Fogorvosi szemle, 1967 (60. évfolyam, 1-12. szám)

1967-12-01 / 12. szám

RARAPÄSOS NYELVSÉRÜLÉS 377 cm magas kerítésre, kiugrott az utcára, majd a bejáraton át újra visszatért. Ekkor a vezetőnő védelmére kelt két felszolgáló M. L.-t többször megütötte. A verekedés elcsitulása után az erősen vérző szájú sérültet kórházba szállítot­ták. A nyelv defectusának önleharapásos eredete így kétséget kizáróan beigazo­lódott. Csupán az maradt tisztázatlan, hogy a bántalmazás következményeként vagy a kerítésről való leugrás eredményeként jött-e létre a nyelvcsúcs lehara­­pása. Az ittasságból származó incoordinatio miatt a leugráskor felütődött áll­kapocs éppúgy leharaphatta, mint az állra adott ütés. A bíróság mindhárom személyt — mind a sérültet, mind a vezetőt megvédő két felszolgálót — elítélte. A nyelvsérülés általunk észlelt konkáv ívelése alighanem az elsődleges seb­ellátás eredménye: az erősen vérző és a nyelvet harántul átharapott sebet való­színűleg a sebzés két oldalát egymáshoz közelítve varrták el, és az izomzat ki­metszése nélkül próbáltak új nyelvcsúcsot kialakítani. Ebben a helyzetben a nyelv 10 nap alatt többé-kevésbé rögzült és gyógyulni kezdett; mi már a gyó­gyulás közben láttuk a sérülést. A beteg klinikánkon 1967. jan. 23-án járt utoljára ellenőrzésen: csupán a nyelv csúcsán maradt vissza lencsényi csillag alakú heg, amely a sérülésre utal; egyebekben teljesen panaszmentes. Esetünket egyrészt ritkasága miatt tartottuk közlésre érdemesnek, másrészt rá kívántunk mutatni a nyelvsérülések igazságügyi orvostani vonatkozásaira. A szakértői vizsgálatnak — adott esetben — számos fontos problémára kell vá­laszt adnia, ami csak az összes előzményi adatok — így a jól dokumentált kór­előzmény — birtokában lehetséges (5). IRODALOM. 1. Balogh K. és Lelkes K.: A nyelv. Medicina, Budapest, 1966. — 2. Becker, R.: Die Behandlung von Zungenverletzungen bei Unfallverletzten. Dtsch. zahnärztl. Z. 17 : 1541, 1962. — 3. Hauenstein, K.: Ein Fall von fast vollständigen Zungenabriss, verbunden mit schwerster Mundbodenzerreissung und Zerstümmerung des Unterkiefers. Zahnärztl. Rdsch. 49 : 1343, 1940. -— 4. Oravecz P.: Nyelvcsonkítás ritka esete kisgyermeknél, annak gyógyítására szolgáló készülék. Fogorv. Szle. 27 : 385, 1934. — 5. Schranz DIgazságügyi problémák a fogorvosi gyakorlatban. Fogorv. Szle. 55 : 161, 1958. — 6. Witas, A. et Riscos, E.: Section de la langue dans un baiser buccal. Ann. de méd. leg. 6 : 33—35, 1926 ref.: Dtsch. Z. ges. Ger. Med. 8 : 462, 1926. 4. Сабо, M. Сабо: Повреждение языка от укуса. Авторы описывают случай откуса кончика языка во время драки и они кратко останавливаются на практической классификации повреждений языка. Авторы рас­сматривают также судебно-медицинские отношения этого повреждения. Dr. Szabó Cs. und Dr. Szabó M.: Bissverletzung der Zunge. Verfasser geben die während einer Rauferei erfolgte Abbisverletzung der Zungen­spitze bekannt. Sie beschreiben kurz die praktische Einteilung der Zungenverletzungen. Sie befassen sich auch mit den forensischen Beziehungen solcher Verletzungen. KÖZLEMÉNY Értesítjük Olvasóinkat, hogy november 20-tól kezdődően az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat kiadásában megjelenő lapok, az orvosi lapok is, régi pél­dányainak árusítását az Ezermester és Üttörő Bolt Vállalat 16. sz. (Bp. VIII., József krt. 32.) alatti boltja végzi. Vidéki olvasóink részére kért példányokat utánvéttel küldik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents