Fogorvosi szemle, 1973 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1973-07-01 / 7. szám

206

SZTRILICH PÉTER DR.

vonalától. Sem a fogazatot, sem a tanulmányi mintát vizsgálva nem találtunk kóros facettékat, praematur érintkezéseket, sem az occlusiós dysharmonia más jeleit.

Therapia: felső harapásemelő lemezt készítettünk, amelynél az alsó frontfogak a felső frontfogak mögötti lemezrészre harapnak (a praemolaris és moláris fogak között ilyenkor érintkezés nincs). A felső lemez kiképzése olyan, hogy ne csupán emelje a harapást, hanem centralocclusiós helyzetbe irányuló mozgáskor a mandibulát anteductiós helyzetbe kényszerítse (tulajdonképpen egy leegyszerűsített Howley-készülék). A beteg a harapásemelő behelyezése után az első éjjelt már nyugodtan tölti. Hat hétig éjjel-nappal használja a készüléket, majd csupán éjjeli harapásemelőnek. Jelenleg két éve tünetmentes, a készüléket időnként használja.

Ennél az esetnél az occlusióban semmilyen változást nem találtunk, és csupán a kórosan megváltozott neuromuscularis reflexekkel tudtuk magyarázni a kényszerhelyzet kialakulását. A reflexek megváltozásának az okára csak később jöttünk rá. A vizsgálat során ugyanis azt találtuk, hogy a 37 műtéti eltávolítása után a tuberculum alveolare mandibulae igen keskeny, szinte éles képletté alakult, amely centralocclusiós helyzetben belemélyed a tuber maxillae-be. Ez a tanulmányi mintán is jól látható (3. ábra). Ezt a területet ujjal tapintva a beteg igen nagy fokú érzékenységet jelez. Feltételezésünk szerint az éjjeli szorítás, csikorgatás során a két érintkező anatómiai képlet, illetve a nyálkahártyában, és főleg a periosteumban elhelyezkedő fájdalom-, nyomásérző receptorok a kiindulási pontjai annak a neuromuscularis reflexfolyamatnak, amely mintegy védekezőreakcióként úgy módosítja az állkapocs zárási pályáját, hogy az említett fájdalmas érintkezés ne jöhessen létre. Ennek következtében alakult ki az ízületi fejecs hátsó kényszerhelyzete. — Az ízület károsodásához aphysiologiás nagyságú és irányú erők hosszú ideig tartó károsító hatása szükséges. Jelen esetben az aphysiologiás erő nagyságát a nagyfokú parafunctio (az éjjeli szorítás, csikorgatás), irányát a fájdalom által kiváltott védekező reakció, támadáspontját pedig a meggyöngült ízület adta, mint a „locus minoris resistentiae”.

3. S. M. 58 éves nő. Anamnesisét részletesen ismertetem, mivel igen jellemző az ízületi fejecs kényszerhelyzetében szenvedő betegek hosszú szenvedéseire és a sikertelen therapiás kísérletekre. A beteg 2 y2 év óta szenved mindkét oldali, fültáji fájdalmakban. A bal fültájék fájdalma egyre fokozódik és jellege kisugárzóvá válik. A fájdalom nyakban, vállbán, tarkóban jelentkezik. Szédüléses, halláscsökkenéses panaszai nincsenek. Therapia: fájdalomcsillapítók, physicotherapiás kezelés. 1971. II—IV. hónapban a bal oldali felső fogait eltávolítják, V. hó 17—25-ig idegosztályon fekszik. A diagnózis a zárójelentésben: atypusos trigeminus neuralgia. VI. 6—VII. 14-ig az Országos Idegsebészeti Intézetben kezelik. Lidocain-infiltratiót kap a bal temporomandibularis ízület környékére. Az infiltratiót követő reggel nem tudja a száját nyitni, csupán 5—6 mm-re. A szájnyitás aktív és passzív erőltetése igen nagy fájdalommal jár „mintha valami elszakadna a fülemben” mondja. Az idegsebészeti kontrollvizsgálat eredménye: „Kétoldali arcfáj-4. ábra. 3. eset. Maximális szájnyitás e kezelés előtt

5. ábra. 3. eset. Az első therapiás fogsor

dalma változatlan, nem felel meg a trigeminus neuralgiának. Állítólag a legutóbbi infiltratiónál szájzár alakult ki. Vizsgálatkor észlelhető, hogy a bal masseter a száj zárásakor nem kerül contractióba, egyébként kóros organikus eltérés nem észlelhető. Functionalis idegosztályi elhelyezés javallt, idegsebészeti beavatkozásra nincs szükség.”

Ezen előzmények után szájsebészeti osztályunk utalta át rendelésünkre a beteget

VIII. hó 25-én. Status: 15, 14,"l3, 11, 21, 45, 43, 42, 41, 31, 32, 33, 34, 35, 37; a szájnyi-