Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

AZ ELFOGATLANODÁS DINAMIKÁJA

341

fogsor egyes fogain az elvesztés ütemében sokkal nagyobbak a különbségek mint a felsőkön. Különösen érvényes ez a férfiak alsó fogaira. Az egyes fogak elvesztési mutatóinak kormegoszlása között a legkisebb az eltérés a nők felső fogain; ugyanakkor összességükben éppen ezek a fogak mutatják a legnagyobb esendőséget.

Az egyes fogak és fogcsoportok elvesztési tendenciája az élet során változik. Eltérő koreloszlással és volumennel ugyan, de minden fogon felismerhető a görbe kétfázisos S-alakja: a fogelvesztés kezdetben lassúbb, majd fokozatosan egyre meredekebbé válik a görbe és végül ismét ellaposodik. Ellenállóbb fogak esetében a görbe kezdeti lapos szakasza aránylag hosszú; meredeksége, a teljes értékcsökkenés lényegesen csekélyebb mint a legesendőbb fogakon. A grafikusan ábrázolt quartilisek, ellentétben az egyes fogak százalékos veszteségi (jelenléti) görbéivel, ezeket a jellegzetességeket, főként a változás bifázisos jellegét, meglehetősen hiányosan tükrözik az egyes fogak különböző quartiliseinek egymástól mért távolságaiban.

Megbeszélés

Egységes definíció és egységes vizsgálati módszer hiányában adott populáció fogmortalitásának vizsgálata akár a totális fogelvesztés, akár az egyes fogak mortalitásának viszonylatában csak a valóságot jobban vagy kevésbé megközelítő individuális vizsgálatnak tekinthető. Elsődleges feladatként jelentkeznék tehát a standard vizsgálati módszer kidolgozása. Előnyös lenne a klinikai adatfelvételt rtg-vizsgálattal kiegészíteni. Erre csakis panorama rtgkép látszik alkalmasnak. Tudatában vagyunk, persze, annak, hogy ezzel a kiegészítéssel megnehezül és lényegesen megdrágul a vizsgálatok lebonyolítása, ezért széles populációs szinten aligha valósítható meg. Kisebb csoportban viszont nemigen lehet komoly akadálya ilyen jellegű gondos felmérésnek, de kétségtelen, hogy a nyerhető előny (a nagyobb mérvű megbízhatóság) megszerzése a vizsgáltak létszámának oly mérvű csökkenésével jár, mely esetleg a reprezentatív jelleget zárja ki.

Tekintettel a sapiensek redukciós jelenségeire, legalább egyelőre a feldolgozásból való kirekesztésük mellett foglaltunk állást, különösképpen az összfog-mortalitás vonatkozásában. Ezt az állásfoglalást nem tekintjük véglegesnek. Ha ti. a fog-mortalitást nem a fogak „betegség” folytán élszenvedett elvesztésének tekintjük, hanem előző fejtegetéseink értelmében az egyéni optimális fogszám és a vizsgálatkor megállapított fogszám különbségének (32—-x, aliolx a jelenlevő fogak és fogmaradványok száma), akkor tulajdonképpen ugyan mindegy, hogy kiszámításának során figyelembe vesszük-e vagy sem. Az egyes fogak elvesztésének tanulmányozásakor pedig érdekes lehet olyan fogpár viszonyainak alaposabb elemzése, amelynek elvesztéséért — különösen fiatalabb korban -— a fogazatnak nem ama két rendszerbetegsége tehető felelőssé, amely a többi fog elvesztésének majdnem kizárólagos oka. — Az általunk és más hazai vizsgálatokban talált jelentős nemi különbség miatt férfiak és nők adatait feltétlenül külön kell értékelnünk.

Hogy az általunk „fizikai” és „biológiai” fog-mortalitásnak nevezett két érték közül melyikre támaszkodjunk, a totális mortalitást illetően úgy kerültük el az egyértelmű állásfoglalást, hogy mindkét értéket külön-külön is megadtuk. A kapott eredmény szerint a két érték között alig néhány %-os eltérés észlelhető, amely az élet folyamán lassan, de fokozatosan mintegy 10%-ra növekszik. Az egyes fogakra bontott mortalitás vizsgálatakor csak a „fizikai” mortalitást vettük figyelembe, mert ez tényleges állapotot rögzít és független