Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1971-03-01 / 3. szám

78

TÓTH ÁRPÁD DR.

labb viszont teljesen ép. Az expositiós nyílás közelében a felszínen vékony barna réteg (a tömőanyag kifurásakor létrejött hőkárosodás?) alatt sárgára festődött, szemcsés lerakódás (pigment?), reticularis atrophia, távolabb hydropsos degeneráció; mélyebben teljesen ép pulpa. A pulpában sejtes beszűrődés sehol sem látható (6/a, 6/b, 6/c ábra).

A két tünetmentes fogon végzett szövettani vizsgálat eredményét úgy foglalhatjuk össze, hogy egyiken sem sikerült a szervezetnek a perforatiós nyílást újonnan képzett kemény-szövettel „hermetikusan” zárni. A pulpa maga egyértelműen vitálisnak bizonyult, nem találtunk benne érdemi fertőződésre utaló sejtgyülemet, ill. tályogot.

Megbeszélés

Az irodalom szinte egyöntetűen állítja, hogy a pulpaseb gyógyulásáról csak akkor beszélhetünk, ha a perforatiót másodlagos dentin vagy más újonnan képződött kemény-szövet zárja el. Pritz (1969) kategorikusan megfogalmazva azt állítja, hogy amennyiben a kemény-szövet hiányzik, úgy a pulpa sebét lényegében ulcusnak kell tekintenünk. Állaton és emberen végzett kísérletekből Sicka megfigyelései szerint bizonyítottnak látszik, hogy a pulpának bizonyos specifikus, elektív reakcióképessége van a sapkázásra, vitálamputációra használatos különböző anyagokkal szemben. Úgy tűnik, hogy amennyiben kiheveri a kezelés előtti, ill. a kezelés közbeni fertőzést és nem szenvedett súlyosabb, irreversibilis károsodást, úgy későbbi reakcióját a sapkázó anyag természete és a beteg kora határozza meg.

Az irodalom alapján úgy tűnik, hogy minél aphysiologiásabb a kezelésre használt anyag (pl.: Ca(OH)2, ami erős lúg) és minél durvább a módszer (pl. Uj nyomásos sapkázása), annál vaskosabb kemény-állomány képződik a pulpán, ha az a kezelést túléli — s általában túléli. Ez másodlagos dentin, primitiv vagy praedentin, fibrosis, meszesedés, csont, osteomucin, osteoid lehet. Ilyenkor a „demarcatiós vonal” közvetlen szomszédságában, az eredeti pulpaseb területén többnyire vékonyabb-vastagabb necrosisos zóna található.

Minél kevésbé ártalmas kémiailag a sapkázásra használatos anyag (ZnO- eugenol, antibioticum) •— ártalmatlanságát a necrosisos zóna hiánya bizonyítja —, annál csekélyebb és rendezetlenebb a kemény-szövet képződése. Glass és Zander vizsgálatai szerint ZnO-eugenol együttes használatakor többnyire teljesen hiányzik ez a réteg; a környező pulpaszövetben irregulárisan dentingvöngyök képződnek; ezek azonban nem biztosítanak egységes lezárást. A tömőanyaggal érintkező pulparészek ezért többnyire állandó izgalomban vannak; ennek eredményeként a szomszédos területen a kezelés után hosszú idővel is számos bevérzés és sejtes beszűrődés látható.

így látszólag az általunk durvábbnak tartott Ca(OH)2-os eljárás előnyösebbnek mutatkozik az utóbb említett, kíméletesebb, de szöveti nyugtalanságot eredményező eljárásoknál, ami a másodlagos dentinképződést illeti.

A Ca(OH)2-os módszernél megtalálható necrosisos zóna a késői eredmények szempontjából nyugtalanító, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a még igen vaskosnak tűnő keményállományú elzárás sem tekinthető teljesen compactnak, már csak a beléje zárt erek miatt sem.

Sicha állatkísérletekben t apasztalta, de emberen is megfigyelte, hogy a Ca(OH )2- os sapkázás esetén keletkező vaskos elzárással ellentétben ilyen sem jön létre, ha csupán antibioticumokkal fedi a pulpa sebét; a pulpában bevérzések, sejtes beszűrődések és itt-ott necrosisos gócok láthatók. Még rosszabb a szövettani eredmény antibioticumok és corticosteroidok egyidejű alkalmazásakor. Az említett három anyag együttes alkalmazásakor szinte ezek keverési arányában