Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
PULPO VITAI, 79 „keveredik” a szöveti kép is. Ezek szerint a pulpa a különböző anyagokkal szemben specifikus selektiv reakcióképességgel rendelkeznék. E nézetnek ellentmondanak Kakehashi és munkatársainak megfigyelései: csíramentesen világrahozott és tartott patkány őrlőfogának trepanálása után kivétel nélkül minden esetben másodlagos dentin képződött, amely a perforatiós nyílást teljesen elzárta; a pulpaseb fedésére használt szerek [Ca(OH)2, ill. steroidok] a dentinogenesis jellegét és ütemét érdemben nem változtatták meg. A két idézett, egyaránt kísérleti adatokra támaszkodó vélemény közötti ellentmondást a kísérletek eltérő feltételei kellően magyarázzák. Kakehashi és mt. eredményei a fertőzéstől mentes pulpa reperatív képességét bizonyítják, Sicha tapasztalatai az ubiquiter szájflóra jelenlétében megnyitott pulpa reakciójára vonatkoznak. Ezzel kapcsolatban emlékezetbe idézzük, amint előző közleményünkben is említettük, hogy a Cp-CAP (Pulpovital) lényegében a három előbb említett anyagból áll: a paszta antibioticumokat és steroidot tartalmaz, a sapkázó anyag pedig ZnO-t, eugenolt és Ca(OH)2-ot. Az irodalom ilyen vázlatos áttekintése is megadja a rtg- és szövettani vizsgálataink eredményének érdemi magyarázatát. Úgy tűnik, hogy megerősíthetjük Sicha megfigyelését, mindkét fogon észleltünk bizonyos kemény állományképződést, de nem komplett lezárást. Mindkettőn változatos „kevert” szöveti képet észleltünk. Az egyik fogon, bár antibioticumot és steroidot nem alkalmaztunk, sejtes beszűrödést és egyidejűleg secundaer dentinképződést találtunk gyöngyök formájában. Úgy tűnik, hogy a bekövetkezett fertőzés — még ha sikerül is gyógyszeresen vagy gyógyszerek nélkül a szervezetnek leküzdenie — kedvezőtlenül változtatja meg a pulpa eleve megvolt reparatiós képességét, s a pulpára helyileg alkalmazott fertőzés ellenes antibioticumok, valamint steroidok ilyen körülmények között megzavarják a perforatiós nyílás fertőződésmentes környezetben lejátszódó lezárását. Ennek ellenére előnyösnek kell tartanunk e szerek helyi alkalmazását, mert hiszen a féken nem tartott fertőzés acutan veszélyezteti a fog megtartását. A korábban 92%-osnak talált klinikai sikert röntgenologiai és szövettani eredményeink alapján a ,,gyógyulás” szó általában elfogadott fogalmi tartalma szerint nem tudjuk teljes egészében megerősíteni. Ugyanakkor azonban ez a bizonytalanság a klinikai siker mértékét nem rontja. Az átlagosan egyéves ellenőrzés alatt valóban sikerült a pulpát életben tartani; a kezelt fogak panaszmentesek voltak, biztosan kimutatható volt vitalitásuk; a betegek teljes értékű fogként használták azokat és az időközben pillérként igénybe vett fogak megnövekedett feladataiknak is eleget tettek. Ebben az összefüggésben azonban azt is meg kell vizsgálnunk, hogy mennyiben jogos, ill. elfogadható-e egyáltalán a pulpasapkázás szövettani sikerének kritériumaként a perforatiós nyílás zárása újonnan képzett kemény szövettel. Pritz idézett érvelése tetszetős, de véleményünk szerint nem áll helyt. Teljes gyógyulást sebzés után csak a hámboríték folyamatosságának helyreállása jelentene (s ez is csak akkor, ha a seb mélyén az eredeti szöveti structura helyreállt, ill. megmaradt). A pulpán ejtett seb semmiképpen sem hámosodhat be, így teljes szöveti gyógyulás lehetetlen. A paliszádszerűen sorakozó odontoblastok sem alkotnak hámréteget; nem mesodermális eredetű sejtek metaplasiáját, hanem megváltozott, speciális funkcióhoz való adaptálódását jelzi a réteg. Ezt szem előtt tartva kell megkísérelnünk a pulpasapkázás eredményeinek szövettani értékelését. Szövettanilag is sikeresnek kell tartanunk a sapkázást akkor, ha az exponált pulpa szövettani készítményen is élőnek bizonyul, nincsenek benne sem elhalt, sem fennálló fertőzés leküzdését célzó, egyben azonban ilyen fertőzés jelenlétét mutató sejtes beszűrődéses gócok. Pozitiven értékel
