Fogorvosi szemle, 1963 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1963-04-01 / 4. szám
124 KÖNYVISMERTETÉS A kórtanilag jól megalapozott IV. fejezet a gyulladásos betegségeket tárgyalja. Az ugyancsak kitűnően megírt V—VII. fejezet főleg a fogorvos általános sebészi művelését szolgálja, hogy ilyen esetekben is helytálló és korszerű tanácsot adhasson betegeinek, pl. a szájpadhasadékok műtéti megoldásánál a beavatkozás időpontjának helyes megválasztásában stb. E fejezetekből is ki kell emelnünk szerző (Skaloud) rendkívül ötletes metodikai módosítását a szájpadhasadékoknak a mellkas bőréből vándoroltatott hengerlebennyel kapcsolatban. Ez az eljárás nagyrészt kiküszöböli a régebbi eljárásoknak azon gátló hatásait, amelyek a fogak áttörését és a normális vagy ezt megközelítő fogsor kialakulását gátolják. A nyálmirigyek, nyirokcsomók, arcidegek sebészi gyógyitásáról és az arcplasztikai műtétekről szóló IX. és X. fejezet ugyancsak a fogorvosok általános sebészi művelésének célját szolgálják. A daganatokról szóló VIII. fejezet (Balogh) első fele jól osztályozza a fogrendszerrel összefüggő és attól független, jóindulatú száj- és állcsont daganatokat, ismerteti a megfelelő műtétek menetét és a szükséges utókezelést. A fejezet második fele a rosszindulatú daganatokat tárgyalja. Tökéletesen egyetértünk szerző állásfoglalásával a próbaexcisióval kapcsolatban, amelyet mi sem tartunk fogorvosi feladatnak. Az e téren tapasztalható polypragmasiára való tekintettel, célszerű lett volna konkréten is rámutatni, hogy nem szólva a súlyos psychikus traumáról, milyen súlyos somatikus egészségkárosodást is okozhat a szakszerűtlen próbakimetszés. Egyébként igen helyesen mutat rá szerző — az ilyen müvekben rendszerint mellőzött —- carcinomaphobia kérdésére, ami korunknak a ráknál is elterjedtebb •—■ sokszor végzetes kimenetű — betegsége. A könyvnek önálló egészet alkotó XI. fejezete (Varga—Berényi) a maxillofacialis traumatológiát tárgyalja. A megfelelő anatómiai, élettani, kórtani alapismeretek rekapitulációja után, mértéktartó arányban tárgyalja a lágyrész és állcsontsérülések korszerű terápiáját. Jól és szükségszerűen egészíti ki a fejezetet az elsősegély, továbbá a sérültek szájápolására és étkezésére vonatkozó tanácsok. Az egészében kitűnően és körültekintő gondossággal szerkesztett és megírt, hézagpótló „Szájsebészet” recenziója során azonban nem hallgathatjuk el, hogy a könyvben viszonylag sok a — sokszor értelemzavaró — elírás és szedési hiba. A ,,Szájsebészet” II. kiadása, amely a magyar fogorvosi tankönyvirodalom reprezentatív kiadványa, mindenképpen nagy nyeresége a szakkönyvirodalomnak, amelyből a fogorvostanhallgató és fogorvos- (szakorvos) jelölt mindent megtanulhat, amit a kor a szájsebészet terén a mai fogorvostól megkövetelhet, sőt annál többet is. Simon Béla dr. Tóth Pál: Gyermekfogászat. Medicina, Budapest, 1962. 150 old. Ára kötve 34,— Ft Fogászati szakkönyveink száma folyamatosan nő : röviddel a „gerostomatológia” után a gyermekfogászatról jelent meg rövid könyvecske. A fog- és szájbetegségek ilyen atomokra bontása nálunk szokatlan (bár az angolszász nyelvterületen mindennapos) és részben annak a következménye, hogy az orvostudománynak ez a test eléggé szűk részére korlátozódó ága a Budapesti Orvostudományi Egyetemen tíz esztendő előtt — nem tudományos szükségszerűségből, hanem a gyakorlati oktatás könnyebbítése végett — önálló karrá vált. Hogy az egységes, illetve a főbb célok és módszerek szerint néhány „klasszikus” részre tagolódó stomatológiának minden apróbb részletét külön tárgyként tanítják és a hallgatónak minden ilyen tárgyból külön kell vizsgáznia, az amerikai fogorvoslásnak nem vált hátrányára. A szakma szempontjából azonban ezen túlmenően is kétségen kívül előnyös, ha egyes részeit különböző szemszögből világítja meg hozzáértő szerző által írt monográfia vagy tankönyv. Bár Tóth Pál eme munkáját sem monográfiának, sem tankönyvnek nem lehet minősíteni, mégis örvendetes gyarapodása a magyar stomatológiai szakirodalomnak. Hamar Pál könyve, két gyűjteményes gyermekfogászati munka és Oravecz Pál ,,A Gyakorló Orvos Könyvtára” keretében megjelent müve után ez az ötödik próbálkozás magyar nyelven, a stomatológia ezen fontos — a szocialista egészségügy szempontjából talán legfontosabb ■— területének ismertetésére. Tóth Pál jelen műve már csak terjedelmét tekintve sem hasonlítható össze az előbb említett két polygráfiával, de még csak Oravecz könyvével sem. A gyermekfogászat tulajdonképpen a stomatológia egész területét magában foglalja, a fejlődéstantól és kortantól a fogpótlásig ; mégis vannak speciális súlypontjai : a carieskérdés, különösképpen a fogszú megelőzése, a szabálytalan fogazat kialakulásának megakadályozása, ill. a szabálytalanul nőtt fogazat kezelése (orthodontia). Hogy akárcsak ezt a restringált témakört rövid könyvben bárki kimerítően ismertesse, eleve sikertelenségre ítélt kísérlet. Ezzel a gyermekfogászattal évek óta eredményesen foglalkozó és e tárgyat sikerrel oktató Tóth Pál tisztában volt ; éppen ezért arra szorítkozott a könyvben, hogy a gyermekfogászat egyes részleteibe rövid betekintést nyújtson, aminek révén e rész-szakma létjogosultsága bizonyítást nyer. A betekintést szinte
