Fogorvosi szemle, 1972 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1972-08-01 / 8. szám
226 KEMÉNY IMRE DR. Árkövynek a 19-ik század végén, majd századunk első két évtizedében írt munkái, tanításai és klinikai gyakorlata is tükrözi e két korszak orvostudósaiban kialakult orvosi gondolkodás szellemét. Az a meggyőződésem, hogy tulajdonképpen ők hatottak Árkövy alkotó szellemére, ők jelölték ki számára az utat, melyen haladnia kell, és ezért őket tekinthetjük a szó igaz értelmében elődeinek. Elszomorító, hogy Árkövy emberi sorsa, nagy tudományos sikerei ellenére, egyetemi pályafutása vége felé tragikussá vált. Kiváló, jelentősét alkotó emberek életében ezt gyakran tapasztalhatjuk, ha szellemük lángja egy bizonyos életkoron túl is tovább lobog és messze világit. De a történelmi távlatból objektiven ítélkező utódok — akik közé a mai nemzedék is tartozik — már egyértelműen nagy hálával és elismeréssel gondolnak Árkövy József korszakot jelentő orvostudományi munkásságára. Ennek a mai nemzedéknek, amelyet — megítélésem szerint — nyugodtan a stomatologia második magyar reformnemzedékének nevezhetünk, első vezéralakja Balogh Károly professzor. Ö mellé sorakoznak fel egyetemeink többi professzorai és szaktudományunk kutatói, akik bár új utakon haladnak és kutatásaikban új, korszerű módszereket alkalmaznak, mégis Árkövy szellemében munkálkodnak. Az utódok kötelező hálájára gondolt Balogh professzor, amikor kezdeményezésére a Semmelweis Orvostudományi Egyetem az Árkövy emlékérmét és jutalomdíjat megalapította. Felemelő érzés számomra, hogy a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Rektori Tanácsa, az Egyetem Fogorvostudományi Karának és Dékánjának előterjesztésére, az 1971—72-es tanévben engem tüntetett ki az Árkövy emlékérmével és a jutalomdíjjal. E magas kitüntetésért ezúton mondok' ismételten mélyen átérzett hálás köszönetét. Előadásom tárgya: az állkapocs retrusiós kényszerhelyzete, amelyet újabban Engelhardt subluxatio menisco-condylaris dorsalis névvel jelöl. Megítélésem szerint Engelhardt nomenklatúrája helyes, ezért a következőkben ezt használom. E kórformán azt értjük, amikor az ízületi fejecs közvetlenül a discus articularis mögé kerül, s ott beékelődik. Ezzel kapcsolatban foglalkoznom kell a mandibulo-maxillaris apparatus fogalmával, az állkapocsízületnek a szervezet többi ízületétől eltérő morphologiai és funkcionális adottságaival, mozgásainak zavaraival, az állkapocs mozgásait irányító neuromuscularis systema működésével, a kórforma még mindig vitatott aetiopathogenesisével, valamint korszerű szemléletén alapuló diagnosztikájával és terápiájával. A mandibulo-maxillaris apparatus A mandibulo-maxillaris apparátust az állkapocs, a felső állcsont és a bennük elhelyezkedő fogak, az állkapcsot mozgató izmok, a nyelv, a szájüreget , a garatbemenetet határoló képletek, a nyálmirigyek, a temporo-mandibularis ízület, valamint e nagy kiterjedésű anatómiai regio érrendszere és ideghálózata alkotja. E szervrendszer egyik jellegzetessége, hogy bármely részének fájdalommal járó funkciózavara, így például occlusalis parafunkció vagy az ízületi fejecs nem organikus okok miatti inkoordinált mozgásai által keletkezett fájdalmak a systema más területére is kisugároznak. E jelenség alapján e szervrendszer bármely részén fellépő funkciózavar okozta fájdalmat — követve az angol-amerikai irodalom nomenklatúráját — myofacialis fájdalom-syndromának nevezzük. A subluxatio menisco-condylaris dorsahs diagnosztizálásakor, sőt az alkalmazandó terápia eldöntésekor is, gondosan kell mérlegelnünk a myofacialis fájdalom-syndroma intenzitását. Ez legkifejezettebb és kórjelző jelentőségű az állkapocs kettős beékelődése és Costen-syndroma esetében. A kisugárzó fájdalom területét Travell Trigger-zonának nevezi.
