Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
112 TÓTH ÁRPÁD DR. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Stomatologiai Klinikájáról (igazgató : Adler Péter dr. egy. tanár) Pulpovitallal szerzett tapasztalatok írta: TÓTH ÁRPÁD dr. A fogbelet — mint ébrényi mesenchymát ■— a közelmúltig a gyakorlat tapasztalatai alapján kis ellenállású, esendő szövetféleségnek tartották, mivel expozíciója után a bekövetkező fertőződés miatt gyulladásos folyamat keletkezett, amely előbb-utóbb elhalásához vezetett. Az utóbbi évek kutatásai alapján azonban ma már bizonyítottnak vehető, hogy a pulpa megnyitását követő előbb vázolt folyamatokért nem szöveti tulajdonságai tehetők felelőssé, hanem anatómiai viszonyai. Bizonyítást nyert, hogy a pulpa megnyílását követő gyulladás és elhalás a létrejött fertőzés eredménye; sterilen világra hozott és nevelt patkányok megnyitott pulpaüregét bizonyos idő után kivétel nélkül mindig újonnan képződött másodlagos dentin zárja le (Kakehashi és mt.). Ez a megfigyelés a pulpa nagymérvű regenerációs képességének közvetlen bizonyítéka. Emberi fogakon is gyakran figyelhető meg másodlagos dentinképződés, különösen az ún. vitalamputació után (1950-ig 1. Hess összefoglaló munkáját, 1950 után még sok más mellett Kalnins, Scheer, Új stb.). A pulpasapkázás kezdeti eljárásai általában egyszerűen a perforáció mechanikus lezárását biztosították, lehetőleg valamilyen „szövetbarát” anyaggal. Az elkerülhetetlen fertőzés következménye annak módjától, mennyiségétől, a kórokozók virulenciájától, valamint a szervezet, illetve a pulpa ellenállóképességétől függött; tehát a fogorvos által ellenőrizhetetlen és irányíthatatlan tényezők összjátékától. Ennek megfelelően az eredmény általában rossz volt. így alakult ki mind a szaktudomány, mind a gyakorlat egységes álláspontja a pulpa esendőségéről. Haladást jelentett a Ca(OH)2-nak bevezetése Hermann által pulpasapkázás céljára, melyet hazánkban először Hattyasy szorgalmazott. Lúgos volta folytán semlegesíti a gyulladás savi reakcióját (így gyulladásgátlóan hat), egyben mint Ca-depó anyagot kínál a másodlagos dentinképzéshez (vö. Hattyasy). A gyakorlat tapasztalatai azonban nem feleltek meg a várakozásnak. Ezt a gondolatot fejlesztette tovább a fertőzés legyőzésére antibioticumok és a pulpa gyulladásos reakciójának leküzdésében a corticosteroidok helyi alkalmazása. A közelmúltban alkalmunk nyílt egy e célra gyártott készítményt kipróbálni (Pulpovital, Lege-Artis, Stuttgart). Vizsgálatainkat még nem tekintjük befejezettnek, de klinikai eredményeinket alkalmasnak tartjuk szélesebb körű ismertetésre. E vonatkozásban helyesnek tűnik a pulpasapkázás klinikai sikerének ismérveit körülírni: A pulpitises fájdalom elmúlik, ill. nem támad, a fog panaszt nem okozva részt vesz a rágásban, tehát normálisan megterhelhető. Ezen túlmenően azonban megköveteljük a pulpa kimutatható vitalitásának megmaradását, valamint a kezelt fog gyökér - esúcsi táján a parodontium (röntgennel kimutatott) épségét. Histologiailag ezzel szemben a penetráló dentindefectus zárását dentinneoformatio útján tekintik a siker kritériumának. E követelmény szükségszerűségének taglalására későbbi tapasztalatok nyomán adandó alkalommal majd visszatérünk. A készítmény három anyagból álló kollekció: 1. A kavitás kimosására a „Fokaldry” szolgál, amely a gyártó specifikációja szerint a következő zsíroldószereket tartalmazza: izopropanol, aceton, diizopropyléter, petroléter, minimális mennyiségű 8-hydroxikinolin (desinficiens). 2. A gyulladásos esetekben használandó Pulpovital-paszta a prednisolon-21-phosphat Na-sója mint Steroidhormon, neomycinsulfát, chloramphenicol, mint széles spektrumú antibioticum mellett Ca-panthotenátot, propylparaoxybenzoátot, lidocain-HCl-t, valamint adrenochrommonosemicarbazont tartalmaz vízoldható alapanyagban.
