Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

HASADÁS-MŰTÉTEK

19

gaszkodni. Még a legjobban bevált módszerek is individuális módosításokra szorulnak, ami a sebész intuícióján és tapasztalatán múlik. Aki csak elvétve kísérletezik egy-egy elsó'dleges ajak—szájpad-rekonstrukcióval, az nagyobb hibát követ el, mintha nem csinál semmit.

A műtét közben vagy után fellépő esetleges komplikációk káros következményeire felesleges külön kitérni, mert ezek a műtéti módszerrel rendszerint nincsenek összefüggésben.

Egy probléma, amelyet ma még nem tudunk megközelíteni, csak megfigyeléses tapasztalatokkal, az a rendellenességgel született gyermekek konstitúciója. Ha elfogadjuk a konstitúció általános és rövid definícióját, mely szerint „a konstitúció az egyes organismusok anatómiai és fiziológiai tulajdonságainak összessége” akkor a rendellenességgel született egyénnek rendellenes konstitúciójúnak kell lennie. Az élő szervezet anatómiai struktúrából és fiziologiai-biokémiai funkcióból áll. A struktúra és funkció elengedhetetlen egységet alkot. Ha ezek szerint egy szervezetet károsodás ér, akkor ezt úgy a struktúra, mint a funkció szenvedi meg. Az embryonalis szervezetet ért károsodás látható rendellenességben nyilvánul meg, de gyakran látható defektus nélkül kimutatható vagy diagnosztizálható károsodott fiziológiai és biokémiai funkció. Ezek a funkciódefektusok rendszerint csak későbbi korban manifesztálódnak, olyan betegségek formájában, amelyek embryonalis károsodásra vezethetők vissza és amelyeket „veleszületett rendellenesség betegségnek” neveztek el (Bamatter szerint „Missbildungskranheiten”).

Az eddigi klinikai tapasztalatok és embryologiai kísérletek (amelyeket 1965- ben Zürichben Töndury professzor fejlődéstani intézetében kezdtünk el) azt bizonyítják, hogy a magzatnak megvan a készsége, hogy az őt ért károsodásból kigyógyuljon, reparálódjék vagy regenerálódjék. Ez az egyén konstitúcióján múlik. Ha teljesen regenerálódott, akkor ép, egészséges normális gyermekként jön a világra. Visszamaradhatnak azonban kisebb-nagyobb defektusok, amelyeket eddigi embryologiai ismereteinkkkel megmagyarázni nem tudunk, csak úgy, hogy a szervezet igyekezett reparálódni, amennyire tudott.

Miután még nincsen megfelelő módszerünk, amivel az esetleges megmaradt fiziológiai defektust időben diagnosztizálhatjuk, így csak feltételezhetjük, hogy a látható rendellenesség mellett fiziologiai-biologiai defektus is fennáll. Ezt az egész szervezetre kiható funkcionális defektust a műtét aktiválhatja, amely végül is befolyásolhatja a műtét eredményét.

Számos tanulmányban, nagy klinikai anyagon bemutattam az intrauterin elindult reparációs vagy regenerációs folyamatot. Ahol a klinikai kép és embryologiai ismereteink alapján az intrauterin reparációt feltételeztük, ott feltételeztük azt is, hogy a műtét eredménye azaz a prognózis is jó lesz. Regisztrálva ezeket az eseteket kiderült, hogy valóban túlnyomó részükben, amikor a klinikai kép alapján intrauterin regenerációt diagnosztizáltunk, a műtéti eredmény is jó volt, függetlenül a műtéti módszertől. Ahol azonban feltételeztük, hogy a gyermeknek ún. rendellenes konstitúciója van, ott még a legkitűnőbbnek elismert műtéti eljárással sem tudtunk teljesen jó eredményt elérni.

Műtéteinknek vannak jó, kevésbé jó és rossz eredményeik, amelyek nem kizárólag a műtéti módszertől függenek. A műtéti módszernek és technikának kétségkívül szerepe van. A közvetlen műtét utáni jó eredmény gyakran megváltozik a további fejlődés folyamán és egy idő múlva az eredetileg jó eredmény elromlik. Ez arra enged következtetni, hogy nemcsak a műtéti módszerekben kell a hibát keresni, hanem olyan tényezőkben is, amelyek a születés utáni és műtét utáni továbbfejlődést irányítják. Ez a konstitúciótól függ. A feladatunk: a jobb módszerek keresése és kidolgozása mellett ezt a speciális és rendellenes