Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1970-04-01 / 4. szám

BIOMETRIA

99

tetbe a caries nagyságát is? Mindig az adott vizsgálat célja, körülményei szabják meg, hogy miképpen kell számolnunk. így például, ha a cariesek számát vesszük alapul, akkor furcsa eredményt kaphatunk. Egy iskola-fogorvos lelkiismeretesen ellenőrzi a tanulókat és a kis carieseket azonnal ellátja. A másik fogorvos nem törődik a praeventióval, sőt extrahál. Azaz: a jól dolgozónál darabszám több lesz a caries. Avagy a legfiatalabb korosztályokban akár a CER-t, akár a cer-t nézzük, az az egy-két gyerek, akinek nagyon sok a CER foga, magas átlagot eredményez, pedig ha a szájakat számítjuk, kevés van. Ilyenkor tehát a szájak szerint vizsgálva arra kapunk jó képet, hogy általában milyen a caries-hajlam és a fogakat számolva, hogy van-e kiugróan rossz. Ez utóbbit viszont sokkal informatívebben kapjuk meg, ha a 0, 1,2 stb. CER fogúak számát állapítjuk meg. Tehát igen fiataloknál sok esetben jobb a szájat venni egységnek; viszont nagyobb gyerekeket vizsgálva, amikor majdnem minden gyereknek van már CER (azaz maradó) foga, helyesebb a fogakat választani egységként. Nem folytatom, mert ennek analógiájára mindenki igen sok példát tud felsorolni.

4. Minden vizsgálatkor fel kell használnunk az előző vizsgálataink eredményét és az irodalmi adatokat. Hiszen sokkal erősebb bizonyítékra van szükségünk a teljesen új törvényszerűség kimondásához, mint a már észlelt megerősítéséhez. És ez a különbség a matematikai módszerekben is jelentkezik: az ún. féloldali próbák. Ilyenkor sokkal kevesebb adatra van szükség ahhoz, hogy a kutatásban megkövetelt biztonsággal foglalhassunk állást.

5. A biometria alkalmazásának jelenleg három fő célja van :

a) qualitativ törvények megállapítása,

b) quantitativ összefüggéseké,

c) a munka ökonómiai efficientiájának növelése.

ad. aj Ez a legelemibb fokozat, jóformán csak a szignifikancia-vizsgálatokat igényh. Csak arra adhat felvilágosítást, hogy milyen biztosra vehetjük, hogy valóban van különbség, valóban hatásos a beavatkozás. De arra nem felel, hogy mekkora ez a hatás, ill. különbség. Sajnos nemritkán megáll az analysis már ezen a fokon olyankor is, amikor az adatok többre is feljogosítanának.

A ,,szignifikáns” jelző csak annyit jelent, hogy „kicsiny annak a valószínűsége, hogy az észlelt hatást csak a véletlen okozta”. Nem térhetünk ki ennek részletes taglalására, csak arra szeretnénk rámutatni, hogy mit kell ilyenkor a ,,véletlen” alatt érteni. Egyre inkább a polyaetiologiás betegségek jelentik a főproblémát, így tehát amikor egy kezelés hatását le akarjuk mérni, ügyelnünk kell, nehogy a sok más fáctor változása idézze elő (vagy fedje el) a kezelés „hatását”. Így pl. mandibula fractura esetén a gyógyulást nemcsak az alkalmazott kezelés befolyásolja, hanem a sérülés minősége, a beteg kora, fogazati állapota, a sérülés óta eltelt idő, az adjuvánsok, az ápolás színvonala, és még igen sok körülmény.

De ez a felsorolás azért is hiányos, mert pl. a „fogazat” is további factorokra bontandó : hány és melyik fog hiányzik, a meglevők közül melyik milyen állapotban van, az ív stb. Ahhoz tehát, hogy a kezelés eredményét „tisztán” kaphassuk, az kellene, hogy valamennyi olyan körülmény, amely befolyásolhatja a kimenetelt, mind teljesen egyforma legyen. Hiszen egy dislocatióval járó darabos törés esetén még a legjobb eljárás sem hozhat olyan eredményt, mint amikor csak infractio volt. De az teljesen lehetetlen, hogy „minden szempontból” egyforma beteganyagot találjunk és még ha lehetne is, olyan nagy idő- és munkatöbbletet jelentene, hogy semmiképpen nem érné meg. Éppen ezért a kezelés eredményét befolyásoló factorokat két csoportra osztjuk: tekintetbe vesszük-e az összehasonlításkor avagy sem. Azoknak a factoroknak a hatását, amit nem vettünk tekintetbe, nevezzük „véletlen”-nek. Hogy hol húzzuk meg a ha-