Fogorvosi szemle, 1965 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1965-02-01 / 2. szám
52 BARTHA MIKLÓS DR.—GYENES VILMOS DR. kétes az értékük.” A kórokozó a. resistentiája klinikailag a kezelés sikertelenségében nyilvánul meg. Miután pedig minden betegség a kezdeténél küzdhető le legkönnyebben, a rosszul választott beavatkozás a betegnek komoly, esetleg jóvátehetetlen kárt okozhat. A resistentia kétféle lehet: természetes, mikor ezt a mikroorganizmus genetikus tulajdonsága szabja meg, vagy pedig szerzett, mikor az eredetileg fogékony törzsek válnak resistensekké. A szerzett resistentia jelentősége azért is fontos, mert a betegek maguk is baktériumhordozókká válnak, azonkívül, hogy a betegségük elhúzódik. Ez legveszélyesebb a kórházi alkalmazottaknál, akik orr-garat fertőzés kapcsán baktériumgazdákká válhatnak. Külön megemlítjük még a keresztresistentia jelenségét is. Ez alatt azt értjük, hogy egy-egy kórokozó nemcsak egy bizonyos a.-mai, hanem a hozzá hasonlóan ható másik a.-mai szemben is resistenssé válik. Viszonylag gyengébb hatású és ugyanakkor keresztresistentiájú a.-okát rendelni annyit jelent, hogy az utólag — therapiás sikertelenség esetén — rendelt erősebb hatású a.-ok iránt is resistenssé tettük a beteget. A baktérium a.-mal szembeni érzékenység-meghatározásának célja az, hogy útmutatást nyújtson az a. megválasztásában. Ezt nevezzük célzott a.-os kezelésnek. Ezen vizsgálatot többször is megismételjük, ha a gyógyulás másképpen halad, mint ahogy azt vártuk. Pl. ha alacsony szinten kezdtük az a.-ot adagolni, akkor adás közben is kialakulhat resistentia (Eufinger, Mollmcitz). De előfordulhat, hogy az érzékeny baktériumok elpusztulnak és helyet adnak más baktériumok elszaporodásának, melyek resistensek az alkalmazott a.-mal szemben. Hazánkban először Fűrész, Kubinyiné és Kós közölt gyakorlati módszert a baktériumok a. érzékenységének meghatározására. Megjegyezzük, hogy az érzékenység-vizsgálatokat mindig a klinikai kezeléssel szoros kapcsolatban kell végezni. A kórokozó in vitro érzékenységnek ismerete módot ad célzott antibakteriális kezelésre, de szükség van a klinikai elbírálásra, a fertőzés módjának, helyének, a beteg általános állapotának megítélésére, mert ezen tényezők bármelyike döntő szerepet játszik a gyógyulásban. Különösen acut általános infectióra vonatkozik ez. A resistentiát abból a szempontból vizsgáljuk, hogy a betegektől kitenyésztett baktériumtörzsek hány százalékban érzékenyek, ill. resistensek különféle a.-okkal szemben. Pl. a penicillinnél a resistentia irodalmi adatok szerint már 70% felett van, sőt legújabban 90%-ról is tesznek említést. A resistentia veszélyét újabb és újabb a.-ok bevezetésével ki lehetett volna küszöbölni. Ez a remény azonban nem vált be. Sajnos, még ma is igen sok esetben adnak a.-ot — főleg penicillint — a beteg kérésére még akkor is, amikor az orvos tudja, hogy az az a. a kórokozóval szemben hatástalan. Ennek természetes folyománya, hogy mind több esetben lesz eredménytelen a kezelés és csak a resistentia fokozódását érhetjük el. Egy baktériumtörzsnek több a.-mal szembeni érzékenységét az antibiogram érzékelteti. Ezzel a kérdéssel hazánkban Bíró és munkatársai foglalkoztak legtöbbet. Az antibiogram arról ad felvilágosítást, hogy melyek a szóban forgó baktérium in vitro ellenállási viszonyai és segítséget nyújt az a. megválasztásában, de természetesen nem adhat feleletet arra, hogy in vivo is ugyanúgy fogja-e az a. kifejteni hatását. Mikor kell vagy érdemes a.-érzékenységi vizsgálatot végezni ? 1. Súlyos infectio esetén, amikor a beteg élete függhet az antibakteriális kezelés sikerétől. 2. Minden sebészi fertőzésnél, ha három napos penicillin-kezelés nem ad eredményt. 3. Amikor a bevezetett antibiotikus kezelésnél a kezdeti jó eredmények után exacerbatio következik be anélkül, hogy ennek sebészi magyarázata
