Fogorvosi szemle, 1962 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1962-03-01 / 3. szám
ARCHARMONIA 71 állandóan a karikatúrákat, amelyeken az éjjeliszekrényen vizespohárban áztak a „hamis fogak”. Azt hisszük nem tévedünk, ha a kontinens közönségének a mfífogsorokkal szemben még ma is megnyilvánuló szinte leküzdhetetlen ellenszenvét erre is vezetjük vissza. Ha azonban a „műfogsorok ápolásának" vagy az „íny pihentetésének” hamis indokával nem ítéljük pácienseinket éjjeli fogatlanságra, ezzel a műfogsorviselés káros lelki kihatását igen nagy mértékben lecsökkentjük és egyben a funkciós adaptáció időtartamát is jelentősen lerövidítjük. Az éjjeli fogsorviseltetés szükségességének kérdésében ennek ellenére is még mindig nem egységes a fogorvosok állásfoglalása. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a protézist viselők ínyén és nyálkahártyáján gyakori az olyan idült jellegű gyulladás, aminek keletkezését ill. fenntartását a protézisviseléssel hozzák okozati összefüggésbe. A legtöbb fogorvos tehát ezért tartja helyesnek, ha páciense éjjel nem viseli protézisét, hanem „pihenteti” nyálkahártyáját. Természetesen az is előfordul, hogy a páciens saját elhatározásából veszi ki fogsorát éjszakára. Van ugyanis olvan, aki bár lelkileg nehezen tűri fogatlanságát, mégis utasítás nélkül, sőt utasítás ellenére is hódol a hagyományoknak : így látta a szüleitől, nagyszüleitől, így jár el ő is, mert nem hisz az éjjeli fogsorviselés ártalmatlanságában. Más azért nem viseli éjjel protézisét, mert fél hogy álmában lenyeli. Ismét más kényelmetlennek találja protézisét és örül ha attól legalább éjjelre megszabadul. Ez természetesen — az egy-két napos akkommodáció idejétől eltekintve — csak akkor fedi a valóságot, ha a protézis rossz, nem tapad, fájdalmat okoz és szerkezeti vagy kiviteli fogyatékossága folytán állandó viselésre valóban alkalmatlan. A helyesen szerkesztett és egyenletesen felfekvő protézis az adaptáció után annyira nem okoz semmiféle rossz érzést a paciensnek, hogy éppen azt tartja kellemetlen állapotnak, ha egyszeregyszer néhány órára vagy akárcsak egy éjszakára is valamely kényszerítő körülmény folytán nélkülöznie kell fogsorát. A protézisek lemezétől takart íny- és nyálkahártyarészletek idült jellegű gyulladásai a gyógyszeres kezeléssel szemben rendszerint meglehetősen refrakter módon viselkednek. E gyulladásokat régebben fertőzéses eredetűnek tartották és keletkezésükben, fenntartásukban elsődleges szerepet tulajdonítottak a protézisek fertőzöttségének. E felfogást látszólag alátámasztotta az a körülmény, hogy mind a gyulladt nyálkahártyáról, mind a protézisről vett szélesztésekből nagy tömegben lehetett kitenyészteni a banális szájflóra legkülönbözőbb mikoorganizmusait, és hogy a protézisek időleges eltávolítása és hideg úton történő csírtalanítása után (néhány órás áztatás dezinficiens oldatban), ezek az egyébként makacs gyulladások könnyen és gyorsan gyógyultak. Minthogy azonban a csírtalanított protézisnek a gyógyult szájba történt visszahelyezése után a gyulladás rendszerint rövidesen recidivált, felmerült a gyanú, hogy a ledált felszínekről és a protézisekről kitenyészthető mikroorganizmusoknak a gyulladás kiváltásában ill. fenntartásában nem elsődleges, hanem csak másodlagos a szerepük. Ezután kezdett tért hódítani az a felfogás, hogy a protézisek felfekvő lemezei alatt keletkező gyulladás tulajdonképpen allergiás jelenség : a páciens túlérzékeny a protézis anyagával szemben. Ezt a felfogást igazolni látszott az a tapasztalat, hogy ha az ilyen páciensek valamely más anyagból, pl. fémből új protézist kaptak, a gyulladás visszafejlődött és évekig nem recidivált. Ellene szólt viszont e felfogásnak, hogy az ugyanilyen anyagból készült koronák és hidak sohasem okoztak „allergiát”, jóllehet ezek éppúgy állandóan érintkeznek a nyálkahártyával, mint a protézisek lemezei. Végképp megcáfolta pedig ezt a felfogást az a tapasztalat, hogy ha az ilyen páciensek az „allergiás reakciót” kiváltó protézisük helyett ugyanabból az anyagból készült új protézist kaptak, ez már nem váltott ki „allergiás” reakciót.
