Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-04-01 / 4. szám
100 JUVANCZ IRÉNEUSZ DR. tárt, azt szakmai tudásunk és a lehetőségeink szabják meg. így pl. : az életkort nézve, ha sok betegünk van, akkor 10, esetleg 5 éves korcsoportokkal dolgozunk. Ha kevés a beteg, akkor esetleg arra kényszerülünk, hogy minden 60 éven felülit egy csoportba vegyünk. Ugyanis ha égy-egy korcsoportba csak kevés eset jut, nagy lesz a „véletlen” hatása. De széles csoportok esetén megeshetik, hogy a kezelt beteg csak 61 éves, a kontroll pedig 81 éves. Korántsem „biztos” tehát, hogy a kezelés hatása valódi, könnyen lehet, hogy csakis az életkorbeli különbség miatt kaptunk jobb eredményt, azaz csak a „véletlen” okozta. A véletlen törvényszerűségei objektívek, de a határt szubjektíve húzzuk meg. Olyan sok factor szerepel, melyek egy részét nem ismerjük, avagy ha ismerjük is, nem tudják megmérni, vagy nem szabad megmérni, mert veszélyes, .vagy mivel relatíve kicsiny hatású, nem is érdemes megmérni. így tehát mindig teret adunk a „véletlen játékának”. A jó kutató — főképpen ha szerencsés is — optimális helyen húzza meg a határt, azaz a legjobb kompromisszumot választja. Ilyenkor kisebb lesz a véletlen hatása és így könnyebben kap „szignifikáns” eredményt. ad. b) Nem elégszik meg annak konstatálásával, hogy van eltérés, hanem ennek nagyságát is vizsgálja. Erre a legáltalánosabb példa a gyógyszerek relatív hatáserőssége. De ilyenek azok az analysisek is, amikor a megbízhatósági határokat is feltüntetjük. Itt kell szólnunk a szakmailag jelentős és matematikailag szignifikáns különböző értelméről. Szakmailag nem elegendő, hogy van hatás, hanem az is fontos, hogy ez kellően nagy legyen. Már csak azért is helytelen a szignifikancia-vizsgálattal kezdeni. Hiszen ha nincs értékelhető különbség, minek vizsgáljam, hogy nem a véletlen okozta-e? Továbbá éppen azért, hogy megtudjuk jelentős-e a különbség, kell a megbízhatósági határokat is néznünk. Ebből tudjuk meg azt, hogy nemcsak szignifikáns az eltérés, hanem, hogy legalább mekkora (alsó határ), illetve legfeljebb mekkora (felső határ). A stomatitis aphthosa átlag 7 nap alatt gyógyul, néha 5, néha 10 nap alatt, sőt az ingadozás lehet még nagyobb is. Ha egy ecsetelés átlagosan 6 1/2 napot eredményez és nagyon sok vizsgálatot végzünk, az a fél napnyi különbség szignifikáns lesz, de orvosilag nem jelentős. Ha a kezelés hatására átlag 3 nap alatt gyógyul, ez a különbség már jelentős is. Ha azt is tudom, hogy a megbízhatósági határ il napnyi, így fogalmazhatom az eredményét: „Ez a kísérlet azt mutatta, hogy átlagban 4 nappal rövidül a betegség. Lehet, hogy nem 4 nap a különbség csak 3, de az is lehet, hogy 5 nap.” A quantitativ vizsgálat során azt is vizsgálnunk kell és lehet, hogy az egyes tényezők, körülmények miképpen befolyásolják az eredményt. Pl. : a cariest az ivóvíz összetétele, a táplálkozási szokások, fogápolás stb. Példa erre a szekszárdi caries-vizsgálat, ahol pár év múlva sokkal rosszabb eredményt kaptak. Kiderült, hogy a vízellátásba bekapcsolt újabb forrás vize sokkal kevesebb fluort tartalmazott. A variancia analysis, a regresszió vizsgálata, a factor analysis lehetőséget adnak az ilyen vizsgálatokra. Itt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a legtöbb esetben csak akkor lehet ilyen részletes analysist végezni, ha már a vizsgálat tervezésekor gondoltak rá. Erre a kérdésre később még — bár röviden — visszatérünk. ad. c) A kutatási költség rohamos növekedése szükségessé tette, hogy egyre inkább beosszuk az erőnket. A „minél kevesebb ráfordítással, minél több információt” elv gyakorlati megközelítésének metodikáját egyre jobban kidolgozták. A ráfordítás sok mindent jelenthet: idő, pénz, munkaerő, készülék stb. Az információ is sok mindent, így többet, pontosabbat, általánosabb érvényűt stb. A kísérletezés ökonómiai efficientiáját pedig mindig a szűk keresztmetszet
