem olyan hosszan, mint szeretne, hogy munkájának fontos eredményét ez úton erőteljesebben kiemelje. Kéziratának szerkesztésében, leírásában egyaránt be kell tartania a szerkesztőség, kiadó és nyomda által támasztott követelményeket. Nem elég, ha mondanivalóit jól fogalmazza; a többnyire segéderők által leírt (másolt) kéziratot szinte betűről-betűre, írásjelről-írásjelre gondosan ellenőriznie is kell. — Azt is meg kell értenie, hogy nem csupán az eredeti közlemény lényegében újat író szerzőjének jár szakmai megbecsülés, hanem sokszor hasznos, sőt dicséretes az elsődlegesen továbbképző jellegű írás is. Szűk prakticizmus lenne azonban a szakfolyóiratban közlésre kerülő kéziratokat aktuális gyakorlati hasznavehetőségük alapján válogatni, s elzárkózni olyan alapkutatási eredmények közlése elől, melyek a
