Fogorvosi Szemle, 1976 (69. évfolyam, 1-12. szám

1976-05-01 / 5. szám

GYÖKÉRKEZELÉS 139 Fogorvosi Szemle 69. 139—142. 1976. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Konzerváló Fogászati Klinikájának (igazgató: Bánóczy Jolán dr. egyetemi tanár) közleménye Periapicalis műtéttel kiegészített gyökérkezelések eredményeinek összehasonlító vizsgálata írta: VIGH IMRE dr., BOROSS fi V A dr., NAGY ZSOLT dr. A gyökércsúcs-rezekció, illetve amputáció műtétével már 1881-ben M. Martin és Tomes próbálkozott. Partsch volt az, aki 1896-ban tökéletesen kidolgozta és vezette be a fogászati gyakorlatba [1, 5]. Ez az aránylag egyszerűnek látszó kis műtét igen elterjedt és közkedvelt lett az évtizedek folyamán. Régebben, de ma is nagyon sokan, még a legkisebb periapicalis kórfolyamat gyógyulását is ki­zárólag a gyökércsúcs-csonkolástól várják, véleményünk szerint feleslegesen. A korszerű gyógyszerek, anyagok, eszközök és a technika fejlődése következté­ben ma már a gangraenás és granulomás fogakat rutinszerűen konzerváló eljá­rással a legtöbb esetben sikerül kockázat nélkül meggyógyítani. Horváth [5] szerint a műtéteket azokra az esetekre kell korlátoznunk, amikor sebészi be­avatkozással igyekszünk a gyökértömést tökéletesebbé tenni (pl.: retrográd gyökértömés, rezekció) vagy a periapicalisan levő elváltozás sajátossága miatt kell sebészileg beavatkozni (pl.: cysta radicularis). A gyökércsúcs körüli elváltozások gyógyulásának legfontosabb feltétele a csúcsig érő, falálló gyökértömés. A gyökértömések jó kivitelétől függ a sebé­szeti beavatkozások eredményessége is [3, 5, 8, 9]. Vizsgálati anyag és módszer Klinikánkon 1965-től 546 krónikus, vagy heveny periapicalis elváltozással gyökérkezelt fog rendszeres klinkai és röntgenológiai ellenőrzését végeztük el. Betegeink kor és nem szerinti megoszlását az 1. ábra mutatja. Gyökérkezelt fogak száma i i 1 110- 100 - 90 - 80 -1Ó-20 ' 21-30 D férfi | nő 1. ábra

Next

/
Thumbnails
Contents