Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
208 KOVÁCS D. GÉZA DR. implantatumok behelyezésével nyert rágófelszínek többsége 70—160 mm2 nagyságú (7. ábra). A 37 vegyes elhorgonyzású híd készítésekor 70 természetes fogat használtam fel pillérként, vagyis hidanként az esetek többségében két természetes fogat vontam be az elhorgonyzásba. Megbeszélés A subperiostealis implantatumokat viselő pácienseimnek csaknem egy évtizedes rendszeres megfigyelése azt mutatja, hogy a fémvázbeültetések körüli szövetek egészsége és tartós jó működése főképpen az implantatumokat ért mechanikus megterhelésekből származó nyomás elosztásának függvénye. A vegyes elhorgonyzású hidak esetében a felfekvő — rögzítő felszín értékelésekor az implantatumok kötőszövetes tokján kívül a természetes fogak gyökérfelszínének nagyságát is figyelembe vesszük. Az általános tájékoztatásul szolgáló Molnár (8) és Kovács—Kaán (5) szerinti felületi viszonyszámot tehát úgy számíthatjuk ki a tényleges helyzetnek megfelelően, ha az implantatumok rögzítésében részt vevő kötőszövetes tok és a természetes fogak gyökérfelszínének együttes nagyságát elosztjuk a vegyes elhorgonyzású híd rágófelszénének nagyságával. Az eredmény átlagértékben 3,59 volt. Ez az index és a vegyes elhorgonyzású hidakra vonatkozó klinikai tapasztalat is megerősíti azt, hogy az ilyen hidakkal elérhető tartós rágóképesség értéke a természetes fogaké és a lemezes fogpótlásoké között van. A 7 évnél idősebb subperiostealis implantatumokat ellenőrző klinikai vizsgálatok alkalmával kitűnt, hogy a panaszmentesen működő teljes és részleges implantatumokra épített fogpótlások felületi indexe az esetek többségében 5,25-nél nagyobb volt. Ez a megfigyelési adat is a felületi index használható prognosztikai értéke mellett szól. A dimenziós mérésekkor kapott adatok jól feltüntetik az implantatiós fémvázak és a természetes fogak térbeli elhelyezkedésének eltérését, valamint eltérő biomechanikai magatartását. Míg a természetes fogak gyökerei 15—20 mm mélyen a csontban vannak elhorgonyozva, addig az implantatumok szalagjai a csontos gerinctetőtől 1—13 mm verticalis távolságig helyezkednek el a csont felszínén. Ezek az adatok jellemzően határozzák meg a különböző elhorgonyzások értékét. A leírt eltérő térbeli elhelyezkedés értékelését egyebek között még bonyolítja az is, hogy a processus alveolaris a fogak elvesztésével fokozatosan resorbeálódik. Ez a készsége az implantatumok alatt is megvan, és igen hátrányosan befolyásolja az implantatumok sorsát. A fogatlan gerincrészen a fogmedernyúlvány verticalis irányú resorptiója miatt a csontos gerinctető a fogas rész limbus alveolarisától apicalisabban van A vegyes elhorgonyzású hidak esetében ez nagy jelentőségű, mert az impiandi. ábra. Az implantatum csonkja és a ráhelyezett pótlás együttes magassága az antagonista fogakon kívül a csontresorptio fokának függvénye, l.—az implantatum csonkjának magassága; 2. —a csonk és az antagonista közötti távolság; 3. = a csonk és a fogpótlás együttes magassága (röntgenfelvétel)
