Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-04-01 / 4. szám
110 PÉTER VIKTOR DR. Ha a légutak szabadok, az oxygent többféle módon juttathatjuk a tüdőbe: a) A szájtól-szájhoz lélegeztetés minden körülmények között megkísérlendő. Főleg utcai baleset, áramütés alkalmával, szívinfarktus gyanúja esetén, esetleg kórteremben kell e módszerhez folyamodni. Ilyenkor úgy járunk el, hogy az egyén jobb oldala mellé térdelünk, fejét hátrafeszítjük és kezünk hüvelykujjával száját nyitva tartjuk. Szájából a nyálat, véralvadékot, esetleg idegentestet kitöröljük, illetve egyszerűen kikotorjuk. Bal kezünkkel befogjuk az orrát, hogy a befújt levegő azon át ne távozhasson, majd száján át a levegőt percenként 16—20-szor ritmikusan tüdejébe fújjuk. Hosszú időn át végzett szájtól-szájhoz lélegeztetés a lélegeztető számára hyperventilatiós kellemetlenséget okozhat, helyesebb tehát, ha van rá lehetőség, a lélegeztetést két embernek egymást öt percenként váltva végezni. Hygienikusabb a levegőt intratrachealis csövön át juttatni a beteg tüdejébe, erre azonban csak ritkán kerülhet sor, mert ahol intratrahealis tubus van, ott általában altatógéppel oldják meg az oxygen-beáramoltatást. b) Könnyen elsajátítható és resuscitatióhoz igen alkalmas eszköz a Sáfár - tubus, melynek egyik vége a lélegeztető egyén szájába, másik vége retroflexiós fejtartás mellett a resuscitálandó szájába kerül. Ezen át nagy nyomással tudunk levegőt juttatni a tüdőbe. Beszerzését minden orvosi kezelőhelyiség és elsősegélyhely számára kötelezővé kellene tenni. c) Legcélszerűbb az oxygen tüdőbe juttatása oxygenpalackból, lehetőleg intratrachealis csövön át, mert a maszkon keresztül történő befúvás csak akkor lesz eredményes, ha a maszk a szájat és a beteg orrát légmentesen zárja és nyelve nem csúszik hátra. Prolongált oxygen kezelés esetén a tiszta oxygen mérgezést hoz létre és éppen olyan káros, mint a hypoventilatio. Ezért tartós alkalmazásakor a 30—40%-os concentratiót soha se lépjük túl és gondoskodjunk kellő páratartalomról is, nehogy a légutak nyálkahártyáját túlságosan kiszárítsa. d) Bár a légzési elsősegélynyújtás legközismertebb módszere, a kellő ventilatióhoz többnyire nem kielégítő, sőt mellkasi és hasi sérüléseknél ellenjavallt a mellkasra kívülről ható erők alkalmazása. Ez történhet kézi és gépi erővel. A kézi módszerek legismertebb típusa a Sylvester-féle lélegeztetés. Ennél a beteg karjait felemeljük és szorosan a fej mellett kinyújtjuk, majd a mellkas mellé lesüllyesztjük és segítségükkel a mellkas kosarát könnyedén összenyomjuk. Ilyenkor kilélegzést, felemeléskor belégzést végeztetünk. A kívülről ható gépek (respirátorok) a belső, túlnyomásos készülékek bevezetése óta a légzési renimatióban egyre jobban háttérbe szorulnak. Összefoglalás A klinikai halál állapotában az élettevékenység visszaállítására irányuló törekvés még sikeres lehet. Célunk a keringés és légzés négy percen belül történő újraindítása. A keringés resuscitatio ja során az acut cardialis katasztrófa okait sürgősen tisztázni kell, de addig is a rendelkezésünkre álló eszközökkel gondoskodnunk kell a szövetek oxygen ellátásáról. Elsősegély során e cél érdekében átmenetileg a külső szívmasszázshoz és a száj-a-száj hoz lélegeztetéshez folyamodunk, de ha szükséges, haladéktalanul intézkednünk kell arról, hogy az újraélesztést intézeti síkon tovább lehessen folytatni. IRODALOM: Boda D., Murányi L. : Respiratiós therapia. Medicina, Budapest, 1960. — Bóna E., Fekete By., Heid J.: Acut cardinalis katasztrófák reanimatiója. Orsz. Traumát. Int., Budapest, 1966. —Heid J., Székely O.: A reanimatio rövid története. Orsz. Traumát. Int., Budapest, 1966. —- Keszler P., Hutás I.: Légzés-functio
