Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
18 BERNDORFER ALFRÉD DR. Abból a tényből kell kiindulni, hogy nincsen két azonos defektus. Egy defektus-típusnak, mint pl. az ajak—szájpadhasadás nagy számú variációs formája van. Ez annyit jelent, hogy mindegyik variációs formának speciális anatómiai felépítése van, amit nem lehet „sablonizálni”. Következésképpen a műtéti módszereket sem lehet sablonizálni, hanem egyénileg kell azokat elbírálni. Az egyoldali teljes ajak—szájpadhasadásnál az orrsövény minden esetben deviált. A deviatio foka és minősége határozza meg a műtét késői eredményeit. Az orrsövényferdülést éppoly kevéssé lehet megrögzött állapotnak tekinteni, mint magát a rendellenességet. A defektus állandóan alakul, formálódik, változik, amit a műtéttel nem mindig sikerül nyugvópontra hozni. Ez alatt azt értem, hogy a műtét ellenére az operált szervek és tartozékai gyakran fejlődnek tovább, ahogyan az a rendellenesség keletkezésétől determinálódott. Ez vonatkozik mindenekelőtt az arc-aszimmetriára. A defektusos oldal valamelyest viszszamarad a fejlődésben, amit a műtéttel ritkán sikerül elsődlegesen rekonstruálni. Közvetlenül a műtét után ez a szimmetrikus alakítás sikerültnek látszik, de a fejlődés további során visszatér az eredeti aszimmetria, ami végül is rontja a műtét eredetileg jó és szép eredményét. Lehetséges, hogy a műtét a fejlődést irányító hatásával ki tudja egyenlíteni ezt az aszimmetriát, de ha a defektusos oldal továbbra is retardáltán fejlődik, akkor a műtét eredménye nem lesz kielégítő, legalábbis nem annyira, mint amennyire azt közvetlen a műtét után elvártuk. A fogfejlődés a defektus helyén rendszerint kóros, és műtéttel csak kis fokban lehet irányítani. Amikor a fogak kinőttek, akkor fogszabályozással lehetséges a korrekció. A maxillának sokféle formája van, még a normális anatómiai helyzetben is, de a hasadásosoknál még több variációs alakulást lehet regisztrálni. A defektus nagysága, szélessége, topográfiája is annyira változatos, hogy sablonokat felállítani nem lehet. Ezt a sokféle variációs formát csak az látja, aki nagy számban operál ilyen defektust és tapasztalatból tudja, hogy minden egyes esetet individuálisan kell elbírálni. Az anatómiai helyzet részletes és alapos elemzése adja meg a speciális diagnosist. Az ajak—szájpadhasadást egymagában diagnosztizálni nem nehéz, de a műtéti módszer indikációjához elengedhetetlenül fontos a speciális diagnosis. A műtéti időpont indikációja körül sok vita folyik. Erre vonatkozóan csak röviden említem meg, hogy elvi álláspontom a komplett hasadás ajak- és kemény szájpad-rekonstrukciójánál, hogy amilyen korán csak lehet — néha 3—4 hetes korban — operálok, ha gyermekgyógyászati ellenjavallat nincsen. Azért operálok ilyen korban, hogy a hasadás miatt kialakult légzést normálissá tegyem» A nyitott orr-száj-garatüreg miatt a gyermek sok levegőt kap, ezért csak felületesen lélegzik (a mély lélegzés munkát jelent és ha erre nincs szüksége, akkor nem teszi!). A tüdő ventillációja nem kielégítő; a nyálkahártyák kiszáradnak, pörkök képződnek, majd hypertrophizálnak, a fertőzés veszélye fokozódik. Az esetleg kialakult hypertrophia sok kellemetlenséget és bajt okozhat. Szerintem a gyermekgyógyászati, illetőleg a normális fiziológiás helyzet rekonstrukciója legalább olyan döntően fontos, ha nem fontosabb, mint az esztétikai szempont. A műtét időpontja csak részben befolyásolja a műtét eredményét. A műtéti módszereket éppoly kevéssé lehet sablonizálni, mint magát a defektus formáit. Minden individuumnak a defektusa egyéni, éppannyira, mint ahogyan mindenkinek egyéni anatómiai, élettani és biológiai konstitúciója van. Minden ember egyénileg különbözőképpen reagál betegségekre és therapiára, következésképpen sem a defektus, sem annak rekonstrukciója nem sablonizálható. A megfelelő műtétet az egyén defektusa határozza meg, ami annyit jelent, hogy egyetlen műtéti eljáráshoz sem lehet és nem is szabad szigorúan ra
