Fogorvosi szemle, 1967 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
PORENZIKUS SZEMPONTOK 11 Mindezek miatt nem lehet szó az orthodontiában eredmény vállalásról, vállalkozási szerződésről, garanciáról, mert a gyógyeredmény sok ismert és ismeretlen tényezőtől s nem csupán a szabályozó fogorvos akaratától függ. Minthogy pedig — mint említettük — a szabályozás kifejezetten nagy körültekintést igénylő gyógyító-eljárás, ha eszközei sokszor mechanikaiak is, mégsem tekinthető egyszerű vállalkozásnak, eredmény vállalásnak éppúgy, mint a prothetikai eljárás sem, mert itt is elsősorban a helyes funkció biztosítását célozza a beavatkozás. A második kérdés, amellyel azonban már kissé részletesebben kell foglalkoznom, az iatrogenia kérdése a fogszabályozásban. Iatrogenia alatt általában a gyógyító beavatkozás nyomán keletkező szövődményeket értjük. Ilyen szövődmény kétféleképpen jelentkezhet: vagy mint kellemetlen véletlen, vagy pedig mint közbejött baleset. A kettő között lényeges a különbség. A kellemetlen véletlen olyan szövődmény, amely a fogorvos teljesen szabályszerű, körültekintő, gondos beavatkozása esetén is bekövetkezik a szervezetben levő rejtett okból („vétlen” szövődmények). Éppen ezért nem von maga után sem jogi, sem etikai vagy fegyelmi következményeket. Sokan csak az ilyen szövődményeket tekintik iatrogen ártalmaknak (szoros értelemben vett iatrogenia). Ezekkel szemben a közbejött incidensek, balesetek a gyógyítási szabályoknak legtöbbször gondatlanságból, hanyagságból, könnyelműségből történő áthágásából, tehát a fogorvos szabályszerűtlen magatartásából eredő szövődmények („vétkes” szövődmények). Ezek az ominózus műhiba esetek, amelyeknek büntető- és polgárjogi, valamint etikai, ill. fegyelmi következményei is vannak. Egyesek ezeket is az iatrogenia körébe vonják, mert végeredményben ezek is a gyógyító beavatkozás nyomán keletkező szövődmények (tág értelemben vett iatrogenia). Szerencsére nem minden szabálytalan magatartás jár káros következménynyel. De ha a fogszabályozó fogorvos tevékenységével kapcsolatban, azzal okozati összefüggésben a gyermeket kár érte, ez már műhiba. Viszont ez még mindig nem jelenti azt, hogy műhibaper keletkezik, mert ehhez az is szükséges, hogy a gyermek, illetőleg szülője rájöjjön arra, hogy a fogorvos hibás eljárásának következtében fejlődtek ki hátrányos következmények, s kell, hogy emiatt — közvetlenül vagy közvetve — a bírósághoz forduljanak. Mindezekből pedig az is következik, hogy egyetlen eljárásról sem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy az feltétlenül műhiba, mert nem okvetlenül vezet minden esetben a paciens károsodásához. A hiba tehát nem minden esetben műhiba, de a műhiba mindig hiba. Helytelen volna ezért taxative felsorolni, hogy milyen eljárásokat kell eleve műhibásnak minősíteni. A tapasztalás szerint a műhiba-kérdés tárgyalásakor ezeket sokszor nem szokták kellő mértékben hangsúlyozni. Ezek után — anélkül, hogy a teljességre igényt tartanánk — lássuk, milyen általános érvényű elvi szempontokat kell a fogszabályozónak szem előtt tartania, hogy elkerülje a szó tágabb értelmében vett iatrogeniát, illetőleg a szó szoros értelmében vett műhibát. A fogszabályozásban mindig kialakitott terv szerint kell eljárni és nem szabad sematizálni. Rtg-tájékozódás, ill. dokumentáció, ha nem is minden esetben, de szükséges, hogy tisztán lássunk, kellemetlen meglepetéseket megelőzzünk. A rtg-képek készítésekor pedig éppen a gyermekek szempontjából különösen gondolni kell a sugárveszélyre, s ezért lehetőleg nem egy ülésben készíteni el a statust. Kívánatos ólomkötény alkalmazása is. A filmet lehetőleg filmtartóval rögzíttessük, elsősorban a film aspiratiójának megelőzésére. A klinikai és rtg-vizsgálat félreismerése alapján már az ok (genetikai vagy szerzett) kutatásakor is hibát követhet el a fogorvos, helytelen lehet a kórisme,