Fogorvosi szemle, 1963 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1963-04-01 / 4. szám
KÖNYVISMERTETÉS 123 KÖNYVISMERTETÉS Balogh—Skaloud—Varga—Berényi: Szájsebészet II. átdolgozott és bővített kiadás. Medicina 1962. Egyetemi tankönyv. 453 oldalon, 593 eredeti ábrával. Ára : 54,— Ft A „Szájsebészet” c. tankönyv a fogászatnak a régebben elkülönített, de ma már teljes egészében a gyakorlatba beépített részét van hivatva tanítani. Az a tény, hogy hét év múltán a könyv újabb kiadása szükségessé vált, bizonyítja, hogy közszükségletet elégített ki. A nagy vonalaiban kifogástalan mű ismertetésével kapcsolatban azonban rá kell mutatnunk, hogy nem terjedelmében, hanem tartalmában messze meghaladja az ,,egyetemi tankönyv” jellegét. E megjelölésből ugyanis az következik, hogy csak azt tartalmazza, amit az egyetemi hallgatónak e tárgykörből szigorlatán tudnia kell, részleteiben pedig csak olyan beavatkozásokat ismertet, amit tanulmányai során látott, és élőn vagy hullán begyakorolt. Más szóval azt tartalmazza, amit minden jólképzett fogorvosnak el kell végeznie akkor is, ha nincsen műtősebészi képzettsége, vagy az ennek megfelelő hosszabb szájsebészeti klinikai gyakorlata. Ezzel szemben a könyv jelentős része olyan műtéteket is tárgyal, amit a hallgatók, de még a fogszakorvosok sem láttak soha, még kevésbé gyakoroltak, és — kivéve azt a néhány kartársat, aki erre specializálta magát — nem is fognak soha elvégezni. Hogy többet nyújt a könyv, mint amennyire egyetemi tankönyv jellege kötelezi, az önmagában dicsérendő tény, azonban célszerű lett volna a két anyagot feltűnőbben széjjelválasztani, hogy a szigorlatára készülő hallgatót pontosan tájékoztassa, hogy mi az, amit feltétlenül meg kell tanulnia, és mi az, ami csupán ismeretei hasznos és kívánatos bővítésére szolgál. így az I—IV. és a XI. fejezet a nélkülözhetetlen tudnivalókat tartalmazza. Az V—X. fejezetekből azonban már sokkal nehezebb összeválogatni, hogy mi abból az a kisebb rész, amit szigorlatán vagy fogorvosi gyakorlatában tudnia kell. Magunk részéről tehát szívesen láttuk volna a könyv jól elkülönülő hármas tagozását. E három rész közül a kitűnően feldolgozott maxillo-faciális traumatológia mind terjedelménél, mind tartalma fontosságánál fogva, önálló egyetemi tankönyv jellegű kiadást is megérdemelne. Ennek nemcsak a fogszakorvosok, hanem a sebészek, sőt az általános gyakorlatot folytató orvosok is jó hasznát vennék. A könyv bevezetésében és első fejezetében két mondat ragadta meg figyelmemet : „Akárcsak egyszerű fogextractio végzéséhez is fontosnak tartjuk a beteg psychés előkészítését. . .”, és „Minden gyógyító tevékenységet úgy kell megszervezni, hogy az iatrogen ártalmakat kizárjuk és a psychoterápiás tevékenység mint gyógyító tevékenység szerepeljen.” E két mondatnak azért tulajdonítok különös jelentőséget, mert nem emlékszem arra, hogy a sebészeti témákat tárgyaló tankönyveinkben túl gyakran történne utalás arra, hogy a fájós foghoz egy szenvedő és szorongó ember is tartozik, akivel legalább annyit kellene törődnünk, mint a fogfájás megszüntetésével. Sajnáljuk, hogy a „Szájsebészeti betegek gyógyszeres előkészítése. . . ” c. fejezethez nem csatlakozik még egy olyan fejezet is, amely a psychés előkészítés módszereivel behatóan foglalkozna. Az érzéstelenítés c. II. fejezetben mindent megtalál a gyakorló fogorvos, amire e téren szüksége van, sőt bizonyos szempontból többet is. így pl. a n. alv. inf. vezetéses érzéstelenítésnél elmaradhatott volna a Szokoloczy-féle műfogás részletes ismertetése, amely csak feleslegesen elkomplikálja az egyszerű és jól bevált klasszikus eljárást. Viszont az adrenalin ellen javallatainál szívesen láttunk volna bizonyos revíziót az állásfoglalásban. A fogeltávolítás és egyéb fogműtétek c. III. fejezet tökéletesen kielégíti a fogorvosi igényeket. E fejezetben igen hasznosnak találtuk a szerző (Balogh) által bevezetett ínyletolás rövid, mintegy mellékes ismertetését, bár az eljárás több helyet is érdemelt volna, tekintve, hogy ez a beavatkozás a súlyosabb lágyrészsérülések megelőzésére szinte nélkülözhetetlen. Hasonlóképpen igen jó és célravezető eljárás a fraktura és a lágyrószroncsolás megelőzésére az ugyancsak a szerző által bevezetett, és már a gyakorlatba is átment praeventiv feltárás. A foggyökércsonkolással kapcsolatban igen helyes a szerző azon követelménye, hogy ,,a csonk felülete sima legyen, tehát lépcső, barázda, kiálló tömés ne zavarja a regenerációt”. Ez a követelmény azonban ellentétben áll szerző azon ajánlatával, hogy a kezdők foggyökércsonkoláshoz véső helyett inkább a fúrót használják. Fúróval ilyen sima felület nem teremthető. Ugyancsak nem tudok egyetérteni szerző azon felfogásával, hogy a gyökércsúcs körüli curetteage pótolhat ja a gyökércsonkolást. Nemcsak azért, mert mint az a 129. ábrából kitűnik, ilyen módon lehetetlen a gyökércsúcs mögötti terület tökéletes kitakarítása, hanem azért sem, mert a gyökérhártyájától megfosztott nekrotikus gyökércsonk visszahagyása biológiai akadálya a tökéletes csontgyógyulásnak.
