Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1968-02-01 / 2. szám
1968. február LXI. évfolyam 2. szám FOGORVOSI SZEMLE FŐSZERKESZTŐ: Pro!. D r. VARGA ISTVÁN Szerkesztették: 1908—1935. К Ö It M Ö 0 Z V ZOLTÁN dr., 193G—1931. Prof. IIORELLI GUSZTÁV Közlemény a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikájáról (igazgató: Varga István dr. egyetemi tanár) Adatok az optimális fluorszintet megközelítő ivóvíz caries-prophylacticus hatásáról írta: CZUKOR JÓZSEF dr. és BAKODY REZSŐ dr. Churchill és Smith publikálták először az általuk „foltos zománc”-nak nevezett fogzománc hypoplasiát, amely földrajzilag körülírt területeken endemiásan igen nagy számban fordul elő. McKay és munkatársai mutattak rá, hogy ezen elváltozás fluoridokat tartalmazó ivóvíz fogyasztása következtében alakul ki olyan egyének fogazatán, akik születésüktől fogva legalább 6 éves korukig magas fluortartalmú ivóvizet fogyasztottak. McKay az ilyen egyéneknél viszonylag kevés cariest talált. Dean ezen megfigyelés alapján nagyarányú vizsgálatokat végzett, és az első számszerű adatokat ő közölte ezzel kapcsolatban. Dean szerint születésüktől kezdve 0,6 mg/l-nél magasabb F-tartalmú ivóvizet fogyasztó gyerekeknek kevesebb a fogszuvasodása, mint a fluorszegény ivóvizet fogyasztóké. Megfigyelése szerint 1,0 mg/1 F-koncentráció mellett jelenik meg főleg a frontfogak területén a „mottled enamel”, a foltos zománc. 1,4 mg/1 F-tartalom mellett ezen vegyi hatás okozta zománc-alloplasia már kozmetikailag erősen zavaró hatású. Vizsgálatai szerint a 0,5 mg/1 alatti F-tartalmú ivóvizet fogyasztó 12—15 éves gyermekek MDF-indexe 80%-kal magasabb, mint a 0,6—0,9 mg/1 F-koncentrációjú ivóvizet fogyasztóké. Ezen megfigyelés a fluorkérdést a prophylaxis előterébe állította, s ma már kb. tizenhatezerre tehető a fluorprophylaxissal foglalkozó cikkek, tanulmányok száma. A továbbiakban a törekvések arra irányultak, hogy a fluorszegény ivóvizet fogyasztók is hozzájussanak valamilyen formában a cariessel szemben ellenállóbb fogzománc fejlődéséhez szükséges fluoridokhoz. Megindult tehát a fluoridok mesterséges úton való szervezetbe juttatása. Ennek legfontosabb formái: az ivóvíz dúsítása fluoridokkal, fluor-tabletta rendszeres adagolása, a só és tej fluoridálása, valamint a fluoridokat tartalmazó különböző oldatokkal történő ecsetelések és szájöblítések. Az ivóvíz dúsításán kívüli eljárások főképpen azokon a területeken terjedtek el, ahol még nincs központi vízellátás. Tisztázásra vár az a kérdés, hogy az egyedi fejlődés mely szakaszában a legfontosabb a fluoridok szervezetbe juttatása. Härtestem, aki a tablettás prophylaxis mellett foglal állást, a harmadik terhességi hónaptól 18 éves korig tartja szükségesnek az adagolást. Ziegler viszont a praenatalis F-bevitel ellen foglal állást, szerinte a placenta csak nyomokban engedi át a fluoridokat. Ericsson izotópvizsgálatokkal kimutatta, hogy a placenta a F számára átjár hatatlan. Legújabban Gedalia a foetus és az anyai vér vizsgálatával kimutatta, hogy az anya által felvett fluoridok a magzat keringésébe is eljutnak. A mandibula, femur és a fogak F-tartalmának vizsgálata is alátámasztja ezen megfigyelést. A kérdés tehát a mai napig nem dőlt el.
